Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Összejönnétek olyan pasival, akinek van 3 örökbefogadott gyereke?
Isten ments!
Indoklás: nem szeretem a gyerekeket, nem is akarok gyereket nevelni se másét, se sajátot.
20/l
Persze. Ez önmagában nem kizáró ok, az már inkább, hogy ilyen nagyok a gyerekek, tehát valószónűleg 40hez közelít az apjuk, ez pedig számomra túl nagy korkülönbség.
Szerintem senkit nem érdekel, hogy örökbefogadottak vagy vérszerintiek a gyerekek(fura, hogy kiemelted egyébként).
Az a zavaró, hogy 3an vannak és tiniként egy elég nehéz korban. A legtöbb harmincas nőnek vam gyereke, őket nem zavarná. A gyermektelen harmincasok egy részét biztos, a másik része viszont kíváncsi lenne arra, hogy képes vagy e gyermeket nemzeni nekik. Biztos akadnak olyanok is, akik nem akarnak gyereket, és arra számítanának, hogy a gyerekek korán kirepülnek, akkor majd csak egymásnak tudtok élni.
Nem!
Nem szeretném más gyerekeit nevelni. Majd ha úgy hozza a sors, akkor elég lesz az én gyerekeimet.
Én el tudnám fogadni a gyerekeket bármekkorák. Nem is volt anyukájuk és szerintem biztos, hogy mindig szerettek volna, ahogy bármelyik gyermek szeretné, ha lenne anyukája is.
Amíg a párkapcsolat a férfi-nő kapcsolat is normálisan működik nem akadály szerintem semmi.
Régen nemet mondtam volna, de valamiért teljesen fordult a véleményem.
Igen, de csak ha jó apa. A rossz apákat rühellem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!