Lányok, mennyire gondoltok vissza egy visszautasitott, amúgy barátként kezelt pasira a későbbiekben?

Nem felejtjük el az ilyesmit. Lehet, hogy nem tudja, mit akar (hiába nem hiszitek el, gyakran előfordul, hogy a nők magukat sem ismerik ki), vagy tényleg csak barátként tetszel neki.

Nekem volt olyan, hogy visszautasítottam valakit, aki az elvárásaimnak ugyan megfelelt, de a közelében nem éreztem vonzódást. Az utána következő évben néha gondoltam arra, mikor magányos voltam, hogy talán hiba volt. De mikor újra találkoztunk, megint nem éreztem semmit, így újra megtenném. Egyszerűen kedves volt a gondolat, hogy valakinek kellesz, de nem volt elég.

Mikor derült ki számára, hogy tetszel neki? És hogyan?