Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A nők visszautasításkor miért nem tudnak őszinték lenni, mindig kitalálnak valami sallangos álszent dumát?
Például 50 km-re lakunk egymástól, 1 óra lenne az út oda és 1 óra vissza. Neten ismerkedtünk és a képen eléggé bejöhettem neki, mert meg is dicsért, hogy helyes vagyok és rögtön találkozni akart, hogy élőben jobb ismerkedni.
Megtörtént az első randi, elég jó hangulatban telt el (szerintem), meg is nevettettem többször is.
Aztán randi után még rám írt, de utána már csak egész ritkán írt vissza, így nem erőltettem a dolgot. 3 hétre rá, most írta, hogy szerinte ez a távolság túl nagy és a melója és sulija mellett ezt nem tudja bevállalni. Mondom magamban meglőttél. Első randi után ez nem fordult meg a fejedben? Szóval ilyen nagyon gagyi és kamu visszautasítások, egyből elárulja magát ezekkel. Sokkal hasznosabb lenne, ha megmondaná, élőben nem jöttem be annyira mint képen. Még segítene is nekem, még ha fájdalmasabb is. De ez így totál kabaré.
Azért, mert a pasik többsége nem képes felfogni és elfogadni azt, hogy nem jött be mégsem az adott nőnek. Rögtön jöttök a "jaj de felszínes vagy" dumával, mintha a nő hibája lenne, hogy mégsincs meg a kémia. Erre meg senki sem kíváncsi.
Ettől függetlenül még lehet, hogy tényleg nem tudja bevállalni az utazgatást a suli meg a munka mellett, mert gondolom azért nem heti 1x akartok találkozni, napi 2 óra utazás meg akárhogy nézzük, azért nem kevés.
1-es
Nem értek egyet. Ha valakiért odáig vagy és vissza, 50 km nem fog megakadályozni. Hány olyan eset van a mai világban, hogy a világ másik felén élnek és mégis végül összeházasodnak.
Eszméletlenül tré ilyesmivel jönni. Nem fogsz 50 km miatt egy srácról lemondani aki nagyon bejön. Valószínű neked sem tetszett a srác, annyira, hogy áldozatokat hozzál érte.
pedig 2 óra utazás oda-vissza nagyon sok...
nekem is volt barátom aki kb. 90 kmre élt, és utólag belegondolva csak azért működött, mert ő nem dolgozott és nem is tanult. ő tudott heti 2x felutazni hozzám, én suli mellett nem tudtam volna egyszerűen megoldani, maximum hetente-kéthetente 1-2 napra.
ha te bevállalod a heti 4 óra utazást két délutánért akkor hajrá.
Mert azt mondanám a férfiaknak, hogy:
1. Bocsi, kövér vagy.
2. Bocsi, te nagyon csóró vagy és esély sem látszik arra hogy ebből kilábalj.
3. Bocsi, te nagyon tanulatlan vagy.
4. Bocsi, nagyon sótlan és humortalan vagy.
5. Bocsi, de nem tudtad felkelteni a figyelmem és az érdeklődésem.
6. Bocsi, de unalmas és egyhangú életet élsz
Stb-stb... Akkor meg az lenne a baj, hogy miért vagyok ilyen durva. NEM IGAZ? Ráadásul a legtöbb férfi ha megmondanám nekik az általam gondolt igazságot róluk, akkor nem elgondolkozik a dolgon ("Úristen, talán igaza van neki? Lehet meg kéne változnom?"), hanem csak egyszerűen azt mondja hogy rosszul gondolom, aztán csinál mindent tovább ahogy eddig. Mi értelme akkor?
6
Érdekes, hogy ezek közül egyiket sem mondhatná el rólam.
És mindegyiket meg is tudnám magyarázni neked, hogy miért nem.
Én úgy látom, hogy első randi után 3 héten át folyamatosan hagytad kihűlni a dolgot.
Egy nő az első randi után VÁR, mi fog történni.
Ha jól sikerül az első randi, minden azon múlik, hogy a pasi utána hogyan áll hozzá. Akkor kezdődik az UDVARLÁS. A nő rádírt tehát megtette az első lépést. Aztán egyre kevesebbet írt te pedig hagytad.
Hívogatni kellett volna, írni neki, egyből kérni a következő randit már másnap és max 1 héten belül randizni újra. De alapszabály a mindennap beszélünk (nem csetelünk hanem beszélünk). Kedveskedni neki egy csokival, elvinni sétálni, érte menni a suli elé. NEM ZAKLATNI, HANEM UDVAROLNI.
Ehelyett te hagytad kihűlni így a nő 3 hét sakkozás után megelégelte és kiadtad az utat. 'így nem erőltettem a dolgot', na kb itt szúrtad el.
Ugyanígy fordítva, ha egy nem jól sikerült randi után (oké azért nem taszít a másik csak nem jön be) a pasi utána elkezd rendesen udvarolni, nagyon jó eséllyel lesz abból 2. és 3. randi is, akár kapcsolat is.
Hidd el, a fénykép, bemutatkozás, levelezés, első randi csak a kezdet, onnan még bármerre vihet a dolog. Egyébként ez még nem garancia a boldog házasságra, de a kezdésen nagyon sokminden múlik. Mivel akarsz kitűnni a több ezer hozzád teljesen hasonló pasi közül. Vannak nálad jóképűbbek, pénzesebbek, izmosabbak stb. Amiben viszont különleges tudsz lenni, hogy klasszikusan udvarolsz a hölgynek...tutira ilyet még nem látott hidd el.
Rengeteg olyan randim volt, ahol a "majd meglátjuk" sejtelmes mosollyal váltunk el. Aztán az illető nem jelentkezett és elég hamar egyszerűen már nem olyan érdekes.
Egyébként kérdésedre válaszolva erre nincs nagyon értelmes válasz, csak egyszerűen "már nem kellessz eléggé".
Nem tök mindegy, hogy mit mondd, ha egyszer te úgy is jobban tudod, hogy miért lett vége?!
Egyébként én is tapasztaltam, hogy ha az ember megmondja az igazat (bocs, de a képen nem látszott, hogy elől 3 fogad van... Meg bocs, de alkoholistával nem kezdek...), akkor még vérig vannak sértve, és a csaj lesz a bunkó.
Akkor már egyszerűbb a könnyebb utat választani.
7:
És mennyire vagy sikeres a nőknél? Az utóbbi 1 évben hány nővel voltál? Az utóbbi 5 évben hány nővel voltál? Mióta nem vagy szűz, hány nővel voltál?
Vagy ha a tartós kapcsolatok érdekeltek eddig, akkor milyen szép nőkkel voltál?
Lehet vitatkozni a semmivel, csak ha a valóság mást mutat mint amit te mondasz, akkor úgy is a valóságé a végső szó
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!