Miért nincs önbizalmam? Sokaknak pedig miért van?

Nekem az a véleményem önbizalommal teli lányként hogy azoknak az embereknek akiknek nincs önbizalmuk túl nagy figyelmet fektetnek mások véleményére. Valami kevés, vagy nem elég jó csak úgy lehet ha másvalamihez viszonyítunk, önmagában semmit nem lehet rosszabbnak, kevesebbnek ítélni. Valami csak valamilyen és hogy milyen azt is szubjektív szempontok alapján mondjuk ki.

S ha valaki túl sokat ad mások szavára, véleményére, akkor azt nem véleményként, hanem valóságként fogja felfogni. Ráadásul a tömeg elv nagyon két élű dolog. Lehet igazat adni valakiknek akik igazát erősíti hogy mindannyian egy álláspontot képviselnek, ami nem lehet véletlen, ugyebár. De ennek hátterében állhat az is hogy csak egymást győzik meg a labilis lábakon álló véleményükről, vagy ebben az esetben társadalomról beszélünk,... akkor például feltételezhetjük hogy az emberek ítélet alkotására kihatnak más hatások. Egymástól független emberek de azonos hatások, környezet, így azonos érték rendszer, ízlésvilág. Akárhányan mondanak akármit az akkor is szubjektív vélemény alkotás marad és nem egyeztethető egy ember valódi értékképviselésével.

Persze az is más kérdés hogy gondolni és érezni két külön dolog. Érzések leküzdéséhez úgy hogy közben csak sérelmek érnek sok erő, kitartás, és a megfelelő hozzáállás folyamatos tudatosítása szükséges, amit nem csak mondogat magának az ember hanem hisz is benne. Jóesetben szépen lassan, nagyon lassan meg tudnak változni az érzések, amin lendíteni tudnak a sikerélmények is.

,,Valószínűleg veled ez pont fordítva történt, agyon dicsértek szüleid, osztálytársaid stb."

El kell hogy keserítselek, szerintem nem dicsértek agyon, ugyan olyan arányban dicsértek, mint csesztettek vagy amennyire nem vettek tudomást rólam. Ellenségek mindig vannak, általában szövetségesek is de ez már nem olyan biztos. Meg győzheted magad róla, hogy neked sosem lesz önbizalmad mert a környezeted ilyenné tett és kész, de ebben az esetben biztos hogy nem is fog ez megváltozni, mert nem is akarsz ki kerülni az áldozat szerepéből. Nem lehet nem tudomást venni róla hogy a környezet formálja az embert, de én hiszem hogy valamilyennek már eleve születünk is. Vannak alap vonások amiket magában hordoz az ember és ezek legfeljebb torzulnak, halványodnak, kiélesednek a környezet hatására. Lehet hogy szélsőségesen bízok a születés elvében, de az előbbi írásod alapján arra gondolnék hogy te meg pont a másik véglet vagy és mindenért a környezetet okolod. Akkor evvel a megnyilvánulással is megint csak mások fele orientálódsz.

"De ha az mondja neked 1 ember, hogy hülye vagy, akkor megkérdőjelezheted, ráfoghatod az emberre, hogy ostoba, amiért ilyet mond. Megteheted ugyanezt amikor a 2-ik ember mondja. De ha már 3 ember mondja, azért elgondolkodsz rajta nem,,

Nah, ez érdekes. A válaszom rá hogy igen, minden új fajta kritika után el kell gondolkodni, önvizsgálatot tartani, de ha már egyszer valamiben döntést hoztál nem kell vissza térni ugyan ahhoz az önmarcangoláshoz. Nekem háromnál sokkal többen mondták hogy hülye vagyok, sőt anyám valószínűleg már kis korom óta él azzal a rossz szokásával hogy ha valamit nem ért, vagy valami aprósággal felhúzza magát teljes bizonyossággal és némi megvetéssel a fejére olvassa az embernek ,, te nem vagy normális" ,, olyan hülye dolgaid vannak" csak azért nem mondta nekem még egy az egybe hogy hülye vagy kislányom, mert a gyereke vagyok, de mástól persze meg kaptam. De az önbizalomnak pont az a lényege, hogy mindegy hányan mondják, te akkor sem törsz meg. Tudom hogy én olyan vagyok hogy egy szál kardal neki tudnék rohanni a világnak, de egy átlagos önbizalommal teli ember sem vajúdik annyit mások véleményén amennyit gondolom te vajúdsz. De mivel nincs önbizalmad és sose volt, pont ezért nem tudod érteni vagy elképzelni hogyan lehet nálad sokkal több ember szavával szembe szállni. Pedig lehet és nem kell hozzá extra beképzeltség, vagy különleges képesség.

,,Tény, hogy nem vagyok nagy társaságkereső, és ez általában elég is arra, hogy az embert kipécézzék, főleg ha olyan környezetben mozog, dolgozik, ahol napirenden van a klikkesedés. Nem tartozni egy klikkhez sem, csak magányos farkasként ténykedni egyenlő az öngyilkossággal. Pedig nem tudok klikkesedni. Egyszerűen az nem én vagyok."

Igen, ez pont így van. A mai világban magányos farkasnak lenni néha öngyilkosság és néha bele is hal az ember, de mások életben maradnak és győznek. Én is ilyen vagyok, nem fogok meg változni, nem is akarok, mások is ilyenek, és te is ilyen vagy, amit tudsz is. És teljesen mindegy ki mit mond ha te tudod hogy nem tudsz ezen változtatni és kész. Lehet hogy jobban éreznéd magad ha ennek a tulajdonságnak is az értékes oldalát látnád, nem pedig a hátrányait.