Ha valaki későn kezdi a nőzést, akkor mikor érdemes elköteleznie magát egy házasság mellett?

25 évesen még tapasztalatlan zöldfülű voltam, szégyellős, gátlásos. Olyan nem létezik, hogy későn érő típus? És nem hiszem, hogy annyira követnem kellene a korosztályomat, csak azért mert ők hamarabb megértek, felnőttek és már eldöntötték, hogy mit szeretnének az élettől. Nekem még időre van szükségem, mivel későm érő típus voltam.

Miért, azért járt velem, hogy elvegyem? Nem, én komolyan azt hittem, hogy két ember azért jár egymással meg azért költözik össze mert szereti egymást. A házasság pedig majd betetőzi ezt, ha az idő bebizonyítja, hogy működik a dolog hosszabb időn át és mindkét fél elégedett!

Ezzel az erővel már a kapcsolat elején összeházasodhatnának az emberek, ha az egész csak a házasságra megy ki!

És már megmondtam neki, hogy egyelőre nem foglalkoztat a házasság gondolata mivel 3 éve még gyerek voltam gondok nélkül, most meg belecsöppentem a nagybetűs életbe! Szóval nem hinném, hogy nem voltam őszinte vele. Azt nem mondtam neki, hogy soha nem veszem el, hiszen még én sem tudom, hogy mi lesz velem pár év múlva. Vagy mi lesz a kapcsolatunkkal pár év múlva. Ha neki ez nem felelne meg, akkor változtathatna rajta, ha akarna, ha eldöntené, hogy mi a fontosabb. Én még nem tudtam eldönteni. Fontos kérdés ez. Nem lehet csak úgy elhamarkodni!

De hát egy házasság is pont úgy tönkre mehet 10 alatt (még hamarabb is) mint egy ilyen hosszú kapcsolat. Ugyanúgy megcsalhatja, félrejárhat, csak annyi az egész, hogy nehezebb kiugrani belőle mert papírral és pap által szentesítve van és már nagyobb kihívás lelkileg kilépni abból mint egy sima kapcsolatból!

Meg már az elején elmondtam neki minden problémámat, úgyhogy tudta, hogy kivel van dolga, tudta, hogy nem volt semmi tapasztalatom nők terén stb stb. És mégis velem akart lenni. Ez csak azt jelenti, hogy meg tudtam adni neki azt amire szüksége van.

Azt a részét tudja, hogy nem szeretném elveszíteni, és ő is így van vele szerintem. Gondolom azt a részét is tudja, hogy szeretnék még élni, mivel nagyon jól tudja rólam, hogy mennyire szeretem és mennyivel többet jelent nekem a testiség mint számára. A kapcsolatunk elején nekem is úgy festett, hogy ő is hasonló beállítottságú mint én, viszont a részéről volt egy lankadás ezen a téren úgy 1 év után. Nem tudom, talán ha hasonlóképpen kísérletezni, új dolgokat kipróbálni szándékozó lenne mint amilyen én vagyok és jobban megtalálnánk a közös hangot a hálószobában, akkor talán nem alakult volna ki bennem ez a még élni szeretnék gondolkodás. Ha teljesen kielégített lenne minden apró kis vágyam, akkor lehet, hogy meg sem fordulna a fejemben az, hogy másokon gondolkodjak. Csak sajnos kicsit veszített a lelkesedéséből. Gondolom a nőkbe van egy olyan, hogy az elején mindent beleadnak, hogy megfogják a pasit, aztán amikor már megvan akkor lazábbra veszik. De nem tudom ,mert nincs sok tapasztalatom nőkkel. Az, hogy a szex jó legyen mindig az azért elvárható nem? 20, 30, 40 de még 50 évesen is nem?

15

Nagyon nehéz ügy. Ő máskor kóstolt bele a fiúkkal való kapcsolatokba (15) évesen, én megint csak máskor a nőkkel valóba. Ő erőlteti az eljegyzést én pedig nem tudom mit is akarok. Lehet, hogy belemegyek egy házasságba és megpecsételem az életemet, örökre egy kiégett, boldogtalan személy leszek. Úgy fest vezekelnem kell amiért nem álltam neki csajozni 15 évesen. Csak hát akkor még nulla önbizalmam volt, a világ legcsúnyább teremtésének képzeltem magam hisz mások elvették az önbizalmamat, és még az is csoda, hogy legalább 25 éves koromban valahogy összehoztam egy barátnőt. Megelégedhetek ennyivel természetesen arra gondolva, hogy ennél többet nekem lehetetlen lenne megvalósítani, de úgy érezném, hogy kompromisszumot kötnék a sorssal és beletörődnék abba, hogy lemondok a belső vágyaimról, kíváncsiságomról, és érzelmeim, vágyaim elfojtva élem le életem. Jó dolog ha az ember talál egy nagyszerű társat (mert tényleg őt egy csodálatos lelkű lánynak tartom), viszont egy egész életet tekintve ez nem minden, ez csak egy része az egésznek. Hiányérzetem van, és nem hiszem, hogy csak bebeszélem magamnak, hanem őszinte, valódi érzés ez.