Lányok! Saját bevallásotok alapján, ha tőletek volna elvárva a kezdeményezés, ti hogyan viselnétek az elutasítást?

Én régen többször lettem szerelmes úgy, hogy nem viszonozták/szórakoztak velem, elutasítottak.

Az önbizalmamra negatívan hatott, a férfiakkal való viszonyomra meg sehogy, mert van annyi eszem, hogy tudjam, hogy nem tehet egy egész komplett nem semmiről, vannak rendesek, normális, és szemetek is.

Voltam már ilyen helyzetben, sőt, eleinte csak ilyen helyzetben voltam, nem volt jó érzés, de el kellett fogadni a helyzetet. Amúgy meg amikor először kerültem olyan helyzetbe, hogy én nem tudtam viszonozni valakinek a vonzalmát, akkor tudtam teljesen a helyére tenni a dolgot, mert a másik szemszögbe kerültem.

Nézd, nem vágott a földhöz, megtanultam, hogy nem várhatunk el olyat mástól, amit mi sem tennénk meg szívesen fordított esetben. És megtanultam egyedül is jól érezni magam, nem lettem kapcsolatfüggő, társfüggő. Illetve hiszek abban, hogy akivel dolgunk van, azt nem kerülhetjük el.

Volt már párkapcsolatom, jobb is, rosszabb is. Most épp egyedülálló vagyok, de van valaki, aki közelebb áll a szívemhez, mint mások.

Én azokhoz a nőkhöz tartozom, akik kezdeményeznek. És igen, volt már részem elutasításban. Nem zsinórban, ugyanis:

-Ott kezdeményezek, ahol érzem, hogy van keresnivalóm. Nem ugrok rá bárkire, hanem először igyekszem megismerni, puhatolózni, figyelem a viselkedését, a hozzám való viszonyulását, és ha azt érzem, hogy van valamilyen szimpátia irányomban, akkor és csak akkor lépek. És még így is néha van részem elutasításban, de lényegesen kevesebbszer, mintha csak úgy leszólítanék bárkit!

-Tudatosítottam magamban, hogy én olyan partnerre vágyom, akinek ÉN kellek. Éppen ezért nem okoz problémát az elutasítás, picit rosszul esik ugyan, de aztán hamar túlteszem magam rajta, mert én is arra vágyom, hogy a társam RÁM vágyjon, de csak azért legyen velem, mert nem jutott neki jobb...

A mostani barátommal is ez volt. Ismertem társaságból, éreztem, hogy szimpatizál velem, úgyhogy elhívtam egy találkozóra. Hagytam apránként kibontakozni, nem siettettem, hanem kölcsönösen adtunk egymásnak biztatást.

Nem kellett azt éreznünk, hogy a másik egy a sok próbálkozás közül, hanem kifejezetten egymást szerettük volna megismerni, hagytunk erre időt.

Én például nem szívesen kezdenék olyan férfival, aki minden nőnél bepróbálkozik, aki csak egy kicsit is szimpatikus, hátha összejön valami... és szerintem a férfiaknak is jobban esik, ha azt érzik, hogy PONT ŐK kellenek a nőknek, nem csak "valaki"...

Én sem veszem komolyan, akin látom, hogy bárki jó neki, én úgy érzem az ilyeneknél, hogy nem is én kellek neki, csak hogy elmondhassa, hogy van nője, és ahhoz csak egy kellék lennék.

4-es válaszoló voltam