Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Első randi megvolt, lehet még...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Első randi megvolt, lehet még folytatás? Lányok írjanak. Bővebben lent

Figyelt kérdés

tegnap megvolt az első randim egy lánnyal, mind a ketten 22 évesek vagyunk. ez volt egyben az első tali is, elötte facebookon beszéltünk egy keveset majd elhivtam randira.

A randi 18:00 -20:00 ig tartott, utána mennie kellett mert még dolga volt. a Randi egy hangulatos cukrászdában zajlott, beszélgettünk, nevetgéltünk, végig a szemembe nézett mikor beszélgettünk. majd késöbb sétálltunk a közeli tóparton. aztán elmondta azt is hogy tudjak róla, hogy 1 hónapja van egyedül, és még nem érzi azt hogy teljesen túl lenne az exén. ezért nem is nyomultam annyira, ne támadjam annyira le, vagy ne ijesszem el.randi végén ezért csók nemvolt, csak 2 puszi, azt mondta majd biztosan beszélünk még, kérdeztem, hogy lesz-e még tali, azt mondta nem látja akadályát. amig nem lesz második tali addig nem lehetek ebben biztos, hogy azért mondta hogy ne bántson meg vagy tényleg úgyis lesz.


viszont úgy vettem észre hogy tetszettem neki én is, gondolom nem nézett volna folyton a szemembe, és nem birt volna ki velem 2 órát :D


Lányok, vélemények?


2013. júl. 6. 13:51
 1/7 anonim ***** válasza:
volt már 2 órás randim, amit csak ki bírtam valahogy, és a srác azt hitte, hogy esélyes, mert elég kommunikatív természetem van, még se lett belőle semmi :D ezt csak a lány tudhatja, de majd úgyis kiderül
2013. júl. 6. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Írj neki egy sms-est, hogy köszönöd a szép estét, és ráér-e valamelyik nap (ajánlj neki kettőt) megismételni.

Valószínűleg lesz második randi.

2013. júl. 6. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Lányfüggő. Volt már 6(!) órás randim, mert az ország másik feléből jött hozzám, de az szenvedés volt, csak nem akartam genyó lenni, hogy ott hagyom.


Viszont a leírtak alapján lehet esélyed, mert jó jelek. Az exes dolog annyira nem, azzal azért vigyáznék, túl instabil még a leányzó érzelmileg.

2013. júl. 6. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim válasza:
Szerintem ha nincs túl az exén esélytelen egy hónap azért még elég friss gondolom csak kiakart kapcsolódni kicsit és ebbe te jó party lehettél hát én nem tudnák ilyen hamar kapcsolatba lépni senkivel de azért sok szerencsét ez az én véleményem.
2013. júl. 6. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

köszi mindenkinek :)


tehát a jelek jók, ezt jól gondoltam.

az exes dologgal kapcsolatban, pedig sejtem hogy nem akar most még semmi komolyat, és ezzel az egésszel nyilván erre célzott. ezért nem is nyomultam jobban talán ha többet találkozunk akkor lehet kialakul valami.. vagy éppen semmi.


de annak mindenesetre örülök, hogy a jelek jók, valamilyen szinten én is tetszem neki

2013. júl. 6. 14:07
 6/7 Amélia:) ***** válasza:
Szerintem van esély:)
2013. júl. 6. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

:)


pont ez az exes dolog miatt nem tudtam hogyan közeledjek felé, nyomulósan vagy inkább fogjam vissza magam, hogy ne csesszem el

2013. júl. 6. 22:25

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!