Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudok várni a szexszel sokáig a régi korai tapasztalatok miatt. Emiatt szúrtam már el ismerkedést is. Ezen hogy tudnék segíteni?
20-21 évesen kezdtem igazán ismerkedni, előtte csak egy puncit láttam, ami a barátnőmé volt, akivel 18 évesen voltam együtt fél évet.
Viszont az ismerkedéseim elején nagyon szerencsés voltam azzal, hogy tök normális és jó értelemben átlagos lányokkal is lefeküdtünk tök hamar. 4 randi után, 3 randi után, két hét ismerkedés után, még két olyan csaj is volt, akikkel az első randevú végén volt szex.
Életem eddigi legnagyobb szerelmével is, akivel aztán 2,5 évet voltunk együtt, az első randinkon csókolóztunk és a harmadik randinkon lefeküdtünk egymással!
És ezek miatt egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy várni kelljen a szexszel ilyen 10 randikat, vagy 1 hónapot (az első randitól számítva), pedig az utóbbi időben sok ilyen lánnyal megismerkedtem. Ezt hogy kezeljem? Már szerintem nagyon édes, normális lánnyal is szúrtam el emiatt az ismerkedést az utóbbi időben, hogy annyira az van a fejemben, hogyha két ember kedveli egymást belsőre és tetszenek egymásnak külsőre, akkor normális dolog hogy lefekszenek egymással.
25/F
20:
Igen. És nem szeretem az ál-Jézus Krisztusokat. Mintha nem mindenki hazudna néha. Főleg ha ez a másikat megkíméli fájdalomtól vagy egyszerűen csak a kapcsolat előrehaladásáért van + sosem derül ki.
-Drágám, hogy tetszik az új frizurám?
-Kva szar.
Az a baj ezzel kérdező, hogy itt csak a stílussal van baj. Nekem az exem mindig elmondta, ha a fodrásztól jöttem, hogy szerinte túl rövid,vagy túl sötétre festettem. Ez az őszinteség. A te példád már a bunkóság kategória.
És nem álszentség az, hogy egy kapcsolatban nem akarok hazudni, mert előbb utóbb kiderülnek a dolgok, vagy a másik kíváncsi lesz és kérdez stb. Igen, van olyan hogy az ember nem teljesen őszinte, ha a párja bizonytalan magában és erősíteni akarja (nem is vagy olyan kövér, Gizi), de ezt ne keverjük már össze azzal, hogy Géza, te vagy a második, miközben meg a huszadik. Mert ez nagyon nem ugyanaz a kategória. Mert Gizinek lehet mondani építő kritikát ahelyett, hogy lekörvérdisznóznánk, de Géza továbbra is azt hiszi, hogy ő a második miközben bármikor kiderülhet, találkozhat előző exekkel stb.
De a lényeg: magamat tartom annyira, hogy nem fekszem le akárkivel első egy-két randin csak azért mert vonzó a külseje. Nekem ennél több kell. És szerintem a nők jó része így van ezzel.
22:
Nem, a nők jó része nincs így ezzel. Azt most nem tudom megmondani, hogy a 18-25-ös korosztályban a nők 40 vagy 50 vagy 60%-a nincs-e így ezzel, de sokan nincsenek. Elegen nincsenek, hogy észrevehető legyen és feltegyem a kérdést, mert hatással volt az életemre.
Nem, a dolgok nem derülnek ki. Az különösen nem derül ki, hogy hány partnered volt/nem volt az életben. Ezek nem derülnek ki sehonnan tényleg. Azt mondasz, amit akarsz. Nem mindenkinek van óriási szociális köre.
A tartós kapcsolatot kereső, kedves, aranyos nők fele is lazán olyan, hogy lefekszik a másikkal pár hét, vagy egy kézen megszámolható randik után simán.
""Köszi! Na és azt elmondanád hogy hogyan tanuljak meg várni?" - Mert ez lenne a lényeg."
Te fiatalabb vagy nálam, öcsémnél is pár évvel. Kicsit más közegben nőttél fel, mint én. Amikor én voltam gyerek, egy sorozatból hetente leadtak egy részt és max. egy alkalommal ismételték, és jó volt várni a következőt. Ma már nem ez van, naponta jön a következő rész, sőt, többször ismételnek is, már unalomig, és az igazi fanatikusok akár elektronikusan is megszerezhetik kedvenceiket, és csinálhatnak egész napos maratont.
Megvan az előnye annak, hogy sok dologhoz gyorsan hozzájuthatunk, de így valahogy kevésbé érdekes. Amikor én gyerek voltam, még papíron leveleztünk, postán, és több napba telt, mire eljutott egy levél A-ból B-be (ha egyáltalán eljutott), ma már ott vannak a közösségi oldalak, az e-mail, mindenkinél mobiltelefon, okostelefon, azonnal elérhetjük a másik kontinensre költözött rokonainkat is akár.
Megszűnt a várakozás, és az emberek türelmetlenebbé váltak, ha nincs meg minden azonnal.
Egy kereskedelmi cégnél dolgozom, előfordul, hogy egyik-másik gyártó valamit éppen nem gyárt, mert alkatrészhiány van, és neki is be kell szerezni, talán csak egy hetet csúszik a szállítás, de vannak olyan vevők, akik még ennyit sem tudnak várni, és hisztiznek, hogy de nekik most kell (amit tegnap rendeltek meg).
Nem tudom, hogy te milyen módszerrel tanulhatnál meg lassítani, én egy másik korosztály vagyok, egy lassabb időszakban felnőtt korosztály tagja, rendszeresen rendelek az Aliexpressről vagy az eBay-ről, megszoktam, hogy rendszerint 1 hónapot várnom kell, esetenként többet is, szeretek könyvet olvasni, jó vaskosakat is, amiken szintén nem lehet átfutni pár órácska alatt.
De ez én vagyok. Te pedig te vagy. Neked kell megtalálnod azt, ami számodra ér annyit, hogy megéri várni, lassítani miatta, több időt szánni rá.
1. Látod, kérdező, mégis arra panaszkodsz, hogy már nem egy kapcsolatod futott zátonyra amiatt hogy nem tudsz várni. Lehet hogy eddig szerencséd volt a kiscsajokkal akik könnyen adták magukat, de nemsokára a saját számszerű élményeid is eljutnak oda, hogy bizony a nők jó része nem adja magát csak úgy.
2. Ha nem érted meg, mi a lényeg és a bölcsesség abban hogy az ember vár, akkor nagyon sajnállak.
3. Hallottál már arról, hogy énkép, önazonosság? Én nem csak egy hazugság miatt akarok erkölcsös nőnek tűnni, hanem a saját szememben tekintve büszke akarok lenni magamra, hogy vannak saját elveim és ezekhez tartom magam.
4. A hazugsághoz való hozzáállásod kiábrándító.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!