Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » A nők negyede-harmada miért...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A nők negyede-harmada miért nem szeret a másik mellé ülni első randin?

Figyelt kérdés

Ha beülünk valahová, úgy szeretek ülni, hogy közös ülőhelyen legyünk. Ez lehet egy pad (akár háttámlás, párnás), vagy egy kanapé. Nem mászok rá a másikra. Sőt, direkt tisztes távolságra ülök, hogy legyen még a lábaink közt is 20-30 centi legalább és nyilván sehol nem érünk egymáshoz.


Aztán ez ahogy mondjuk egy-két ital mellett beszélgetünk órákig, nagyon fokozatosan, nagyon lassan átalakul abba, hogy közeledünk egymáshoz és egy-két óra alatt a távolságból eljutunk oda, hogy összeérnek a lábaink, az arcunk van már 20-30 centire és én átkarolom őt. Ebből vannak az első randis csókok.


Manapság már tudjátok mit kell csinálnom néha? (mondom, mert a lányok fele-harmada olyan, hogyha van akár csak egy extra szék az asztal körül, akkor inkább oda ül) Előre asztalt foglalok a helyen ahová meghívom a lányt (egy kis sétálgatás után a randi elején) és az asztal kiválasztásakor mondom a személyzetnek, hogy pakolják már el az asztal mellől mondjuk a többi kanapét, vagy a székeket, hogy kizárólag csak egymás mellé tudjunk ülni majd.


2016. dec. 14. 14:29
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
100%

Mert alapvetően sokkal kényelmesebb úgy beszélgetni, hogy a másik szemben van veled, mint úgy, hogy melletted ül.

Na meg nem biztos, hogy mindenki vágyik az első randin a testi kontaktusra. Vagy ha vágyik is rá, az randi közben alakul ki, nem pedig úgy megy a randira, hogy "majd ölelkezünk és csókolózunk".

2016. dec. 14. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 A kérdező kommentje:

1:

Értem.

Nem nehezebb melletted ülő emberrel beszélgetni, csak mindkettőtöknek kicsit oldalra kell fordulni, de azt lehet kényelmesen is. Én ezt tapasztalom.


"nem biztos, hogy mindenki vágyik az első randin a testi kontaktusra"

"ha vágyik is rá, az randi közben alakul ki"


Igen! Így van. De ha egymással szemben ültök úgy, hogy maximum a kezetek érhet össze, abból hol lesz később testi kontaktus, ha valaki elkezdene rá vágyni.

Leírtam: Az hogy egymás mellé ülünk egy közös ülőhelyre, nem azt jelenti hogy egyből rámászok. Sőt! Pont hogy attól függetlenül hogy az elején egy helyre ülünk, nagyon is tartózkodó vagyok.


"nem pedig úgy megy a randira, hogy "majd ölelkezünk és csókolózunk"."

A nőknél ez sosem így van, a férfiaknál pedig mindig. A férfinak kell a randin meggyőznie a nőt, hogy megjöjjön a kedve.

2016. dec. 14. 14:37
 3/25 anonim ***** válasza:
100%

Hát tök fura, biztos nem ülnék melléd.


Múltkor a húgommal beültünk vhova enni, mindig szembeülünk egymással, akkor mellé ültem a szatyrok miatt, ő meg csak nézett, hogy "mit keresel itt, ülj vissza szembe".


Szerintem kicsit visszataszító, hogy elveszed tőlük a lehetőséget, hogy a saját tempójukban közeledjenek feléd. Meg ez a sorozatgyilkosos lakberendezés... itt veled van a baj.

2016. dec. 14. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim ***** válasza:
100%
Hát, én is inkább szembe ülök le, mint a partner mellé. Sokkal kényelmesebb úgy, hogy nem kell folyamatosan oldalra fordulni.
2016. dec. 14. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
100%

Én se szembe sem melléd nem ülnék kedves kérdező.


Tényleg azért írtad ki a kérdést,hogy utána a válaszolók véleményét mondatonként megmagyarázd?

2016. dec. 14. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 anonim ***** válasza:
100%

Első vagyok. Nem tudom, én azért az ismerkedős fázisban még eléggé szégyellős vagyok. Ha mellém ül az illető és nem szembe, akkor kicsit túl intimnek és bizalmaskodónak érzem az egészet. Plusz elkezdek azon gondolkodni, hogy vajon nincs-e közelről valami taszító dolog a fejemen vagy nem büdös-e a szám és ettől tutira elkezdek szorongani:D

Egyébként meg azzal is éppen elég jól ki lehet fejezni, hogy érdekel téged, ha csak a kezét érinted meg az első randin. Na meg lehet alkalmat találni arra is, hogy menet közben átülj mellé.

2016. dec. 14. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 anonim ***** válasza:
100%

Az első randi az ismerkedés, puhatolózás időszaka. Ilyenkor szeretem látni a másik gesztusait, mimikáját, reakcióit.

Ha pedig megvan a "kémia", akkor más módja is van a közeledésnek. Nem egy randim volt, amikor az egymással szemben ülő helyzetből fokozatosan alakult ki az intimitás.


Nem egy szimpatikus vonás amúgy, hogy már az első randin teljesen figyelmen kívül hagyod a nő igényeit és gyakorlatilag rákényszeríted az akaratod.

2016. dec. 14. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 anonim ***** válasza:
100%

Számomra az első randi az ismerkedésről szól, nem a fizikai közelségről. Rettentően zavarna, ha a srác melllémülne: nem látom rendesen, nem tudom beszéd közben figyelni a reakcióit, feszélyezne, hogy túl közel ül (igen, 20-30 cm első randin nekem már benyomulás a magánszférámba, nagyon nem jönne be). Hiába nem érne hozzám a srác, belőlem ez menekülést váltana ki.

22/L

2016. dec. 14. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 anonim ***** válasza:
100%
Na, végigolvastam rendesen a kifejtésed is. Hát, kérdező, te rettenetesen nyomulós és erőszakos vagy. Biztos nem randiznék másodszorra veled.
2016. dec. 14. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
En is melle ulos vagyok, mint a kerdezo. Ha szemben ul velem valaki, az olyan allasinterjus hatast kelt. De volt mar pocsek melleulos es jo szembenulos randim is.
2016. dec. 14. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!