Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most mégis mi és miért változott?
Megismertem közös ismerősön keresztül egy lányt. Eleve tudtam elvileg bejövök neki, a közös kapcsolat miatt ugye. Elkezdtünk ismerkedni, olyan két hét beszélgetés után elhívtam találkozni. Elején csak kezet fogtunk stb... bő két és félóra volt, jót sétáltunk és dumáltunk, mind séta közben mind a presszóban ahol az a másfél óra fel se tűnt egyikőnknek sem. Majd indulnia kellet, mert haza kellet érnie mert edzésre ment mint minden csütörtökön. A találkozó (randi?!) végén megölelni semmire nem volt időm mert mire észbe kaptam már összebujtunk és köszöntünk el. Még haza se értem már keresett, este beszéltünk, lehet én voltam a hülye de nem hiszek ezekben a x nap múlva keresd dolgokban. A lány végig a "mi", "mi ketten", "te meg én" jelzőket használta (tehát egyáltalán nem voltam közömbös a jelek alapján sőt), sokat néztünk egymás szemébe, könnyű témától a pszichológiáig, társadalomig mindenről tudtunk beszélgetni. Előtte is és a talin is.
Tali után este rákérdeztem lenne e kedve ismételni, "igen persze". Ez volt másfél hete, azóta kitaláltam menjünk bowlingozni. (Lehet ismét dumálni de azért van program is.) De alig beszélünk, előtte (tali előtt) volt, hogy hajnali kettőig beszélgettünk neten keresztül. Most alig ír vissza, keveset, ha van akkor azért dob be témát ő is stb.
Bowlingozásra sincs időpontunk mert "sok a dolga stb de még szép, hogy lenne kedve". De barátjával volt ideje találkozni és 4 órát angolozni, meg rajzot tanítani neki ...
Legfrissebb mai téma, barátnője lemondta vele a mozit, írta nekem, mondtam neki szívesen elmegyek vele/elmehetnénk és eltölthetnénk legalább még egy estét. Mire közölte velem elmegy akár a családdal különben menne otthon a cirkusz, hogy nincs családi programjuk.
Felvetettem azt is, hogy akkor várjunk és ha kifutottak az aktuális dolgai, akkor menjünk el este sétálni az adventi vásárba majd elvégre 2-3 hét és kipakolnak, de erre is közölte az már ünnepek és otthon illene töltenie. (December első két hete azért nem hiszem annyira ünnepek már...)
Ha nem keresem ír pár sort vagy megcsörrent stb... de semmi extra.
Most akkor húzza az agyam? Valóban dolga van? Vagy én rontottam el valamit?
18l,19f
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!