Tényleg ennyivel több magányos és szűz srác lenne, mint lány, hogy ha olyan kérdés van, hogy miért nem volt még párom 25 körül vagy a felett, akkor 10 ből 9 ilyen kérdés biztosan fiúról szól és nem lányról? Vagy csak lány nem panaszkodik?

Pl ilyesmi szociális fóbia alig van nőkben, fiúkban nagyon gyakori.Miért?

,,Érdekes dolog olvasni a sorstársaimnak a leírásait, azt hogy mennyi ok vezethet ehhez az áldatlan helyzethez.

Ami engem illet, én is bőven benne vagyok már a 30-as éveimben. Az én esetem szerintem tipikus példája annak, hogy még rosszul sem kell kinéznie valakinek ahhoz, hogy ebben a helyzetben legyen. Nekem, véleményem, érzésem szerint sokkal nagyobb gondom van a belső, lelki dolgokkal, a tulajdonságaimmal, mint a kinézetemmel.

Én mindig is nagyon félénk, visszahúzódó voltam, és ez nálam minden emberre vonatkozik, nemcsak a nőkre. Persze, nem mintha olyan gyakran és sokat beszélgetnék nőkkel, vagy egyáltalán emberekkel. Tipikusan befelé forduló, magamnak való természetű vagyok. Bár ennyire azért már nem szeretek egyedül lenni.

Ha szaknyelven akarnám megfogalmazni, akkor azt lehet mondani, hogy szociális fóbia, generalizált szorongás. Sokan ezt szerintem összekeverik az "aszociális", és az "antiszociális" kifejezésekkel.

Mindig is ilyen voltam, és lehet, hogy örököltem is valamit. Aki ismeri ezeket a szorongásos betegségeket, az tudja, hogy pont azokat a tulajdonságokat lehetetleníti el, amelyek az ismerkedéshez, normális kommunikációhoz szükségesek. Sőt, így még egyáltalán élni sem lehet normálisan.

Az még nem lenne baj, hogy valaki ilyen félénk, visszahúzódó, hiszen nem egyformák az emberek, ki ilyen, ki pedig olyan. Csak sajnos így végképp nem lehet, egyszerűen nincsen lehetőség ismerkedni a kinti életben, meg ugye, eleve nem is mernék kezdeményezni.

Én is próbálkoztam egyetlen lehetőségként az internettel, de nálam is az történt amit az előző hozzászóló írt, alig válaszolnak a lányok, nők a társkereső oldalakon. Egyszerűen katasztrofális ez a viselkedés. Pedig itt már megvolt bennem a kellő bátorság ahhoz, hogy leveleket írjak, tehát kezdeményezzek. Teljesen el vagyok keseredve, halvány fogalmam sincsen, hogy mit lehetne tenni. Emellett normális munkám, elég pénzem sincsen. Még az a szerencse, hogy legalább átmenetileg le tudom magamat kötni az itthoni kedvenc elfoglaltságaimmal.

Igazából én már nem is tudom, hogy mit szeretnék. Nem vagyok biztos abban, hogy tudnék-e tartósan egy nőhöz kötődni. Az ember ugyanis meg is szokja ezt az életet, mivel eddig mindig így éltem.

De ugyanakkor nagyon érzelmes természetű vagyok, ahogyan ismerem magamat. Ha el is képzelem, hogy valamilyen csoda folytán akadna valaki valahol, akivel tetszenénk egymásnak, és valahogy elkezdenénk ismerkedni, akkor vajon hogyan fogadná azt, hogy ennyi idősen teljesen tapasztalatlan vagyok a nők terén? Tehát nálam is az ilyenkor szokásos probléma van, és ebbe borzalmas belegondolni, egy ördögi kör ez az egész."