Miért nem lehet sehol sem találni olyan lányt, aki a külsőm ellenére is tudna szeretni, úgy, ahogy vagyok?

Nem rég randizgattam egy lánnyal többször is, végre úgy éreztem találtam egy normális, rendes lányt, akivel el tudtam volna képzelni komoly kapcsolatot is, annak ellenére, hogy külsőre egyáltalán nem egy szép lány, pontosabban arcra egyáltalán nem vonzó. Én mégis adtam neki esélyt és megkedveltem, többre tartom a mai napig, mint a sok szép, de belül üres lányt, ő mégis csak barátságot akart végül, pedig eleinte minden jól indult, ő maga kérte, hogy találkozznk máskor is és második randin a csók is megvolt. Aztán jött egy időszak, hogy nem tudtunk több héten keresztül találkozni, akkor történhetett valami, de hiába kérdezem azóta sem mondja meg, hogy mi az oka, hogy végül csak barátságot akar velem és már találkozni sem akar hiába kértem. Kérdeztem, hogy azért van-e, mert ronda vagyok és ő helyesebb srácra vágyok, de azt írat, hogy nagyon helyes vagyok, nem erről van szó, viszont mégsem mondja meg hiába faggatom mi az oka a döntésének. Most pocsékul érzem magam, önbizalmam ismét semmi, úgy érzem újra, hogy én vagyok a vilgá legrondább fiúja és ezek után már nem hiszem, hogy valaha is találok lányt, akinek én kellenék, főleg ilye ronda srácként. Még magas sem vagyok se nagy tömegű, így biztonságérzetet ssem tudok adni a lányoknak. Én csak szerettem volna végre egy lányt szeretni, aki remélhetőleg ha nem is egyből, de idővel viszont tud szeretni. Én nem csak a külsőt nézem, mint sok fiatal srác, nem esek hanyatt pár szép lánytól, ez nekem magában kevés, mégis úgy látszik, hogy a sors szándékosan megszívat, nem sodor elém olyan lányt, amilyenre vágyom. Hiába adtam lejjebb a külsővel szemben támasztott vágyaimat is, ez a hála érte. Persze vágom én, hogy ronda fiú ne akarjon vonzó, bájos lányt, de ezek után már nem is tudom, hogy van-e értelme lejjebb adnom, ha a csúnya láynok is így elutasítanak, akkor égis kinek kellek én, k tudna szeretni úgy, ahogy vagyok, anélkül, hogy kikéne gyúrnom magam, vagy vennem kéne drága ruhákat?

Az ember csak szeretne szeretni és viszont szeretve lenni, hiába próbálom minden egyes nap úgy élni az életem, hogy egyedül is boldog legyek, valahogy már nem megy, már jó lenne egy barátnő. Fura, hogy két éve még jól megvoltam egyedül és nem is zavart, hogy nincs párom, de azóta minden megváltozott, mintha minden egyes egyedül magányosan, pár nélkül töltött nap egy kínszenvedés lenne a számomra. Beleőrülök a fájdalomba, hogy szerelmes párokat látok egymást falni és én meg itt vagyok egyedül és még csak senki sem jelezné azt sem, hogy jól esne, ha megölelném vagy megcsókolnám vagy bánom is én, csa valakit szerethetnék már végre, találnám meg én is a párom egy normális, rendes, hűséges, humoros, értelmes, érzelmes lány személyében, aki lehet nem tökéletes, de minek is legyen az, ha én sem vagyok tökéletes.