Mért van az hogy szeretek egy lányt de nemmerem neki megmondani és csak akkor merek neki puszitadni meg átölelni meg netán a fenekét simogatni, mikor bevagyunk rugva, mert akkor bátrabbak agyunk?

Félsz attól, hogy esetleg nem viszonozza az érzelmeidet + magadban sem bízol eléggé.

Megoldás: adandó alkalommal (józanul!) nem gondolkodni, hogy mit és hogyan és mi lesz, hanem spontánul eléállni, finoman megfogni a kezét (ha nem ellenkezik, az már jó jel), a szemébe nézni, és megmondani neki, hogy szereted (bizonyára észrevette már eddig is). Nem kell túlcifrázni, maga a "szeretlek" is megteszi (annál is inkább, hogy egyetlen, viszonylag rövid szó, így jó eséllyel ki is tud mondani anélkül, hogy elakadna a szavad). Ezzel máris túl vagy a nehezén, innentől meg már mindenféleképpen megy minden magától. :)

Abszolút, mivel ha kölcsönös a dolog részéről is, onnantól már nem kell paráznod, és nyugodtan lehettek együtt bármikor, foghatod a kezét, puszilhatod, mehettek együtt bárhova, szóval élhetitek együtt a boldog párocskák életét, ha meg ő nem szeret, akkor már tudod, hogy mi a helyzet, és kereshetsz valaki mást. Pofonegyszerű, tényleg. Nem érdemes túlkombinálni.

Én is így jöttem össze a kedvesemmel, akivel egyébként hamarosan össze is házasodunk: megismertük egymást 1. nap, találkoztunk 3. nap, megmondtam neki, hogy szeretem, és megcsókoltam 4. nap, és onnantól fogva együtt voltunk, és minden ment magától.

Bonyolult ez?

Naugye...

Ha "valami" alatt allergiás reakciót értesz, vagy azt, hogy komplett seggfejnek tartson, ha kiderül, akkor igen, elérhetsz vele valamit. Egyébként nem. (Ha nem értetted volna meg a lényeget: ezt a serkentős dolgot k*rvára verd ki a fejedből!) Mondd meg neki! Őszintén! Józanul! Ennyi.

-G-