Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Mit rontottam el? Részletek lent

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit rontottam el? Részletek lent

Figyelt kérdés

Úgy 3 hete ismertem meg egy lányt(20), egy rock esten(21 éves rocker srác vagyok, de normálisan öltözök semmi piercing semmi extra, csak hosszú hajam van) az egész úgy kezdődött, hogy ő meg kínált az italából és beszélgetni kezdtünk,közben ott volt a legjobb fiú barátja(nem járnak), mint kiderült őt is ismertem régebbről, jól telt az este, aztán hazakísértem a csajt. Menet hazafele leültünk egy padra ahol megittunk egy dobozos sört ketten(a 3ik srác már nem volt ott) és mondtam, hogy szimpatikus nekem meg minden Ő is ugyanezt mondta. Aztán meg akartam csókolni de ez mint, kiderült még korai volt, elsiettem a dolgot egy kicsit.


Emiatt 2 napig nem írtam rá, mert azt hittem, hogy ennyi volt és ezt elrontottam, aztán egy haverom, aki a csajnak munkatársa, mondta, hogy a csaj mondta nekik a melóba, hogy én milyena aranyos vagyok és kedves. Emiatt a 2 nap csend után ismét ráírtam. Minden jól ment, kb 1 hétig beszélgettünk, aztán kihívtam találkozni, ki is jött, nagyon jól telt neki is nekem is, talált a szó meg minden.

Ekkor még nem csókoltam meg a randi végén, mert féltem, hogy megint az lesz, mint a multkor és még túl korai lenne. (Pedig menet hazafele befaltam egy rágót és ő is kért ezt annak vettem, hogy benne lenne a csókban de mégse csókoltam meg a végén).


1-2 napra rá megint randiztunk, megint jól telt és a végén ugyanúgy rágó mindkettőnknek, most pedig rákérdeztem. Megcsókolhatlak? Nem mondott semmit, csak mosolygott, megcsókoltam. Ezt már nem vette zokon, legalábbis úgy tűnt nekem. Utána még szombaton és vasárnap is találkoztunk, elmentünk korcsojázni, utána jól telő beszélgetés csókok, úgy éreztem tetszek neki és vele is éreztettem, hogy szimpatikus meg minden.

A vasárnapi korcsojázáson a tesója is ott volt(fiú, 19) aki annyira nem volt velem barátságos, de ellenséges sem, inkább közömbös. Tudni kell, hogy ők ketten annyira jól kijönnek, mint tesók, hogy sokan azt hiszik, ha nem ismerik őket, hogy járnak. Persze nem mennek az úton kézenfogva meg semmi ilyesmi, de nagyon örülnek egymás jelenlétének és nagyon szeretik egymást, mint testvér a tesvért, ami szép és jó dolog szerintem.


Na most ez a vasárnapi eset után, korcsojázás, utána kis ivás és csocsó, majd elmentünk pizzázni(a tesója is szinte végig ott volt, még a pizzazason is), úgy érzem megváltozott, ezen a héten már nem ír csak keveset és eddig, ha én nem írtam, akkor írt Ő, mindig mesélt, hogy mivan a munkahelyen elmesélt minden apróságot, most meg már ha nem írok Ő nem ír, amit irok arra is csak kissé szűkösen válaszol és már 2 napja lemondta a találkozót munka után(dolgozik, délutános, este 10kor végez) mert esik az eső és megvan hűlve, ami mind igaz, csak nekem akkor is kissé feltűnő. Úgy érzem kerül.


Mit ronthattam el szerintetek? Elsiettem a dolgokat? Esetleg a tesójának nem voltam szimpatikus és lebeszélte őt rólam?


Ha még kell valami infó, akkor kérdezzetek és kommentbe irom, bocsi a regényért és előre is köszi a normális válaszokat! Kérlek segítsetek.



2016. nov. 8. 21:00
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:

Igen, ő is egy érzékenyebb személyiség lehet...

Én viszont már belefáradtam a taktikázásba de nagyon..:(

Igen, sok embernek az kell amit nem kaphat meg. És akkor becsülik meg amikor már nincs..és akkor marad a taktikázás.:) Általában bejön!

:)

2016. nov. 10. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 A kérdező kommentje:

Nos először felelk a kérdésekre, feltételezéskre, reagálok, majd elmondom a fejleményeket!


Amikor először csókoltam meg ott a padon, akkor nem tolt el,a fejét se fordította el, de nem csókolt vissza...csak úgy épp tartotta aaz ajkait de nem adta bele magát csak minimálisan.

Mindig este hívtam ki, igen érzékeneybb típus vagyok(próbálom nem muattni de úgyis látják :) )...ő is hasonló...kis kedves, aranyos, "szerény", de azért szereti ha határozott vagy vele, persze nem túlságosan.

Azért beszéltünk egy hétig, mert én hazamentem, egy másik városba, halottak napjára. Amikor visszajöttem, aznap egyből randiztunk. Azért volt akorcsojázáson a tesója, mert ő is szokott járni, és az esetek nagy részében ketten jártak...én, mint "idegen" nem mondhattam meg, hogy most a tesója ne jöjjön, és amúgyis annyira szeret korizni, hogy nélkülem is megy, ha én nem akarok menni... ezt meg is mondta :) (Énis úgyanígy vagyok a rock koncertekkel)


Sok dolog történt egyébként azóta. Facebookon igen ridegül viselkedett hétfőn és kedden. Szerdán pedig azt mondta kell beszéljünk(továbbra is rideg volt) és este beszéltünk is, kettesben.


Azt monda nem rég ért véget egy hosszabb kapcsolata(amiről én tudtam mert már azelőtt is emlitette) és most kis(meghatározatlan időre) egyedüllétre van szüksége(ezt meg tudom érteni, mert én is így voltam az exemmel). Azt mondta szégyelli magát nagyon, amiért nem szólt hamarabb, de benne is most tisztult le... ezt elég sokszor ismételte az este folyamán.

Mondtam, hogy nem tudok semmit tenni, ha Ő nem akarja ezt az egészet. Mondtam, hogy nem fogok írni facebookon akkor, ha azt akarja és nem mondott semmit, nem mondta azt, hogy jajj de nyugodtan írhatsz vagy ilyesmi... A találkozás vége fele mondtam, hogy nyugodtan írjon, ha majd úgy érzi valamikor, hogy készen áll.


Beszélgettünk egyebekről is. Majd kérdeztem a tesójával kapcsolatosan is... kiderült, semmi ilyesmi nem történt amire én gondoltam a tesójával kapcsolatban(legalábbis úgy tűnt nem hazudik).


Azt mondta, hogy, ha új kapcsolatot akarna biztos, hogy velem akarná. Ezt 2 szer mondta el és amikor másodszor mondta megkérdeztem, hogy ezt komolyan gondolod? És azt mondta igen.


Ismét beszélgettünk mindenféléről közben hazakísértem és a lépcsőházuk előtt elcsendesedtünk...megkérdezte most mire gondolok? Mondtam, hogy arra, hogy meg akarom csókolni de nem tudom helyén való lenne-e. Erre azt felelte, hogy Ő is erre gondolt, de mire ezt félig kimondta megcsókoltam. Azt mondta utána, hogy jó érzés volt, mondtam, hogy nekem is. Aztán elköszöntünk. Elsétáltam, de egy pár másodperc után megálltam és visszanéztem, azt láttam, hogy a sötétben Ő is állt és nézett vissza rám, ez tartott kb 2-3 másodpercig aztán továbbmentem. Ez jó jel? Lehet bármi még ebből?


Nekem is megofrdult a fejemben, hogy lehet csak egy kedves lány aki nem akart megbántani és így pattintott le magáról, de a fentiek alapján ti láttok bármi esélyt a folytatásra?


És miért pattintana valaki aki 2 hétig tényleg jól érezte magát a társaságomban, mindig írt és jókat beszélgettünk tényleg mindenről.


Bocsi az újabb regényt, és köszi, hogy végig olvassátok és normálisan válaszoltok! :)

2016. nov. 10. 15:49
 13/23 anonim ***** válasza:
Szerintem nem hazudott, ha tényleg így történtek az események, és nem te láttad csak így. A csók és az utánad nézés elég jó jel, plusz úgy tűnik, őszinte veled. Csak most valószínűleg ő sincs teljesen tisztában az érzéseivel és azzal, hogy mit akar. Ne írj neki, ahogy megígérted, ha hiányol téged, úgyis jelentkezni fog. Esély meg van, persze, csak azért ne is éld bele magad túlságosan, nehogy nagy csalódás legyen a vége. De én szurkolok, hogy egy idő múlva írjon, és összejöjjetek!!
2016. nov. 10. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 A kérdező kommentje:
Köszi :) az nagyon jó lenne. Bár énse akarom nagyon bele élni magam, mégis, ha erre gonndolok, hogy talán mégis sikerülhet...olyan jó érzés fog el...ilyenkor jut eszembe egy idézet az egyik kedvenc eggyüttesemtől: "a legszebb álom az ami sohasem teljesül"...
2016. nov. 10. 23:26
 15/23 anonim ***** válasza:
66%

..ugyan, ne legyél borúlátó! Szerintem tök jók vagytok együtt!!..kis türelem, alakul majd magától..

Próbálj vele csak barátkozni előbb mindenféle kötöttség nélkül hidd el hálás lesz érte!

Én is drukkolok nektek:)

/asszem a hetes voltam :D../

2016. nov. 11. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
0%
Biztos az volt a baj hogy pontoa jvel mondtad a korcsolyázást
2016. nov. 11. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 A kérdező kommentje:
Na hát ma este rá írtam ismét a csajra így 3 hét csend után, fentvolt kb. egy órát a csaj facebookon, de semmi válasz az alatt, megse nézte amit írtam, persze biztos látta, de a chat ablakot nem nyitotta meg. Annyit írtam h Szia. Hogy s mint? semmi válasz... azthiszem ez eggyértelmű...csak akkor nem értem miért nem mondta meg, akkor és minek áltatott ilyen hülyeségekkel, hogy ha kapcsolatt akarna velem akarná meg hasonlók...
2016. nov. 30. 22:45
 18/23 anonim ***** válasza:

mi van ha csak nem látja a cseted??

Egy csomó ismimnek én is beállítottam hogy ne jelenjen meg.

nem lehet ilyenekre alapozni!!!

2016. dec. 1. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 A kérdező kommentje:
Na ma válaszolt és beszélgettünk...még a lényeg ugyanaz...nem akar kapcsolatot...jobb lett volna, ha nem írok rá...mondtam neki h minden nap eszembe jut, azt mondja én is neki...de kb ennyi. Ugyan ott vagyok, ahol eddig...várakozó üzemmódban...
2016. dec. 2. 00:20
 20/23 anonim ***** válasza:

uccsó voltam megint. Ettől kapok hülyét-nem akar kapcsolatot-nekem is ezt mondja a párom másfél éve. De persze a szex az ment, bármikor, bármennyi. De simán rámb..sza a telefont meg nem nyit ajtót...komolyan nem értem az embereket:((((...

Hát várakozz csak attól még nem lehet bajod én dettó! Most hogy jön a karácsony jó lesz nagyon én már betáraztam könyvtári könyvekből..:)

Olyan rossz mert az elmédből hiába törlöd a szívedből nehéz:(((

....

2016. dec. 2. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!