Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Lányok, ti összejönnétek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok, ti összejönnétek olyan fiúval, aki el volt kényeztetve, de kész a változásra?

Figyelt kérdés
Eléggé el lettem kényeztetve, ami azt illeti. Soha semmiből nem szenvedtem hiányt. Link alak voltam, a sulit is elég lazán vettem, inkább csak élveztem az életet,jókat ettem, utazgattam a nagyvilágban, de aztán valahogy ráeszméltem, hogy ez így nem helyes életvitel és szép fokozatosan elkezdtem összeszedni magam, először tanulmányi téren, aztán egyéb téren is, most már egyetem mellett munkákat is vállalok, nem a pénz miatt, inkább csak hogy szokjam ezt is. Van saját lakásom, ahol laktam már külön, de 1,5 év után haza kellett jönnöm, mert elfogyott a pénzem(a tékozló fiú hazatért),arra viszont jó volt, h némi önállóságot tanuljak. Most otthon lakom, de nem akarok sokáig a szüleim nyakán élni, nem mintha zavarnám őket, sőt ők örülnek, ha velük vagyok, de szeretnék már függetlenedni, lassan befejezem a tanulmányaimat és utána újra különköltözöm, most már felelősségteljesen, nem fogom mindenféle luxusra elszórni a pénzem. A lányokkal kapcsolatban az a helyzet, hogy eddig mindig olyanokat vonzottam be, akik csak felszínes kapcsolatot akartak, én viszont komoly kapcsolatra vágyom, értelmes, intelligens lányt keresek, csak hát ugye amíg züllött voltam, az ilyen nők nem akartak összejönni velem. Most viszont már kész vagyok a változásra, elsősorban magam miatt.
2017. jan. 11. 10:27
 1/2 anonim ***** válasza:
100%
Ha valóban kész vagy a változásra és már bizonyos dolgokat el is értél és "nem fogsz visszaesni", és ezt a nők is látják rajtad, akkor szerintem semmi akadálya, hogy normális kapcsolatod legyen.
2017. jan. 11. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
én egy ilyen pasival a változás után kezdenék, így komolytalan vagy még
2017. jan. 11. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!