Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ki milyen ritmusban randizik?
Az előző néhány párkapcsolatomban, mikor randiztunk az elég sűrűn történt. Az első jól sikerült találka után már naponta, vagy minden másnap, de amilyen gyakran csak lehetett... Most először tapasztalom, hogy van aki nem "siet" ennyire, és nem tudom eldönteni, hogy ez jó vagy sem, illetve normális vagy sem. Az első randi jól sikerült és utána mondta is, hogy mindenképp meg kell ismételni. Azóta minden nap ír vagy hív, de a találkozót nem hozta fel. (Tudom, sokat dolgozik és sok minden mással is kell foglalkoznia, ő úgy fogalmazott, hogy berendezkedett a szingli életre).
Barátnőm azt mondta, ez teljesen normális, heti 1-2 randi bőven elég. Másik barátnőm szerint ez "gyanús" és nem jót jelent.
30 körüliekhez szól első sorban a kérdés. :)
2-3 naponta, ahogyan ráértek. Szerintem ez a normális, ha tényleg érdeklődtök egymás iránt és munka mellett nincs valamilyen őrjítően kötelező, muszáj elfoglaltságotok.
A párommal pl 4 randink volt egy hét alatt úgy, hogy vasárnap-kedd-csütörtök-vasárnap, amikor először lefeküdtünk egymással még két éve.
De korábban is emlékszem hogy azért 2-3 naponta mindig meg tudtam egy randit oldani, ha tényleg kíváncsi voltam a másikra.
Szerintem is teljesen normalis heti ket randi. Egy hetkozben, es valami hetvegi program.
Munka, hobbi, egyeb elfoglaktsagok...
Nekem inkabb az a gyanus, aki mo den nap raer.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!