Fiuk, miért mondjátok itt a neten, és a valóságban is folyton, hogy nem találtok normális nőt? Konkrétan mit takar nálatok a "normális", és miért ábrándultatok ki a nőkből ennyire?

A minimum, amit elvárnék, hogy legyen értelmes felnőtt nő, aki ennek megfelelően is viselkedik, és az ismerkedés során egyenlő félként kezel, megadva ugyanazt a tiszteletet, udvariasságot, figyelmességet, és belefektetve ugyanazt energiát és lelkesedést, amit én is.

De hogy ne csak hangzatos kulcsszavak legyenek, leírok néhány konkrét dolgot, hogy szerintem egy normális nővel hogyan kéne kinéznie egy netes ismerkedésnek:

1.) kezdődik ott, hogy a társkeresőn normális, igényes adatlappal van fent, amit elolvasva valóban kapok egy képet róla, hogy milyen lehet, nem csak azt tudom meg, hogy "kedves vagyok meg cuki, és szeretem az állatokat". És igen, egy ilyen normális adatlapot összerakni idő és energia, nem lehet max 10 perc alatt összecsapni.

Viszont pont ezt az idő- és energiabefektetést várnám el, mert annak az az üzenete, hogy az esetleges jelentkezők komolyan vannak véve. A 10 perc alatt összecsapott adatlapnak meg egy olyan nagyon egyértelmű üzenete van, hogy az esetleges jelentkezőket annyira sem veszem komolyan, hogy ennyi energiát és igényességet öljek a dologba - elvégre 'én vagyok a nő, szóval én csak hátradőlök és válogatok'.

2.) Tegyük fel, hogy ráírok. Ekkor a minimális emberi udvariasság az, hogy ha megkapta a levelet (tehát elolvasta), akkor válaszra méltatja a másikat. Erre nagyon sok nő szokott azzal védekezni, hogy de annyi levélre nem lehet válaszolni, amennyit kapnak - de akkor amíg nincs kapacitásod válaszolni az adott levélre, addig ne is nyisd meg. A legtöbb társkereső jelzi, hogy elolvasták-e a leveledet: ha nem, akkor az egyértelmű, hogy a másiknak most nem aktuális, így nem is várom, hogy válaszoljon. Viszont ha látom, hogy elolvasta, akkor annyi minimális emberi tiszteletet elvárok, hogy legalább egy "bocs, nem"-re méltasson.

Azt hinné az ember, hogy ennyi udvariasság és tisztelet a másik irányába már egy 12évesben is van, de még a 30hoz közeledő nők körében is ritkaságnak számít.

3.) Tegyük fel, hogy már levelezünk egy ideje (esetleg már találkoztunk is), de menet közben rájön, hogy mégse én vagyok az igazi, vagy csak szimplán bejön a képbe egy szimpatikusabb, és én oldalvonalra kerülök. Eddig még teljesen rendben. De akkor ennek az elintézési módja az, hogy szól, hogy bocs, de részéről ennyi volt. Nem pedig az, hogy akkor szó nélkül eltűnik, mert az suttyóság magasiskolája a másikkal szemben.

4.) Én is ember vagyok, akinek van offline élete is - amit ő persze nem lát, de azért talán nem egy akkora nagy elvárás, hogy ebbe bele tudjon gondolni.

Tehát nekem is lehet olyan, hogy fáradt vagyok, minden egyéb dolgom van, épp megcsömörlöttem, és úgy általában épp nem tudok annyira lelkesedni a társkeresés iránt. És mivel rossz színész vagyok (és nem is akarok jó lenni), ezért ez érződni fog: nem írok olyan gyakran, nem lesznek annyira frappánsak, szellemesek a leveleim, stb.

Erre a legtöbb nőnek az a reakciója, hogy felhúzza az orrát, hogy "ha nem kellek neki, akkor inkább hagyom a francba".

Egy normális nőtől legalább annyi minimális érzelmi intelligenciát azért elvárnék, hogy képes legyen magától belegondolni abba, hogy a másik is csak ember, nem pedig az ő szórakoztatására összerakott robot, és ilyen esetekben megsértődés helyett inkább ő próbáljon meg több energiát és lelkesedést belerakni, hogy átlendítse az ismerkedést a holtponton - elvégre egy normális párkapcsolatnál is így kéne ennek működnie.

5.) Az előzőhöz hasonlóan annyi értelmet is elvárnék a másiktól, hogy felismerje azt, hogy az emberek különbözőek, különbözően állnak a dolgokhoz, és ugyanarra a dologra különböző módon tudnak reagálni. Amikor két ember már kellően jól ismeri egymást, akkor már tudnak olvasni ezekből a reakciókból, de ismeretlenül, főleg neten keresztül egyrészt ne várja már el tőlem, hogy gondolatolvasó legyek, másrészt meg ha valamit nem úgy csinálok, ahogy ő azt "normálisnak" képzeli, és ezt nem tudja mire vélni, akkor ne kezdjen el magában kombinálni, hogy milyen titkos sötét titkok lehetnek a háttérben, hanem kérdezzen rá, mint egy értelmes felnőtt ember.

6.) Ne álljon úgy a férfiakhoz, hogy azok úgyis biztos csak dugni akarnak, mert ez pont ugyanolyan szexista suttyóság, mintha a nőkre mondanánk nem túl kedves dolgokat.

7.) Ne higgye azt, hogy azzal, hogy ő kegyeskedett elfogadni az én kezdeményezésemet, és válaszolt a levelemre vagy akár eljött velem randizni, azáltal ő már meg is tette a részéről a dolgokat, és hogy innentől kezdve már enyém a terep.

A legtöbb nő úgy áll hozzá az ismerkedéshez, hogy természetesnek veszi (sőt, elvárja), hogy a férfi tegye oda magát, ő meg csak élvezi és zsűrizi az előadást.

Ez piszok lekezelő és sértő hozzáállás.

7/b.) kb. ugyanaz, mint az előző, csak tömörebben megfogalmazva: a legtöbb nő azt várja el, hogy a férfiak küzdjenek meg értük, anélkül, hogy egyáltalán felmerülne bennük, hogy ahhoz előbb nekik kéne meggyőzniük a férfit, hogy érdemes értük küzdeni.

Ez sem egy rakétatudomány, egy értelmes normális nőtől azért nem egy olyan nagy elvárás, hogy erre magától is rájöjjön.

8.) A másikkal szembeni tisztelet másik tipikus példája, hogy ha eljutunk a személyes találkozóig, akkor pl. ne vegye már a világ legtermészetesebb dolgának, hogy én fizetek - ez egy gesztus, ami az én jófejségem, ha megteszem, nem pedig valami alanyi jogon járó dolog. Ettől még persze valószínűleg ki fogom neki fizetni a fogyasztását, de ezt értékelje, és ne elvárja.

Tehát amikor fizetésre kerül a sor, akkor ajánlja fel, hogy fizeti a részét, és köszönje meg, ha ezt elutasítom.

Annak egy borzasztóan lekezelő üzenete van a férfi felé, amikor a nő látványosan úgy áll hozzá, hogy "te vagy a pasi, a te dolgod fizetni" - azt üzeni ezzel nekem, hogy az, hogy én az ő társaságában lehetek, az sokkal nagyobb kegy, mint ugyanez fordítva.

Ezek ilyen teljesen alap dolgok, aztán mégis időről-időre meglepődik az ember.

9.) Tiszteljen meg azzal, hogy komolyan vesz, és nem kezd el mindenféle taktikát alkalmazni. Ha szimpatikusnak talál, akkor azt jelezze egyértelműen, és hozzám hasonlóan lássam azt rajta, hogy aktívan tesz azért, hogy ebből jó esetben kibontakozhasson valami. Nem azt várom el, hogy feltételek nélkül a karjaim közé dobja magát, hanem csak azt, hogy egyenlő félként kezeljen és álljon az egész ismerkedéshez. Lássam azt, hogy ő is próbál engem megismerni, és ha szimpatikusnak talál, akkor ő is próbáljon meg engem meggyőzni arról, hogy ő számomra az igazi.

Erről az utóbbiról a legtöbb nő azt hiszi, hogy ezt úgy kell csinálni, hogy akkor finom jelzéseket küld nekem, hogy tetszem neki.

Most egy pillanatra próbáljunk már meg józan paraszti ésszel belegondolni: ha még észre is veszem ezeket a jeleket, hogy pl. birizgálja a haját - attól még ugyan mi a manóért találnám őt értelmesebbnek / humorosabbnak / érdekesebbnek / vonzóbbnak?

Egy normális értelmes nőtől ennyi józan paraszti eszet is elvárnék.

---

Szóval pl. ilyesmikre gondolnék, mint legalapabb dolgok, amik csak a hozzáállást illetik.

És akkor még ott lennének a lényegi dolgok, hogy lehessen vele értelmesen beszélgetni, képes legyen érvelni, és ne csak hangzatos lózungokkal dobálózzon, legyen humora, stb.

A durva az, hogy ez most hosszúnak meg részletekbe menőnek hathatott, de egyrészt teljesen alap dolgokról van szó, másrészt semmi olyan nincs benne (vegyük komolyan a másikat és az alap tiszteletet adjuk már meg neki), amit fordítva a nők ne várnának el a férfiaktól.

Elmondom, hogy mi az én bajom a nőkkel, amit mára általánosnak látok.

Eleinte valamivel felkeltem az érdeklődést. Nem csoda, poénos srác vagyok, értelmes, jó iskolákkal és munkával, szóval vannak bizonyos elsőre imponálónak tűnő feature-jeim.

A levelezés/párbeszéd elején nagyon pörög rám, szereti, hogy eredeti vagyok és ez biztos nagy felüdülés a farokkép-küldő/mulya/kefefejű felhozatalhoz képest, azonban hirtelen és durván esik vissza az érdeklődés, amint kiderül számára, hogy önálló személyiség vagyok.

Történetesen az, hogy nem vagyok a folytatásban is pont olyan kétdimenziós, mint amilyennek a férfiakat ábrázolják a filmekben. Nincs meg az a lovagias, altruista és teljesen önzetlen hozzáállás, ami a kis fejükben él az ideálról.

Igen, van munkám, amivel foglalkoznom kell napi 9 órában. Igen, van egy állásfoglalásom a dolgokról. Igen, eldöntöttem, hogy nem akarok gyereket. Igen, szeretem a szexet. Igen, azon belül is az orál a kedvencem.

A nőket valahogy látványosan sértik ezek a dolgok, mert ők a maguk képére akarnának engem, amiben jóval kevesebb orál és több gyerek szerepelne és amúgy is majd ők mindent jobban tudnak...

Amint kiderül számukra, hogy nem vagyok ilyen képlékeny és befolyásolható, egyszerűen taszítóvá válok a számukra.

A nőkről szinti mindig kiderült, hogy soha nem engem akartak, ha az ő kis fejükben élő ideális férfi és az addig megismert tulajdonságaim párhuzamosságán továbbmenve az ideális férfit akarták megtalálni bennem.

#12

Azért a gyerek kérdés elég fontos dolog. Nehogy már a nő legyen a sz*r, hogy ő meg akar gyereket. Ha akar, akkor nyilvánvalóan nem fogja rád pazarolni az idejét, hanem keres valakit, aki mellett ezt majd valóra tudja váltani. Ő ne akarjon téged a saját elvárásaihoz formálni, de ő lazán mondjon le csak miattad arról, hogy gyereke legyen? Hogy is van ez? Nekem elég nonszensz.