Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tegyek pontot a végére? 18/L
A helyzet elég összetett, van egy srác, akik iránt erősen ambivalens érzéseim vannak.
Egyrészt gyűlölöm, mert van állandó barátnője és emellett mégis keres engem, bár mindketten tudjuk, hogy szakítani nem fog a lánnyal. Hazudozik nekem is, neki is, talán magának is.
Ugyanakkor a másik felem imádja, mert ő az egyetlen a családomon kívül, aki már gyerekkorom óta ott van mellettem és tényleg minden héten érdeklődik, törődik velem és apró figyelmességekre is jut ideje. Ezért kötődöm hozzá, pedig mióta "több is van köztünk", azóta sok fájdalmat okoz és egyre többet gondolkozom azon, hogy meg kellene szakítani a kapcsolatot. Ti mit javasoltok? Hátha egy kívülálló jobban átlátja.
Előre is köszönöm.
Addig örülj, amíg ez így van
Titokban, felzaklatón. Ha már a tied lenne, viszonylag rövid időn belül egymásra unnátok
Tegyél pontot.
A srácnak nem jelentesz annyit , mint amennyit megérdemelnél és ezt ő is tudja, ennek ellenére kihasznál téged, mert még annyira sem tisztel téged, hogy eltávolodjon tőled, ha már egy stabil párkapcsolatot nem tud biztosítani neked.
Ha ezt igazán megértenéd, akkor nem akarnál többet mellette maradni, mert egyszerűen egy értéktelen személy vagy számára, akinek a naivitását és gyengeségét felhasználja a saját hasznára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!