A helyes srácok miért nem akarnak tartós kapcsolatot?

A 16-19 éves korosztályban a lányoknál esélyes fiúk közül egyik sem (na jó, csak a 90%) akar tartós (értsd: több éves) kapcsolatot. Korai az még. Mi van akkor, ha 3 hónap után felbukkan a Juli mellett Mari, akinek kétszer akkora csöcsei vannak? :D

A lányoknál esélytelenebb srácok viszont fűre-fára fogadkoznak, hogy nekik tartós kell, valójában pedig "tök mindegy, csak legyen már valaki".

Azok a boldog gimis évek...

25F

Nem tudom egyes kommentelők mièrt állítják be agyatlan ösztönlénynek az ilyen korú fiúkat...

Hogy én miért nem akartam eddig komoly kapcsolatot? Mert az összes barátnőm totál unalmas volt egy idő után.Szűk látókörű,műveletlen volt a nagyrészük,alig lehetett velük valamiről beszélgetni a kis csajos dolgaikon kìvül.

Valamint időm sincs a suli,sport,tanulás mellett. Heti 1 találkozást én meg nem neveznék komoly kapcsolatnak..

17/F

A probléma az, hogy elképzelhető, hogy te is csak menekülsz egy kapcsolatba. Nagyon kell neked egy kapcsolat, de biztos, hogy kapcsolat kell? Nem kérdőjelezem meg az érzéseid és a véleményed, de van néhány tapasztalat, amit meg kell, hogy osszak a kamaszkorról.

A gyermeknek 3-4 éves korig anyja-apja az Isten. Mindenben őket követik, őrájuk számíthatnak, és ez így is van rendjén. Csak ordítanak, visítanak egyet, és minden szükségletük kielégül. Szóval úgy tűnik, hogy minden rendben van, hiszen a szükségletek kielégülnek. Viszont az apa-anya titokban érzelmi és önbizalmi szinten nullán áll, és ezt egyikőjük sem meri bevallani a gyereknek. Ez a jelenség sajnos minden családban jelen van valamilyen szinten. Persze az apuka-anyuka elrontotta az életét gyávaságból, ez tiszta sor. De a gyerek óvodás-iskolás korban is ezt látja követendőnek, ezek a tapasztalatok ivódnak bele. Persze a legtöbb szülő mond ilyeneket a gyerekének: "fiam-lányom, ne légy olyan, mint én voltam. Meg kell hogy kíméld magad a gyötrelmektől". Csak azt hallgatja el mindig, hogy Ő nem az az Istenség, aminek a gyerek gondolja. Az Ő élete már megoldódott, tetteti. Hogy a gyerek ne ábránduljon ki belőle, és példát tudjon mutatni. De milyen példát?! Az, aki igazi férfi, és aki igazi nő, az oda mer állni a gyermekéhez, és őszintén megmondani: "Kisfiam/kislányom, kezdesz felnőni. De az igazság az, hogy én sosem nőttem fel minden feladathoz, mert gyáva voltam hozzá. Nem ott dolgozom, ahol akarok, nem amellett a férfi/nő mellett élek, aki mellett élnem kellene. Nem tudok már felnézni sem a páromra, sem magamra.". Ezt egy szülő sem meri sem magának, sem a párjának, sem a gyerekének kimondani. Pedig irgalmatlanul kevés az a család, ahol nincsenek ilyen problémák. Aztán a kamaszkorban a szülő látja: a gyermek eltanulta ezeket a gyáva védekezési módokat, és ez nagyon veszélyes! "Ő is annak a gödörnek a mélyén fog vegetálni élete végéig, amibe én is beleestem." Persze a szülőnek bűntudata lesz, de ezt nem meri bevallani, inkább homokba dugja a fejét és a gyereket szidja. "Kisfiam/kislányom szánalmas vagy! Adj bele mindent a tanulásba mert így semmire sem viszed!". Szóval megy a gyerek hibáztatása a szülő balf-szkodásáért, ezerrel. A szülő valójában egy csecsemő maradt élete végéig, negyven évesen egy négy éves érzelmi intelligenciájával megáldva. Ha valami baj van: ordít, mint egy újszülött. Kiabál, veszekszik, zajt kelt, erőszakoskodik. Aztán másokat hibáztat. Mindig ez van. Egy kamaszkort így kínszenvedés leélni, hiszen a gyermek azt látja: sehol a nyugalom, mindenhol feszültség van, és menekülni kell az elől, hogy Ő is ilyenné váljon, mert ezt nem akarja. Mibe menekül? A gyávaságba. És ugyanott köt ki.

1. A helyes pasik kihasználhatják, hogy jól néznek ki, és sok csajt megkaphatnak.

2. Ki akarják élni magukat.

3. Egyesek egy idő után megkomolyodnak, és rájönnek, sokkal jobb, ha egyetlen nő van mellettük, akire számíthatnak.