Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » A nők visszautasításkor miért...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A nők visszautasításkor miért nem tudnak őszinték lenni, mindig kitalálnak valami sallangos álszent dumát?

Figyelt kérdés

Például 50 km-re lakunk egymástól, 1 óra lenne az út oda és 1 óra vissza. Neten ismerkedtünk és a képen eléggé bejöhettem neki, mert meg is dicsért, hogy helyes vagyok és rögtön találkozni akart, hogy élőben jobb ismerkedni.

Megtörtént az első randi, elég jó hangulatban telt el (szerintem), meg is nevettettem többször is.


Aztán randi után még rám írt, de utána már csak egész ritkán írt vissza, így nem erőltettem a dolgot. 3 hétre rá, most írta, hogy szerinte ez a távolság túl nagy és a melója és sulija mellett ezt nem tudja bevállalni. Mondom magamban meglőttél. Első randi után ez nem fordult meg a fejedben? Szóval ilyen nagyon gagyi és kamu visszautasítások, egyből elárulja magát ezekkel. Sokkal hasznosabb lenne, ha megmondaná, élőben nem jöttem be annyira mint képen. Még segítene is nekem, még ha fájdalmasabb is. De ez így totál kabaré.


2016. okt. 10. 09:58
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:

# 4: Nem vagyok tini, aki a rózsaszín ködtől elvakultan ugrik bele kapcsolatokba. Nekem igenis fontos, hogy a kapcsolat működőképes legyen és jól érezzem magam benne. Sok-sok negatív tapasztalat tanított meg arra, hogy bármennyire is tetszik valaki, ha a kapcsolat működésképtelen. Nálam ki sem alakul az "odavagyok érte" érzés mindaddig, amíg meg nem tapasztaltam érdemben, hogyan érzem magam az adott párkapcsolatban. Más meg másképp működik, ezt el kell fogadni.

(Első válaszadó voltam)

2016. okt. 10. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 A kérdező kommentje:

8


Igen, ez most úgy tűnhet, hogy rajtam múlott, de ahhoz ismerni kell a körülményeket, amiket még hozzá is fűzök a sztorihoz, hogy teljesebb legyen a kép. Azért nem erőltettem, mert el kellett utaznia kétszer is külföldre, különböző céllal és előfordult, hogy nem válaszolt minden kérdésemre. Ez azért rosszul tud esni ám. Ilyenkor még csak azért sem írok 2-3 napig. Ha érdeklem akkor odafigyel is mindenre válaszolt. Szóval az érdeklődése már akkor kétséges volt. Ezért nem hívogattam, plusz elfoglalt volt. Ám az első randin azt mondta, hogy amint visszaérkezik eljön hozzám. Szóval most lenne itt az ideje annak, hiszen felszabadult az elintézni valók alól és lenne ideje randizni velem. Most mit kellett volna tennem, hívogatnom amíg külföldön van?

2016. okt. 10. 12:51
 13/17 anonim ***** válasza:

Pontosan! Hívni külföldön!

A külföldi út az egyik legjobb tesztelés, mert ott mutatod ki mennyira vagy sz*revő már bocs.

Pont egy ugyanilyen esetem volt nekem, mert rendszeresen utazom külföldre és több kezdődő kapcsolatom már itt elhasalt. Mindenki azt hiszi, hogy ha családi programja van/elutazott/barátnős programja van akkor jajj nem ér rá. Egy fenét! Mindenkinek arra van ideje amire akarja! Ha felhívod 1 percet rá fog érni és te sem gatyásodsz le a költségekben. Ha végképp nem ér rá akkor megmondja te pedig csak azt mondod hogy hallani akartad a hangját akármilyen rövid időre is.

És igen megértem, hogy bosszantó ha a csaj nem válaszol a kérdéseidre és nem figyel rád...lehet szándékos lehet csak elsiklott felette...de most ki akar kit? Az „Ilyenkor még csak azért sem írok 2-3 napig” hozzáállással egyből lapátra kerülsz, nem az oviban vagyunk. Egy férfinek legyen tartása de ne egy hisztis gyerek szintjén, te betartassz én betartok... Legközelebb megmondod neki, erre nem válaszoltál és máris tisztáztátok...nem pedig „bünteted” a nem jelentkezéseddel. Abba gondolj bele, hogy mivel tudsz más lenni, mint a hozzád hasonló ugyanolyan pasi? Pl abban, hogy udvarolsz, hogy foglalkozol vele, hogy komolyan veszed az elejétől stb.

Ha megmaradunk a klasszikus szerepeknél, akkor te kaparsz a csaj után és kampányolod magad, az elején legalábbis mindenképp. És tök mindegy mennyire nem figyel a csaj, te folyamatosan udvarolsz. Minél jobb a nő annál több pasi van körülötte és hajtja el őket folyamatosan. De nem véletlenül keres társat online, azért mert akar valakit komolyan. De ha nem akarja a pasi őt komolyan, akkor felejtős egyértelműen. Bocs de a további leírásodból még jobban az jön le, hogy az esély megvolt de elcsúszott a tunyaságon.

De ez a tanulópénz ne aggódj, bőven lesz még rá lehetőséged alkalmazni amit itt most megtanultál.

2016. okt. 10. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 Sunshinedoll ***** válasza:
Nem értem, miért lenne neked fájdalmas, egyszer találkoztatok, és utána nem is igazán beszéltetek :D Ne legyél már nevetséges.
2016. okt. 10. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:

14:

A férfiak azok, akik alapból azért randiznak a nőkkel, mert tudják 99% biztosan hogy a nővel lennének.


A nők azok, akik állandóan meggondolják magukat. A nők azok, akik 90%-ban megszakítják az ismerkedést a férfiakkal, akár több randi után is.

2016. okt. 10. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 A kérdező kommentje:

13


Te egy értelmes nőnek tűnsz. Most megkérdezlek, hogy te mint nő, szerinted van valami értelme a női gondolkodásnak. Mert 28 évem alatt egyre inkább meggyőződöm afelől, hogy semmi értelme nincs, és ilyen körülmények között egyre inkább rájövök, hogy nem is akarok ebből az értelmetlenségből az életembe semmit. Ha ez az ára annak, hogy puncihoz jussak, hát van pénzem kérem, nem kell átmennek ezen az alázáson. Mert te most pont azt kérted tőlem, hogy alázzam meg magam egy nő előtt és fussak utána, amíg ő jók kiröhög a barátnőivel. A nők amúgy is a jóképű, menő csávókra buknak mind, felesleges áltatnom magam, hogy ha így csinálom, ha úgy csinálom akkor talán összejött volna. A menő csávókat a nők szedik fel nem fordítva. Teljesen álszent duma az, hogy hagyományos szerepek vannak, és udvarolni kell. A mai világban? Ugyan már...

Egyszerűen lehetetlen beletrafálni és mindent pont jól csinálni. Se ne legyek nyomulós, de érdeklődjek is. Sosem találom el az arányokat, mert nem lehet. Ha valamit jól csinálsz, elbuksz máson, a nő mindig talál valamit amin elbuktat és már kezdek belefáradni, mert kicsinyesek a nők és egyáltalán nem kíváncsiak arra amit én adni tudnék nekik. Csak a külső kell nekik, meg hogy népszerű legyen és társaság közepe. Mindenki nem lehet ilyen, de ettől még lehet értékes ember. 28 év után már tököm tele van a sok buta nővel. Azt mondják, hogy a nők hamar levágják milyen ember vagy legbelül. Ha ez így lenne, sorban állnának a nők, hiszen a közvetlen környezetemnek jó véleménye van rólam, mint emberről.

2016. okt. 10. 23:25
 17/17 anonim ***** válasza:

8 és 13 vagyok.


Megértem amit írsz és sokmindennel egyet is értek. A szabaidból úgy vettem ki, hogy leginkább csak egyféle nőtípussal találkoztál, vannak ilyenek is persze.

De hidd el a nők is végigmennek ugyanezen.


Sokat randiztam a neten és eszméletlen bosszantó mennyi szeméttel van tele. Volt aki az első randis forró csokimat nem akarta kifizetni mert ő nem fog pénzelni egy nőt. Ezt így a képembe vágta egy kellemes beszélgetés után (ennek ellenére volt második randi, de mivel arra késve, edzésről, izzadtan érkezett már nem tudtam komolyan venni). Volt aki nagyon jól sikerült első randi után köddé vált. Volt akivel több randi után csókig eljutottunk aztán köddé vált majd egy hónap múlva felhívott. Én rákérdeztem akkor biztos most került ki a másik nő a képből...ő meg beismerte. Na szóval sok csalódásos randim volt. De volt kapcsolatom is onnan sőt az első férjemet is onnan ismertem meg. Normális emberek is vannak csak hihetetlen sokat kell randizni hozzá. Tudod nagy számok törvénye alapján normálissal is fogsz találkozni. Viszont arra készülj fel, hogy a normális nőnek igényei vannak és magasra teszi a lécet. Nem pénzről és nem kinézetről beszélek, annak köze nincs hozzá! Hanem legyél dolgos, tisztességes, becsületes, és NE LEGYÉL ÁLLÓVÍZ! Teljesen mindegy, hogy vízvezeték szerelő vagy ügyvéd vagy, a lényeg, hogy mindig fejlődj, legyenek céljaid és tegyél is értük. De ez igaz az élet minden területére.


Sírni, hogy milyen vacak nők vannak, a legegyszerűbb. Tenni ellene, mindent elkövetni, hogy felkutasd azt az egyetlen nőt akivel boldog lehetsz, na az a művészet.


És amit te ’megalázkodásnak’ írsz én ’udvarlásnak’ nevezném. Lehet azt tartással is csinálni. Ha a nő szórakozik veled, kerek-perec közlöd vele. Nem betartassz meg megsértődsz hanem megmondod neki mint normális felnőtt emberek. Ezzel egyből a helyére teszed és egyből jobban fog tisztelni.

Ahhoz pedig, hogy megszerezz egy nőt, sokat kell teperni. És az elején az a legfontosabb, hogy versenyben maradj és megszerezd/megtartsd a nőt. Addig viszont igen kicsit kamuznod kell, kicsit teperni, kicsit futni utána és időt, energiát és pénzt ráfordítani a nőre. Hívogatni, írogatni neki, mindenképpen a képben maradni nála. És ha már egy ideje találkozgattok és minden stimmel, na akkor lehet megnézni, hogy hosszú távon működhet-e a dolog. Össze tudjátok-e egyeztetni a céljaitokat, életutatokat stb.


De igen, egyet értek, nagyon nehéz. Én is elváltam egyszer, de ennek ellenére sem adtam fel és tovább kerestem az igazit. Sok netes randim volt majd végül a való életben ismertem meg az igazit. És utólag belegondolva megérte ennyit szenvednem és meggebednem, ennyit csalódnom és ennyit szerencsétlenkednem, mert így nőttem fel az igazi felnőtt kapcsolathoz és így tudtam megtalálni a nekem megfelelő egyetlen embert.


A hozzád illő 25 éves korosztály még nagyon képlékeny, a nők maguk sem tudják mit akarnak és egy kigyúrt mácsó könnyen elcsavarja a fejüket. Ami neked kéne az a műveltebb, olvasós, művészlélek típusú nők. Nem néznek ki olyan jól, de ugyanolyan csinosak csak nem olyan csinos ruhákat hordanak. És belül meg igazi kincsek, szóval én a helyedben ilyen nőkkel próbálkoznék. Az ilyen nő az elejétől fogva komolyan vesz, ha megígér valamit be is tartja és őszinte lesz veled. De ez oda-vissza működik, és az ilyen nőknél teljesíteni is kell.


Még egyszer mondom, nem az a baj, hogy nincs diplomád és nem jársz hetente operába....az a gond, ha nem is törekszel arra, hogy fejleszd magad valamilyen irányban.

2016. okt. 13. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!