Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tanácsoltok? Várjak rá vagy fölösleges és hagyjam?
Megismertem 3 hónapja egy srácot. Találkoztunk egyszer, majd kórházba került, és mivel még nem volt annyira komoly a kapcsolatunk ezért 2 hónapig nem is tudtunk találkozni. Miután meggyógyult második tali is megvolt, megcsókolt, majd nála aludtam, de csak apróbb dolgok voltak, ő tisztában van vele h szűz vagyok. Azonban a második tali óta megint nem találkoztunk 3 hete, igaz minden nap beszélünk facebookon, de nekem ez nem elég. Mondtam neki h nem talizzunk-e megint, akkor azt mondta hogy nincs jól (a betegsége lelkileg megviselte, miután meggyógyult még utána is rettegett/retteg), de hogy következő héten talizzunk, és én mondtam h nekem ez így nem jó h ő magától nem mondja, és erre az volt a válasz h mert ő nem előretervezős, mint én hanem szólna egyik nap hogy holnap találkozzunk. Azonban én nem tudok rá ennyit várni. Nem értem, hogy ha akarna találkozni akkor csak mondania kellene, és megértem hogy nincs annyira jól most, de ha valaki vágyik a másikra, akkor akkor is vágyik a társaságára ha nincs jól, nem?
Szóval az a lényeg hogy én nagyon megszerettem őt, mind a lelkét, meg az egész lényét, amikor együtt voltunk nagyon jó volt, rajta is látszott hogy jelent neki valamit a találkozó. Én már vágyom rá testileg is, de nem feltétlen a szexre gondolok, hanem hogy megöleljük egymást, a csókokra, és nem tudom hogy mit kellene tennem. Várjak míg tényleg mondja hogy találkozzunk, vagy hagyjam ezt? Mert nekem ez így csak fájdalmat okoz, és sokszor sírok is miatta. Úgy érzem hogy van is valaki, meg nincs is akit szerethetek vagy aki viszont szeretne. Tisztában vagyok azzal is, hogy neki fura személyisége van, vagyis egyedül is szeret lenni, a haverjaival is és mondta hogy ő nem az a típus aki sülve-főve együtt lenne a barátnőjével. Ezt meg is értem, de azért mégiscsak hetek vagy hónapok teljenek el a találkozók között? Az kicsit sok nekem.. És amikor megkérdezem hogy neki mindegy lenne-e, hogy mi lenne, azt mondja hogy nem, örül neki hogy minden nap beszélünk.
Nem tudom mit tegyek. Ti mit tennének a helyemben?
Légyszíves csak értelmes és nem egy szavas válaszokat írjatok. Tényleg kíváncsi vagyok más hogyan kezelné ezt a helyzetet.
válasza:Az a helyzet hogy abba a hibaba estel, amibe mindannyian.
Megismersz valakit es elkezded epitgeti kore az elkepzeleseidet. Szeretned ha ez lenne, az lenne, igy lenne, ugy lenne, ekkor tortenne, akkor stb. Erted? Mindenfele mikor/hol/hogyan/stb dolgokra mar megadod magadban a valaszt, illetve elvarasaid vannak vele kapcsolatban, mert te ugy gondolod, ha valaki irant erzel valamit akkor igy meg ugy kell tortennie a dolgoknak.
Ezzel csak az a baj, hogy fogalmad sincs, hogy a masik milyen, hogyan eli az eletet, mit gondol a kapcsolatrol. Az, hogy ugy tunik, hogy jelent neki valamit meg egyaltalan nem biztos, hogy ugy is van.
Nem folosleges es ne hagyjad, de kicsit vegyel vissza az elvarasokbol.
Mikor megismerkedtem a mostani parommal (mar 8 eve) mar tul voltam 2 komoly kapcsolaton (az egyik tobb mint 3 evig tartott) szoval nem "kezdokent" kezdtem bele a vele valo kapcsolatba, de meglepetesemre o egyaltalan nem ugy viselkedett mint a tobbi. Teljesen nem-atlagos dolgokat csinalt, es nem azt amit en elvartam tole, ezert az elejen nagyon soxor osszeszolalkoztunk. Eltelt jo sok ido mire felfogtam, hogy nem a kis fejemben kialakult pasival talalkozok, hanem vele es szepen lassan mindenfele elvarasaimat leepitettem. Persze ilyen alap viselkedes, hogy koszon mikor meglat, meg ha kerdezek akkor valaszol, tehat nem egy pszihopata volt, csak ez a "ekkor illik talalkozni", "neki illik kezdemenyezni", "jo lenne ha igy csinalna" stb vele nem volt alkalmazhato. Es mivel szinte egy uj embert ismertem meg (es nem o alakult at olyanna, amilyennek en elkepzeltem) megjobban megszerettem es bar a szerelem elmult, 8 ev utan a mai napig szinte rajongunk egymasert. Azert amilyennek megismertem, es nem azert mert olyan amilyennek en elkepzeltem. Ertheto?
Ne merulj bele ebbe annyira. Meg sok idotok van(lesz) hogy ebbol egy viragzo kapcsolat alakuljon ki (vagy sem) de ha te ennyire gorcsolsz rajta, akkor sajat magadnak allitasz akadalyokat, amiket a fiu nem fog tudni atlepni (mert nem is lesz roluk tudomasa) es csak csalodast fog okozni te meg butasagokkal fogsz reagalni es a sracnak elmegy az egesztol a kedve.
Legyel vele kedves, baratkozos, de ne nyomjad. Ha turelmetlen vagy akkor mondd meg neki, hogy dontse el mit szeretne, te vevo vagy a dologra, de ha o bizonytalan akkor ne haragudjon meg, de te nem fogsz ra varni.
Köszönöm a válaszod, és igen igazad van talán tényleg nagyobb elvárásaim vannak/voltak mint kellene. Azonban ez betudható szerintem annak, hogy még nem volt kapcsolatom. Nem tudom minek milyennek kellene lennie, és ugye azért mindenkinek van egy elképzelése.
Azonban azóta megint eltelt egy kis idő. Már igazából kezd ez a beszélgetés kihalni. Mert ha én sokszor érzem, hogy írnék neki, azonban a büszkeségem nem engedni, hogy mindig én legyek az aki lép. Aztán 3 nap után ő ír, de akkor is érzem hogy már nem olyan mint az elején volt.
Olyan érzésem volt mindig mintha nekem állandóan lelkesnek kell lennem ahhoz, hogy az ő lelkesedése, érdeklődése is fennmaradjon. Azonban én ebbe belefáradtam, nem tudok úgy lelkes maradni, hogy soha nem mondja hogy találkozzunk, nekem nem elég a havi egyszeri találkozás, az is úgy hogy én mondom hogy találkozzunk. Gondolom már ő is érzi, hogy nem vagyok annyira lelkes, mint az elején. Az elején még egyáltalán nem ilyen volt. Azóta, hogy beteg lett és kórházban volt, majd 2 hónapig teljesen egyedül, magányosan, azóta változott meg. Általában rossz kedve van, és én vidítom fel őt hogy mesélek nekem milyen napom volt. De már ebbe is belefáradtam. Mi vagyok én a bohóca??
Csak én még mindig nem értem. Szerintem ő lelkileg sérült. Már az elején mondta, hogy nehezen bízik meg az emberekben, de én úgy érzem, hogy velem sok személyes dolgot megosztott, amit talán nem mindenkinek mesél el. Ezért érzem úgy, hogy fontos vagyok neki. Nekem meg van egy olyan "rossz" tulajdonságom, hogy szeretem az emberek lelkét pátyolgatni. És annyira segítenék neki is, csak félek, hogy ebbe én fogok belerokkanni. AZ a baj, hogy nekem érzékeny lelkem van, talán ezért is szeretem másoknak segíteni, mert közelebb érzem magam hozzájuk.
Nem tudom, hogy mi lenne a helyes döntés. Úgy érzem, hogy még ha nem is a párjaként, azonban a barátjaként is szívesen töltenék vele időt, és próbálnám megérteni. Bár tudom, hogy ő úgy gondolja, hogy egyedül ő tudja megoldani a problémáit, és senki nem tud segíteni neki. Azonban én mégsem szeretném elengedni. Csak az a baj, hogy nem tudom, hogy tudnék-e csak barátként tekinteni rá, amikor tudom, hogy nem annak indult, hanem egy kapcsolatnak. ÉS igazából mélyen még ha ezt nem is teljesen vallom be magamnak, arra vágyom hogy segítek neki, és ő ezáltal kezd el kötődni hozzám, és többet érzeni mint barátság, mivel tudja, hogy ritka ha valaki ennyire megérti, és foglalkozik vele, ne pedig elkönyveli hogy mivel problémásabb, ezért sokkal egyszerűbb egy új embert megismerni, minthogy egy sérült lelkűnek segíteni.
ÉS ezek után tud még valaki tanácsot adni, vagy véleményt mondani?:)
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!