Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Miért gondolhatja meg magát...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért gondolhatja meg magát egy pasi egyik napról a másikra?

Figyelt kérdés
Megkeresett egy srác, már régebbről ismerjük egymás, most találkozgattunk. Minden rendben ment,(mondta is, hogy jól érzi magát velem, de látni is lehetett rajta ) leszámítva azt, hogy én nem voltam hajlandó elköszönéskor még egy puszit sem adni neki. Volt 6 randink, egy ideig folyamatosan kérte, aztán feladta :/ Ő nem az a nyomulós pasi, hozzámérni is alig mert. Én lányban ugyanilyen vagyok, nagyon félénk. A 6. ( utolsó) randinkon nála is voltunk, filmet néztünk. Én a kanapé egyik végébe húzódtam be, ő se ült mellém, így ültünk 1,5 órán át. Aznap este rám írt, hogy milyen napom volt vele, neki is kellemes, de kicsit fura is egyben, mert még csak mellé sem ültem. Elköszönéskor is mindig kb. elszaladok, szerinte ez így nagyon nem jó, és nagyon unja, hogy nem jutunk előre. ( akkor már 2 hónapja találkozgattunk és még csak egy puszi, ölelés sem volt köztünk). Ja meg azt is, hogy szerinte nekem kellett volna kezdeményezni, mert az ő lakásán voltunk, és hogy nehogy tolakodásnak vegyem, ha ő próbálkozott volna. Megírtam erre, hogy igen, távolságtartónak tűnhetek elég sokszor, de ez nem azért van, mert baj lenne, csak tőlem ne várjon kezdeményezést, mert ezeket ( csók, ölelés ) sztem tipikusan a pasik szokták előrevinni. Erre annyit írt, hogy "jó rendben", majd 3 nap múlva írt újra ( ami fura volt, mert addig szinte naponta írt vagy hívott), és még ugyanerről írt, hogy így nem jutunk előre sose, ha én ilyen vagyok, és ő pasiként elvárná, hogy kicsit kedveskedőbb legyek. Erre csak annyit írtam, hogy eddig is elismertem, hogy ez a távolságtartós dolog nem okés részemről. Erre nem írt semmit,4-5 nap múlva ráírtam, hogy mi újság. Egyből válaszolt, beszéltünk kicsit, de nem tudtam, hogy ez szimpla udvariasság-e a részéről. Gondoltam, ha ezután, hogy mutattam kis érdeklődést, magától majd keres, akkor még érdeklem. Rám is írt köv. nap, és találkozni is hívott másnapra. Megígérte, hogy ha hazaér, ír, hátha ügyesen végez és addigra én is szabad leszek. Nem írt, és azóta sem keres, most pénteken lesz ennek 2 hete. Valakinek valami ötlete, hogy mi történhetett péntekről szombatra? :/ 23/L 28/ F

2015. okt. 7. 21:56
1 2 3
 21/21 A kérdező kommentje:
Tanultam belőle, az tuti :/ csak zavar nagyon, bíztam benne, hogyha érdeklődést mutatok és őszinte leszek vele, azzal még tudok rá hatni...
2015. okt. 15. 15:15
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!