Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ki milyen ritmusban randizik?
Az előző néhány párkapcsolatomban, mikor randiztunk az elég sűrűn történt. Az első jól sikerült találka után már naponta, vagy minden másnap, de amilyen gyakran csak lehetett... Most először tapasztalom, hogy van aki nem "siet" ennyire, és nem tudom eldönteni, hogy ez jó vagy sem, illetve normális vagy sem. Az első randi jól sikerült és utána mondta is, hogy mindenképp meg kell ismételni. Azóta minden nap ír vagy hív, de a találkozót nem hozta fel. (Tudom, sokat dolgozik és sok minden mással is kell foglalkoznia, ő úgy fogalmazott, hogy berendezkedett a szingli életre).
Barátnőm azt mondta, ez teljesen normális, heti 1-2 randi bőven elég. Másik barátnőm szerint ez "gyanús" és nem jót jelent.
30 körüliekhez szól első sorban a kérdés. :)
1. Randink szombaton volt, 6 óra hosszú, második kövi hèt pèntek, 3 óra hosszú, harmadik randi már együtt töltött hètvège volt.
30 körüliek vagyunk, munkával stb, kb 100/km távolságban, egyik hèten pár órás randi, masik hèten teljes hètvègèt együtt töltjük felváltva.
Talik közt kisebb- nagyobb intenzitással kb minden estèt vègigcsetelünk, naponta- kètnaponta telefonálunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!