Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Miért vagyok a szemében...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért vagyok a szemében hirtelen útszéli?

Figyelt kérdés
Összesen 7 férfivel feküdtem le egész életemben a 33 év alatt (CSAK OLYANNAL, AKIT KOMOLYNAK ÉREZTEM). Ő volt a 7. :( Az első perctől szerettem, ahogy megismertem :( És bármit megtettem volna Érte, mindenben. :( Annyira kívántam, akartam ezt a férfit az első perctől:( Ő volt az első férfi 4 hónappal ezelőtti 2,5 éves kapcsolatom óta, aki komolyan érdekelt. Azóta senkivel nem is voltam úgy együtt. A kapcsolatunk elején azt mondta, hogy neki nem probléma, ha hamar eljutunk az ágyig, mert akkor működik a kémia és csak annyit jelent ez, mennyire kívánom Őt és kívánjuk egymást. Aztán miután lefeküdtem vele, a hátam mögött leútszélizett egy vadidegennek ráadásul.. :( Ezt annyira bántónak érzem, mivel én nem érzem magam útszélinek azért, mert valakit nagyon kívánok és nem bírok hónapokat várni arra, hogy Vele legyek. Most mi rosszat tettem, őszintén? :( 7 férfi után úgy gondolom, nem érdemlem meg, hogy leútszélizzen valaki. :( Ti mit gondoltok erről? (Mert, ha nem beszéljük meg ezt az elején, azt mondom oké, igaza van, de én hittem azt, hogy azt mondja, amit gondol, egyszerűen egy őszinte és igaz férfinek gondoltam.

2016. aug. 4. 13:56
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
0%

Sztem is túlreagálta, bár a magam részéről 4-5 partnernél többel a háta mögötti nőt én már nem veszek komolyan(hosszabb távon, rövid távon viszont nincs problémám velük).

Sztem keress mást és hagyd őt elmenni.

2016. aug. 4. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 A kérdező kommentje:
Nem tudom, ezt a 7 férfit nem tartom soknak. Más érted, minden héten mással van. Nem is volt még 2,5 évnél rövidebb kapcsolatom, ez ezért esik rosszul. Mert nem egy rosszéletű, kicsapongó fajta vagyok. Mégis úgy gondolom, hogy nem azon múlik egy komoly kapcsolat, hogy 2 hét, másfél hónap után fekszem le vele. Nekem volt ilyen is olyan is. És nem ezen függöt
2016. aug. 4. 14:20
 3/19 A kérdező kommentje:
függött.
2016. aug. 4. 14:21
 4/19 A kérdező kommentje:
Amúgymeg, nem mindenki fog Neked beszámolni a valós számokról. Sok nő nem őszinte. És sok nő be sem fog neked számolni a számokról eleve. Mondjuk én őszinte vagyok, de mint látható, sokat nem érek vele. :(
2016. aug. 4. 14:23
 5/19 anonim ***** válasza:
90%

Szerintem nem sok. Fiatalabb vagyok. És több ferfival voltam. Van párom. Ő az igazi es ez a lényeg. Na mind1.

Úgy látom nem valami intelligens ez a férfi


1. Ágyba cipel téged. Szinte rá beszél.

Már ez negatívum


2. Sose tartottam okos dolognak a másik szidását vadidegen ember előtt


3!!! Felejtsd el ezt a férfit de azonnal mert nem tűnik épnek!!!

2016. aug. 4. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 A kérdező kommentje:
5. A mai viszonylatokban a 7 szerintem eléggé kicsi szám. Amikor ugyanazokat a csajok a diszkóban heti szinten elviszik a mosdóba... Láttam párszor.Már csak ebből indulok ki. Nem tudom hol élsz te, megmondom őszintén. :) Valószínűleg valami vallásos, hitgyülis lehetsz. :)
2016. aug. 4. 14:31
 7/19 anonim ***** válasza:

Most mit nem lehet azon nem érteni, hogy eddig csak tartós kapcsolatai voltak?!

Van pár olyan 23 éves, aki már 77 fölött jár, mégis el van magától szállva, hogy ő milyen hűséges.


Kérdező: a pasi csak egy kertén, aki ennél többet nem is akart, csak bejutni a bugyidba. Sikerült, kész, megy tovább.

Te meg felnőtt nő vagy, akartad te is, élvezted, de ebből nem lesz kapcsolat. És ne is sajnáld, hogy nem. Integess neki, és felejtsd el.


Tanultál az esetből: legközelebb az ilyen kérdésre az a válasz, hogy "magánügyem, úrinő ilyenről nem beszél", vagy pedig bemondod, amit én szoktam, hogy "nyugi, még elég rá a tíz ujjam, hogy összeszámoljak mindenkit". Ez amolyan célzás rá, hogy tíz alatt, aztán annyit gondol, amennyit akar.


Az se sokat számít, kivel mikor bújsz ágyba. Nekem ilyen gyorsan egymásnak esős történetből lett házasság (15 év), és volt akivel hónapokig vártam, és olyan pocsék volt a szex, hogy én akartam utána véget vetni. Akkor meg az elpocsékolt időt sajnáltam.


Egyébként tényleg az a legjobb, ha nem mondod el, hogy hány pasi volt, főleg ha nem is tudod, hogy ez neki most sok lesz vagy kevés (mert ilyen is van). A férjem pl. a mai napig nem tudja, hogy hányan fordultak meg az ágyamban. És engem se érdekel, ő hány nőt döntött hanyatt.

2016. aug. 4. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:

Tetu. Kar is vele foglalkozni. "neki nem baj, ha hamar kerulunk agyba, mert az azt bizonyitja, hogy mennyire jo a kemia" aztan meg leutszelizd. A jo utszeli anyjat akkor!


Amug en ugy csinalom, akitol komolyabbat szeretnek azzal nem fekszem le azonnal. Aki csak olyan ah, jol van kell a szex azzal meg hamarabb, mert ugyse erdekel (mondjuk egy ilyenbol van most 4 eves)


De a pasik ugyebar dugasra mennek. Aztan igy ki lehet szurni ki az aki csak a puncit akarja.

2016. aug. 4. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 A kérdező kommentje:
Igen, ez attól is függ látod, hogy kivel, hogy alakul. Lehet, hogy valakivel szexszel indul és mégis komoly lesz, mint Nálad is. Mondjuk, miután lefeküdtünk, szeretett volna még találkozni, de hozzátette, h nem alkalmas komoly kapcsolatra, úgy érzi. Innen gondolhattam volna már utólag, hogy csak erre ment ki a játék. Aztán egy idegennek meg ezután azt, hogy ri..nc vagyok, ezért nem akart velem komoly kapcsit végül. :( Na mindegy, hagyjuk. Ez az, amikor mindenkinek mást hazudok.
2016. aug. 4. 15:40
 10/19 anonim ***** válasza:
Eleve nem akart o komolyat.
2016. aug. 4. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!