Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Miért gondolhatja meg magát...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért gondolhatja meg magát egy pasi egyik napról a másikra?

Figyelt kérdés
Megkeresett egy srác, már régebbről ismerjük egymás, most találkozgattunk. Minden rendben ment,(mondta is, hogy jól érzi magát velem, de látni is lehetett rajta ) leszámítva azt, hogy én nem voltam hajlandó elköszönéskor még egy puszit sem adni neki. Volt 6 randink, egy ideig folyamatosan kérte, aztán feladta :/ Ő nem az a nyomulós pasi, hozzámérni is alig mert. Én lányban ugyanilyen vagyok, nagyon félénk. A 6. ( utolsó) randinkon nála is voltunk, filmet néztünk. Én a kanapé egyik végébe húzódtam be, ő se ült mellém, így ültünk 1,5 órán át. Aznap este rám írt, hogy milyen napom volt vele, neki is kellemes, de kicsit fura is egyben, mert még csak mellé sem ültem. Elköszönéskor is mindig kb. elszaladok, szerinte ez így nagyon nem jó, és nagyon unja, hogy nem jutunk előre. ( akkor már 2 hónapja találkozgattunk és még csak egy puszi, ölelés sem volt köztünk). Ja meg azt is, hogy szerinte nekem kellett volna kezdeményezni, mert az ő lakásán voltunk, és hogy nehogy tolakodásnak vegyem, ha ő próbálkozott volna. Megírtam erre, hogy igen, távolságtartónak tűnhetek elég sokszor, de ez nem azért van, mert baj lenne, csak tőlem ne várjon kezdeményezést, mert ezeket ( csók, ölelés ) sztem tipikusan a pasik szokták előrevinni. Erre annyit írt, hogy "jó rendben", majd 3 nap múlva írt újra ( ami fura volt, mert addig szinte naponta írt vagy hívott), és még ugyanerről írt, hogy így nem jutunk előre sose, ha én ilyen vagyok, és ő pasiként elvárná, hogy kicsit kedveskedőbb legyek. Erre csak annyit írtam, hogy eddig is elismertem, hogy ez a távolságtartós dolog nem okés részemről. Erre nem írt semmit,4-5 nap múlva ráírtam, hogy mi újság. Egyből válaszolt, beszéltünk kicsit, de nem tudtam, hogy ez szimpla udvariasság-e a részéről. Gondoltam, ha ezután, hogy mutattam kis érdeklődést, magától majd keres, akkor még érdeklem. Rám is írt köv. nap, és találkozni is hívott másnapra. Megígérte, hogy ha hazaér, ír, hátha ügyesen végez és addigra én is szabad leszek. Nem írt, és azóta sem keres, most pénteken lesz ennek 2 hete. Valakinek valami ötlete, hogy mi történhetett péntekről szombatra? :/ 23/L 28/ F

2015. okt. 7. 21:56
1 2 3
 11/21 A kérdező kommentje:
Mikor először éreztem rajta, hogy kezdi feladni, akkor is azért félve, de ráírtam, és úgy tűnt,az akkor be is jött, mert találkozni hívott. Csak mégis hagyta, semmit sem tudok azóta róla,simán lehet más lány, ezért tartok az elutasítástól. De köszi a bátorítást!
2015. okt. 7. 23:20
 12/21 anonim ***** válasza:

Nézd ha nem tetszenél neki, vagy hirtelen talált volna valaki mást, nem próbálkozott volna ennyire kitartóan és több héten át :)

Hajrá, drukkolok!

2015. okt. 7. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
Ne haragudj már de a puszit sem tudtad viszonozni, elvárod hogy a srác teperjen, te pedig semmi visszajelzést nem adsz neki. Ne csodálkozz hogy nem keres, én így 6 randit biztos nem csináltam volna. Ebből a viselkedésből amit művelsz az jönne le hogy nem tettszem neked. A srácé minden elismerésem amiért ilyen kitartó...
2015. okt. 8. 01:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:

Szerintem igazaa van..

23 éves nőtől 2 hőnap után már nem egy 16 évesektől még elfogasható picsogást vár el..

Ne értsd félre, nem feltétlenül azt, hogy ugorj az ágyába..

Bár 28-23 évesen ez sem kellene hogy fél évig tartson...


Szerintem megunta a várakozást,nhogy vesztegeti veled az idejét.

Nem akar olyan nőt, akivel minden érintkezést,és közeledést neki kell kiküzdenie..akinenm tud mellette 2 hónap után sem elengedni..


Szerintem beszelgetett valakivel, aki rávilágított arra, hogy sz jő eséllyel nem fog változni -sosem leszel kezdeményező..l.a frfiak gyökérjebbikje viseli el, ha mindig nekik kell kezdeményezni)m csak figyelmeztetésként

A legtöbb férfinak ugynúgy jőlesik, és kell az önbizalmának,mhogy lássa kell a nőnek..ezt pedig miből láthatja pl nálad?


És még mindig nem feltétlen a szexről beszélünk..


Azzal,mhogy nem nyomult a saját lakásán, hanem rádhagyta,migaza volt..

Tabu.. Híszen akkor úgy jön le, ha ő közeledik, hogy azért vitt fel, hogy megdönthessen..tisztel, és udvarias volt,mhogy meghagyja neked a teret,mazzal, hogy hagyja te döntsd el mit akarsz, ne érezd kötelességbek, elvárásnak,mvagy bunkő célzásnak.. Hogy "filmet nézni" hív..

23 évesen még elhiszed, hogy aért vitt fel, mert a filmet veled akarta látni?

Hihetetlen hogy még vannak ennyire naiv nők :)

És nem sértegetés, remélem nem érted félre..mhiszen ez fwlüdülés a mai 20-23 éveesek körében..


Egyébkent lehet bennem van a hiba, mert az életem ezen szakaszában, már túl voltam egy csúnya szakításon(megcsaltak) majd megismerkedtem a férjemmel, és ennyi idősen már együtt is éltünk..mint a fiú pedig már rég házasok voltunk..gyerek témában vagyunk, házat vezsünk.lstb..stb..


Tehát nem csodálkozom, hogy a srác 28évesen ennel többet akar, és nem azt, hogy 2 hónapig annyira nem juttok el, hogy egy film alatt átöleljen, vagy akár egy csókig..l

2015. okt. 8. 05:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Nagyon gyerekesen viselkedtem...

2015. okt. 8. 08:01
 16/21 anonim ***** válasza:

Nem egy nap alatt gondolta meg magát, elvégre te magad is leírtad, hogy többször próbálta feléd jelezni, hogy ez így kevés, és nem jó. Elhívott randira - de utána (szerintem) elvárta volna, hogy jelezd vissza te is, hogy neked is fontos az a találka. Nem írt, mikor megígérte, eltelt azóta két hét, és neked még csak eszedbe se jutott ráírni magadtól... ebből bárkinek az jönne le, hogy sz.rsz a fejére, örülsz, hogy végre eltűnt. Mert ő ugyebár azt nem tudja, nem látja, hogy te közben tépelődsz, hogy most mi is történhetett...

Nézd, nagyon veszítenivalód nincs. Írj rá, kérdezz rá, hogy miért tűnt el, hiányzik, szeretnéd bepótolni a randit... ha fontos vagy neki, akkor meg tudjátok majd beszélni, hogy mit merre. Ha meg időközben feladta, neadjisten mást talált (bár ezt nem hiszem a leírásod alapján), akkor meg legalább nem rágod magad rajta.


Értem én, hogy szégyellős vagy (én is), de hidd el, ennyi fallal nem jutsz előrébb. Mint a mesében a kisfiú meg a csiga esete: hiába vagy érdekes, ha azonnal a házad mélyére bújsz, ahányszor csak hozzád érnek óvatosan, a kisfiú előbb-utóbb elunja a dolgot, hiszen ebben nincs semmi izgalmas. :)


Oké, hogy a pasi kezdeményez, de hidd el, nem fog nyomulós libának tartani attól még, hogy néha magadtól is keresed, meg jelzed, hogy jól érzed magad vele... :)

Amit most csinálsz, azok tulajdonképpen teljesen ellentétes jelzések. Akarod, hogy továbblépjetek, de amit sugárzol felé szavak nélkül, az az, hogy hagyjon békén, a közeledbe se menjen. És pasi legyen a talpán, aki megfejti, hogy hol van a középút a kettő között.

2015. okt. 8. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ!
2015. okt. 8. 13:26
 18/21 anonim ***** válasza:
Na írtál neki? :)
2015. okt. 13. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 A kérdező kommentje:
Használt a bátorítás ( köszi még egyszer mindenkinek :) ) írtam neki végül, hogy hogy van, hiányoznak vele a beszélgetések, és rákérdeztem, hogy mi lett vele. Azt válaszolta, hogy szerinte sok mindenben más a felfogásunk, ezért nehéz. Megírtam, hogy sajnálom, hogy így gondolja,de megértem, és elköszöntem tőle. Erre megkérdezte, hogy én ezt talán nem így látom? Mire írtam egy hosszabb, őszinte üzit, amiben elismertem, hogy voltak problémák az igaz, mert nem jutottunk előre, mivel hülyén viselkedtem vele, pedig érdekelt végig.De ezt nem érzem megoldhatatlannak, mert tudok és szeretnék is rajta változtatni, ezért is kerestem meg. Erre annyit írt, hogy hát nem tudja, de így nehéz, hogy ennyire nagyon távolságtartó vagyok. Gondoltam hagyom, hagy gondolkodjon rajta, mert amúgy is nagyon makacs. Holnap lesz egy hete ennek, azóta se semmi...
2015. okt. 14. 10:58
 20/21 anonim ***** válasza:

Sajnos így lehet elveszíteni az érdeklődést :(

Ebből legalább tanulni biztos tanultál :)

Reméljük azért valami jó fog kisülni belőle

2015. okt. 15. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!