Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Magam is furcsállom, hogy felteszem ezt a kérdést, de ne kövezzetek meg érte. Fiúk-férfiakhoz szól. Szóval? (többi lent) L
Kölcsönösen tetszünk egymásnak egy sráccal, megvan a vonzalom is. Nagyon kedves és rendes, de még csak ismerkedünk.
Észrevettem, hogy pár lány fotóit szokta "tetszikelgetni". Nem vagyok féltékeny, egyrészt nincs semmi jogom hozzá, azt csinál amit akar, másrészt pedig nem szoktam párkapcsolatban sem féltékeny lenni. (Az oka, mert szerintem törés egy kapcsolaton, a bizalom és tisztelet hiányát jelzi valahol, na de nem ez itt a lényeg).
Inkább úgy fogalmaznám meg, hogy egy picit féltem. N vagyok nagy facebookos, ritkán lájkolgatok, ha mégis, csak családtagok, illetve legjobb barátok pár képét és kész.
Én ezt csak női szemmel tudom megközelíteni. Vagyis talán még úgy sem, mert nem nézegetek másokat. Tehát nem tudom mennyi ennek a jelentősége. Szerintetek?
/Tudom, gyerekes, a mesében élek, de nem! Csak nem a neten, nem igénylem, hogy másra akár ránézek is, viszont tudom, hogy majd minden férfi megnézi a szépet./
Szóval van félnivalóm?
Most ezt így ide leírom, és ha kell minden facebookos kérdés alá aláírom, mert sokszor felteszitek :D
Értsétek meg, attól, hogy én nézegetek olyan lányok instáját, facebookját, akik kiraknak mindent, az semmiben nem különbözik attól, mintha pornót nézne az ember. Na már most. Azért remélem az mindenkinek tiszta, hogy pornót nem azért néz az ember, mert kapcsolatban szeretne vele élni, nem azért mert feleségül akarja venni a benne szereplő lányt. Azért nézi, mert a fantáziáját izgatja, de ennyi. Nem több, nem kevesebb. Ha majd összejöttök, és a barátod lesz, gondolj mindig arra, hogy nem véletlenül veled jött össze, és nem az instapiiiiiiiicsával, vagy a pornószínésznővel. Ezeket a nőket mindenki megnézi, valaki meg is húzza, de hogy komoly kapcsolatot akar velük valaki, na azt nagyon kétlem. Ellentétben VELED, ha összejöttök, akkor azért jön össze a srác, mert kapcsolatot szeretne, esetleg már szerelmes beléd, és -remélhetőleg- veled képzeli a jövőjét. Nem kell a facebookozás miatt féltékenynek lenni senkire, veled van, téged szeret, és nem a kirakatbabákat. 22/F
Bocsi, hogy lányként írok, de lehet, hogy tudok segíteni.
Vannak egyrészt "lájkolgatós" emberek, akik majd' minden képet lájkolnak, pl. az én képeimet is sokszor tetszikelik random ismerősök, akiket szerintem egyébként nem érdeklek, csak "hoppá, egy fotó". Ugyazaz az effektus, mint ahogy szülinapom van, és boldog-boldogtalan rámír, akkor is, ha alig ismerem.
Van olyan opció is, hogy egyszerűen jól sikerültek a képek, vagy csak szimpi a csaj, szép a képen, jó ismerős, stb. Miért ne nyomjon rá egy lájkot?
Szerintem félnivaló nincsen ez esetekben, szerintem nem kell túlkomplikálni, felszínes a világ, így a lájk gomb is az.
Nem vagy nagy facebookos, de kimutatásaid vannak arról hogy melyik az a néhány lány, akinek a képeit kedveli :)
Bocs, de ez TPK!
engem is mindig foglalkoztatott ez a kérdés, már azért is, mert a nők félnek attól hogy esetleg nem elég jók a párjuknak, és szeretnének azokra a nőkre hasonlítani külsőleg, akiket szét lájkolgat a párjuk. Ezt hívják önbizalom hiány. Nem a férfiban nem bízunk hanem a külsőnket kérdőjelezzük meg.
Ha egy férfi lájkol egy lányt, ugyan az mintha nyíltan közölni a világgal, hogy hé, nekem tetszik ez a lány.
Legalább is legtöbb nő így látja és köztük én is. Mivel nagyon önző vagyok, és szeretem kisajátítani azt, ami az enyém. Így a párom figyelmét is, amit az ilyen facebook díszei elvonnak rólam.
Ez egy hülye felfogás és tisztában vagyok vele hogy nem túl egészséges, viszont ez legbelül véleményem szerint mindenkinek rosszul esik, csak valaki megtanulta kezelni. Én mondjuk még nem tudtam, és lehet hogy soha nem is fogom. Én a te helyedben megmondanám a páromnak hogy: Kérlek, ne lájkolgasd más nők képét mert az nem tesz jót az önbizalmamnak. :)
kommunikációval, és közös megértéssel egyből jobbá varázsolhatod a kedély állapotodat :) persze ha a másik fél segít a dologban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!