Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Semmi közeledés a harmadik...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Semmi közeledés a harmadik randi után sem - Mi lehet az oka? Félénk pasi?

Figyelt kérdés

22 éves lány vagyok, egy 26 éves sráccal ismerkedtem meg nemrég az interneten. Eddig háromszor voltunk randizni: első alkalommal csak elmentünk "meginni valamit", ez is jó három-négy órásra sikeredett. Jól éreztem magam és igazán jót tudtunk beszélgetni. Úgy tűnt sok a közös bennünk. A második alkalommal vacsorázni voltunk, aztán felmentem hozzá DVD-zni. Persze eszemben sem volt vele lefeküdni még ha akarta volna sem, de azért meglepődtem mikor úgy jöttem el hogy semmi testi kontaktus nem volt köztünk, csak ültünk egymás mellett. A harmadik, legutóbbi alkalommal sétálni mentünk a tengerpartra (külföldön élek) és bowlingozni. Szintén jól éreztem magam, de nem láttam jelét még szimpla flörtnek sem. Nem hogy kézfogás, ölelés, puszi.. Én a szokásos mosolygós, vidám, tekintetkeresős formámat nyújtottam.

Ezután a találkozó után megkérdezte tőlem hogy én csak barátokat keresek e, és nem társat (mi van??, ezt inkább én kérdezhetném). Próbáltam tisztázni a dolgot és rákérdezni hogy viszonyul hozzám. Azt mondta, tetszem neki és jó humorú lány vagyok, élvezi a velem töltött időt, csak nagyon félénk, nem mer kezdeményezni! Inkább a lánytól várja.

Az a kérdés nem hagy nyugodni, hogy tényleg ilyen-e, vagy voltaképpen nem is akar semmit. Nem sok tapasztalatom van randizás terén, minden előző barátomat ismertem mielőtt összejöttünk (munkahely, baráti kör). Így aztán lehet hogy csak én vagyok türelmetlen azzal hogy azt várom, mutassa is ki a vonzalmát, ha van. Talán az is közbejátszik hogy elég régimódi csaj vagyok aki szereti ha a férfi közeledik.

Fontos tudni szerintem, hogy a srác sikeres, nagyon jó munkahelye van, intelligens, és vannak barátai, tehát nem antiszociális, úgy tűnik csak velem ilyen határozatlan.

Lányok/nők, ti átvennétek az irányítást, vagy várnátok amíg ő kibontakozik? És vajon mi okozza az ilyen viselkedést egy az élet más területén nagyon sikeres pasinál?? Vagy csak velem nem stimmel valami??


2009. nov. 30. 23:16
 1/6 anonim ***** válasza:
57%

Veled nem stimmel vmi..


Miért kéne a harmadik randin megfektetnie?


Amúgy fogadok hogy az első és az utsó randi között nem telt el még egy hónap sem.



Nem félénk a pasi csak hosszútávra tervez, úh türelem...

2009. nov. 30. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Tisztességes jó fej srác lehet!

Vigyázz rá!

2009. nov. 30. 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Ha majd 3-4 hónap múlva sem történik semmi akkor esetleg megkérdezheted tőle hogy egyáltalán szereti a ányokat?
2009. nov. 30. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
ha angol akkor nincs semmi baja, nekem ugyan ezek a tapasztalataim a kulfoldi pasikkal, kulonosen az angolokkal, en is teljesen ketsegbe voltam esve amikor a mostmar volegenyem nem akart megfektetni, egyszeruen nem ertettem hogy mi van
2009. dec. 1. 00:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat, legalább tudom hogy velem van a gond. :) Egyébként nem, nem azt akarom hogy "megfektessen" hanem csak valami kis jelet hogy lássam hogy nem csak haverkodni járunk össze. :)

Még egyszer köszi mindenkinek, visszafogom magam..

2009. dec. 1. 09:55
 6/6 anonim válasza:
Na végre 1 normális srác aki nem akkar meg fektetni a3dik randin mert általábban már a akkor szoktak kezdeményezni.Elmondta,h. félénk akkor szentem.Szépen lassan te kezdeményez...
2009. dec. 13. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!