Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek lehet ebből több?
Nekem 1 hónapja ért véget a kapcsolatom, nem mondom hogy rögtön bele akarok ugrani egy kapcsolatba, de ismerkedek valakivel akivel eléggé "passzolunk" egymáshoz.
Majdnem van közöttünk 15 év, egyedülálló, nem volt házas nincs gyereke sem. Volt egy 5,5 éves kapcsolata egy hasonló korúval aki megcsalta, majd egy 19 évvel fiatalabb barátnője akivel 2 évig voltak együtt de elhagyta mert fiatal volt hozzá, szeptemberben szakítottak.Azóta nem volt kapcsolata.
Lényeg az, hogy mi megismertük egymást közös ismerős által, ahol ő egy recsegőnek gondolt, én pedig b*nkónak őt.
Eltelt egy hónap és rám írt körülbelül két hete. Most pedig 5 nap alatt 4 napot találkoztunk és volt még az egyik nap ahol 2szer is. Általában ő ír rám állandóan, akkor is amikor találkoztunk hogy haza értem, vagy csak ír valamit hogy aludj már, vagy jó éjszakát, és ugye ezekből még aznap összejön 1 óra.
Már volt közöttünk csók egyébként, és ő közölte is hogy kapcsolatot nem akar, nem akarja hogy hívogassa a barátnője, meg baja legyen a "barátnőnek" hogy már megint a haverokkal lóg, ezt természetesen nem rám célozta mert nem tudja hogy én viszont szivesen lennék vele kapcsolatban.
Szoktunk szexről beszélgetni, teszi a macsót, hogy mennyire jó volna, de azon kívül is megsimogat, nem olyan helyeken, vagy megölel, ad egy puszit az arcomra is, ezek nekem jól esnek, és úgy érzem talán hamarosan rájöhetne hogy lehetne több is közöttünk.
Lehet az is hogy mivel idősebb és fontos a szex neki hogy szex után még inkább "akarna" mármint kapcsolatot, de én azt semmiképpen sem szeretném, hogy szex legyen mert én akkor pláne többet kezdenék el érezni.
Gondolom mi a véleményetek erről a fajta pasiról, ha én olvasnám nekem is az lenne hogy csak szexet akar, de tényleg szeretném meghódítani úgy hogy ő maga jöjjön rá. Szóval elfogadnék néhány tanácsot.
23L
Biztos, hogy nem akar kapcsolatot! Megmondta, kérlek hidd el neki.
38 évesen pont ő még fiatal, te meg 23 évesen jobb ha nem pazarlod rá az időt!
Megmondta nyíltan hogy nem akar komoly kapcsolatot, meg hogy a csaj bekorlátozza.
Erre te abban reménykedsz hogy MEGVÁLTOZIK miattad/kedvedért...
Ne haragudj de buta vagy ha azt hiszed, hogy azért kedveskedik, mert szeret. Azért kedveskedik hogy tedd szét a lábad. Utána amíg érdekesnek tart meghúz párszor talán, aztán lesz helyetted másik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!