Az olyan fiúknak, akik inkább csendesek, visszahúzódóak, gátlásosak, szerények, önbizalomhiányosak és még nem is valami szépek, azoknak hogyan lehetne barátnője vagy ők egyedül maradnak?

ugyhogy hasonlo lányokkal kell probálkozniuk: pl: kis szemüveges csendes lányka könyvtárban

vagy olyankokkal akik nem szépek,kicsit duci,ilyenek

"ugyhogy hasonlo lányokkal kell probálkozniuk: pl: kis szemüveges csendes lányka könyvtárban

vagy olyankokkal akik nem szépek,kicsit duci,ilyenek"

Hagyjad már, azok is a jó pasikra buknak! A csúnya fiúk senkinek sem kellenek!

Szia, lány vagyok, és mindenképpen muszáj, hogy aki tetszik, avval éreztesd, és többször fejezd ki neki szavakkal és érintéssel, hogy vonzódol hozzá, és szeretnél randizni vele.

A szexuális jelzésektől lesz érdeklődése egy lánynak egy bizonyos fiú felé.

Persze ezt a beszélgetős ismerkedés közé csempészve.

Én is ilyen vagyok, tehát nagyon jól tudom, hogy ez az egész milyen egy pokoli helyzet. Bár legalább nekem a kinézetemmel nincsenek különösebb gondok, még elég magas is vagyok, de belül már ugyanígy hatalmas problémák vannak velem is. Ráadásul idősebb is vagyok a kérdezőnél.

Ez az egész nálam nemcsak a lányokkal kapcsolatban van így egyébként, hanem általában véve az emberekkel is.

Tehát ismerem ennek az egésznek a "lélektani mechanizmusát", ha lehet így fogalmazni.

Akik ilyen jellegű kérdéseket tesznek fel, azok lehet, hogy nem is feltétlenül várnak tanácsokat, mert így látatlanban tényleg nehéz okosnak lenni ebben a nagyon nehéz helyzetben, ahogyan az egyik hozzászóló is utalt rá. Csak egyszerűen már annyira el vagyunk keseredve mi, ilyen emberek, hogy úgy érezzük, elveszítettük a reményünket, és kilátástalannak látjuk a helyzetünket. Végső kétségbeesünkben írnak ide az ilyen magamfajta emberek.

Tehát, tudjuk mi azt nagyon jól, hogy valahogyan ismerkedni kellene, meg kommunikálni, jelzéseket adni, más szóval mondva: meg kellene tennünk az első lépést. Egy ilyen helyzetben lévő fiúnak, férfinak rosszabb, mert ugye, általában nekünk kell, illetve kellene kezdeményezni, arról már nem is beszélve, hogy az ilyen emberek érzékenyebbek is az átlagnál, ami ilyen szempontból hátrányt jelent. Ha valaki mer is kezdeményezni az ilyenek közül, egy esetleges bunkó elutasítás végleg elveheti még azt a pici bátorságukat is. Iszonyatosan nagy harc van az ilyen embereknek a lelkében, és nagy kérdés az, hogy a vágy le tudja-e valaha győzni a gátlást?

Akik szerencsések, azok könnyen beszélnek; ők inkább adjanak hálát a sorsnak, hogy nem születtek ilyennek! Nagyon igazságtalan a sors, mert érezzük, hogy nem egyenlőek a feltételek. Az ilyen magunkfajta emberekből éppen azok a tulajdonságok hiányoznak, amelyek egy normális ismerkedéshez, kommunikációhoz kellenek. Itt nem a kifejezőkészségre célzok, - bár sokaknál ezzel is baj van, - hanem a bátorságnak a hiányára, a félénkségre, szorongásra, ami mindent megakadályoz, megbénít! Ha éppen van kihez odamenni, akkor az ilyen ember már százszor meg ezerszer elhatározza, hogy most már tényleg összeszedi magát, meg kell tenni és meg kell szólítani, de aztán az utolsó pillanatokban általában győz a félelem, és az ezzel járó testi tünetek, amiket inkább nem sorolok fel. Hát, borzalmas egy helyzet. Itt tehát alapvető problémák vannak, és egyszerűen nem találunk belőle kiutat.

Az itt a nagyon nagy baj az eddigiekből kifolyólag, hogy eleve nincs is hol ismerkedniük az ilyen embereknek! Sőt nekem még csak úgy beszélgetnem sincs kivel, ami a lányokat illeti! Nincsen tehát lehetőség a kommunikációra, az "edzésre" sem. Olyan ez, mintha egy focista kimenne az edzőpályára, és azt venné észre, hogy nincsen sehol a labda. Enélkül pedig nem lehet edzeni.

Az "alfahím" kifejezést szerintem nem helyes az emberekre is vonatkoztatni, ez a dolog is ennek az ütődött világnak a terméke, amely véleményem szerint tudat alatt is rombolja a félénk embereknek az egyébként is kicsi önbizalmát.

Ami a könyvtárt illeti, én itthon szoktam olvasni. Ott olyan nagy a csend, hogy az már szinte irritáló, de végülis meg lehet próbálni, ha valaki elég bátor hozzá. Pedig én egyébként szeretem a csendet. Ahogy az egyik hsz. utalt rá, lehet, hogy az ilyen lányok sem éppen az előnytelen külsejű fiúkra vágynak. Ezt még meg is lehet érteni. Ha én meg mernék tenni ilyesmit, akkor ezt olyannal tenném, aki azért tetszik is nekem valamennyire, hiszen a külső fogja meg az embert elsősorban.

Az is érthető, hogy ebben az áldatlan helyzetben az ember legbelül valamiféle csodában reménykedik, ahhoz hasonlóan, mint amikor lottósorsolás van.