Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Titeket ilyen esetben zavarna a korkülönbség?
Figyelt kérdés
Megismerkedtem egy férfivel kb 2 hónapja. Én 19 vagyok, ő 31 lesz ősszel. Én tudtam, hány éves, ő viszont nem, csak azt, hogy jóval fiatalabb vagyok nála. Sosem kérdezte, azt mondta, ő sem viselkedik úgy, nem néz ki úgy, mint egy harmincas, szóval abszolút hidegen hagyja a kor. Most két hónapja ismerkedünk, rengeteget beszélünk facebookon, szoktunk találkozni is, júniustól valószínűleg rendszeresebben. Volt már róla szó, hogy ebből akár kapcsolat is lehet, ha majd tényleg lesz egymásra időnk, mert nagyon bejövök neki külsőleg-belsőleg, és ez kölcsönös. Abszolút egy hullámhosszon vagyunk, órákig tudunk beszélgetni minden nap bármiről, hasonló a zenei és filmes ízlésünk, ugyanazokat az ételeket szeretjük/nem szeretjük, ugyanúgy gondolkodunk a világról, jövőbeni tervekről (tudom, ez még abszolút releváns, hiszen nem vagyunk együtt, de szerintem az fontos már ilyenkor is, hogy ha pl valaki biztosan nem akar gyereket, az ne jöjjön olyannal össze, akinek ez az életcélja, vagy ugyanez a helyzet a házasság témával... szerintem). Szóval teljesen jól alakulnak a dolgok. Szokta mondani, hogy teljesen az ujjaim köré csavarom, ahogy megismer, egyre jobban vágyik a közelségemre, alig várja hogy júniustól ténylegesen minden nap legyen időnk egymásra, mert már rendszeresen akarja érezni az illatom, már nagyon szeretné tudni, milyen hozzám bújni és megérinteni, ilyenek. Viszont kb 3 napja megtudta azt, hogy 19 vagyok. Kicsit ledöbbent. Az volt a reakciója, hogy "basszus, de rohadt fiatal vagy". Elvileg 21 körülinek gondolt, és bár az csak 2 év, furcsa neki, hogy tizen... Szerintetek ebből lehet komolyabb probléma? Hiszen amúgy tényleg teljesen jól kijövünk, szeretjük egymás társaságát. Szerintem ha csak szexre kellenék: 1, nem várna ennyit, jó pasi, ragadnak rá a nők, van lehetőség bőven 2, nem is hozta volna fel, hogy ilyen meg olyan fiatal vagyok, mert nyilván az lenne a célja, hogy belemenjek, és nem az, hogy elbizonytalanítson. Szerintem. Ha idáig ezeket mondta, amiket, meg tényleg el tudná velem képzelni a kapcsolatot, ez tény mennyiben változtathatja meg a hozzáállását 2 hónap után? Köszönöm előre is!2014. máj. 27. 13:06
1/5 A kérdező kommentje:
*nem releváns, bocsánat.
Egyébként mondtam is neki, hogy nem hittem volna, hogy így fog reagálni, mert azt mondta, tényleg nem érdekli a kor. Erre az volt a válasza, hogy háááát, így belegondolva azért durva, hogy néz ki az, hogy én 19, ő lassan 31. Én úgy vagyok vele, hogy ezek csak számok, és ha amúgy semmi gond nincs, nem számít. Idáig ő is ezt vallotta.
2014. máj. 27. 13:18
2/5 anonim válasza:
Szerintem csak meglepődött, ne aggodj! Semminem jelentős a kor külömbség, és mindenki annyi amennyinek érzi magàt!Egyébkén én 35 voltam mikor megismertem a pàrom ő 23 volt
3/5 anonim válasza:
És azóta 4 gyerekünk van ès minden a legnagyobb rendben
4/5 A kérdező kommentje:
Remélem. Kezd túl fontos lenni ahhoz, hogy elfogadjam azt, hogy ez esetleg változtat valamin. Annyira abszurd lenne egyébként. Miért befolyásolná ez az egészet? Ha idáig tényleg kifogástalan volt minden, ez esetleg el tudja rontani? Attól, hogy tudja, mennyi vagyok, szerintem nem változik érdemben semmi: ugyanolyan vagyok, mint eddig, ugyanúgy tudunk beszélni bármiről, viccelődni, hülyéskedni, mint eddig. A hozzáállását esetleg megváltoztathatja? Nem tudom, mindig azt mondta, azért van egyedül, mert nem talál normális lányt, csak gátlástalan, ostoba libákat. Rólam meg azt mondta, hogy aranyos vagyok, okos, vicces, önálló gondolataim vannak, nem követem a csordaszellemet, bájos, szép, stb. Azt mondta, rám néz, és ilyennek képzeli el a tökéletes barátnőjét. Szerintem ezeknek fontosabbnak kellene, hogy legyenek, mint az, hogy mi van a személyinkben.
2014. máj. 27. 13:34
5/5 A kérdező kommentje:
Nektek pedig nagyon gratulálok! :)
2014. máj. 27. 13:41
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!