Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Meddig kell "ugrálnia" egy férfinak a nőért, mi a normális?
Randizok egy lánnyal, most lenne az 5. randink kb.
Kicsit kezd "elegem lenni" abból, hogy állandóan én hívom, keresem, szervezem a randikat, én fizetek, stb.
Nem elvárom, hogy Ő (is) fizessen, de normális talán, ha az első kettő-három randi után, már esetleg megpróbál Ő meghívni valamire. Lehet eleinte még elutasítanám, és ezt szeretné is hallani, nem gond, de a gesztus hiányzik.
Leginkább viszont az zavar, hogy folyton én hívom. Randik voltak, csókolózások meg simogatások, taperolás, de még nem jutottam el vele az ágyig. Ezt sem siettetem, de valahol már úgy érzem itt lenne az ideje.
Tetszünk egymásnak nagyon, és érezhető, hogy kíván Ő is engem, de komoly kapcsolatot akar, és nem akarja elkapkodni a szexet ezt még az elején mondta is.
Jó rendben, nem kapkodunk, de most már ismer valamennyire, én is Őt, mi történik ha lefekszik velem? Semmi. Nem fogom lerázni utána, eszemben sincs, nagyon jól megvagyunk stb.
A szex is még oké, hogy várat magára, de hívjon már Ő engem, hogy gondolt rám, hiányoztam, stb. vagy akármi, de semmi. Csak a munkájával van elfoglalva, és ha van szabadideje, és én nem keresem, akkor meg talál munkát a munkája mellé is, bevállal otthon melókat. Ezenkívül, most elkezdett nyelvet is tanulni, így még kevésbé jut rám idő.
Mit csináljak? Érzem ,hogy tetszem neki, meg kíván is, de mégis olyan langyos ez az egész, mintha neki nem lenne akkora igénye a gyakori találkozásokra meg a gyakori intim együttlétekre, vagy nem tudom, csak találgatok.
Más férfiakkal nem kavar, arról tudnék, közös a baráti körünk egy része, és a barátnői közül vannak aki mindent elmondanak nekem, ami körülötte történik.
Egyszerűen nem értem miért ilyen "lassú"? Vagy én vagyok túl gyors és én akarok túl hamar mindent?
Ha már ennyit megengedett, akkor semmiképpen nem hívnám frigidnek. Viszont tesztel, hogy képes vagy-e uralkodni magadon, megéri-e neki, hogy odaadja magát :)
Egyre jobban tetszik ez a lány :)
Attól függ. Ha pl. a pasasnak sok pénze van, akkor semeddig se kell, a nők érdekesmód akkor valahogy sokkal könnyebben adják oda magukat :)
Egyébként meg az is lehet hogy a lány közben melletted is keres párt, te meg csak friendzónába kellesz. Ilyenkor kb. fölöslegesen futottál le egy csomó kört.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!