Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van-e esélyem nála, ha igen, hogy? Mit csinálnátok?
Tavaly májusban megláttam egy lányt a templomban. Mise után megkérdeztem a nevét, és hogy mindig erre a misére szokott-e járni. Vonakodott a válaszadástól, de azért csak válaszolt, majd elment.
Következő vasárnap vittem neki egy szál egyszerű virágot (nem rózsa volt, de jól nézett ki, mindegy), át akartam adni, de ott volt az édesapja is, de azért csak odamentem hozzájuk, és azt mondtam a csajnak, hogy "szia, ezt neked hoztam". Ők balra mentek, én jobbra. Otthon megkerestem facebookon, írtam neki, hogy tőlem kapta a virágot, és lenne-e kedve velem valamikor meginni egy kávét. Erre semmi választ nem kaptam sajnos (pedig olvasta az üzenetem).
A rá következő vasárnap már nem láttam a lányt, eltelt 2012 úgy, hogy össze sem futottunk, sőt, már el is felejtettem. Múlt vasárnap viszont megint ott volt, alig ismertem meg, ő is tágra nyílt szemekkel figyelt engem, hogy kb. köszönjön-e vagy se, ismer-e engem vagy nem, miért nézem úgy, mi lesz most... nagyjából ezek voltak a levegőben.
Van-e esélyem nála, ha igen, hogy? Mit csinálnátok?
Nagyon úgy tűnik, hogy eredetileg azért maradt el arról a miséről, amin találkoztatok, mert nem akart többé összefutni veled, főleg miután te egyértelműen kimutattad felé az érdeklődésed.
Az újbóli felbukkanása utalhat arra, hogy azt hitte, ennyi idő elteltével már te is elfelejtetted és talán már nem jársz arra a misére (főleg ha anno azt szűrte le, hogy miatta jártál pont arra) és megpróbálkozott a dologgal. Nem hinném, hogy ez többet jelent, de szerintem a következő alkalmakkor ez úgyis ki fog derülni. Menj továbbra is akkor, amikor szoktál és ha ő is folyamatosan jár, akkor talán változott a véleménye. De most ne rohand le olyan gyorsan, mint a múltkor, szemezgessetek, mosolyogj rá, kicsit várasd meg, de azért jelezd felé, hogy még érdekel.
Nem, nem ezért nem írt, hanem mert nem érdekelted egyáltalán, nem akar beszélni veled :D
Ha egy kicsit is foglalkoztatta volna, akkor visszaír, legalább hogy bocsi, nem.
Nahát, egy érett, felnőtt válasz, köszönöm szépen, 12:02-nek! Elárulod, hány éves vagy? (én 28)
Szóval ha legközelebb is látom esetleg, ne menjek oda hozzá, csak max. a 3., 4. alkalommal?
Aranyos lehetsz!
Lehet az volt a baj,hogy facebookon hívtad el.
Ha nem nagyon közeli az ismeretség,én lány létemre,fészen biztos nem válaszolnék úgy egy majdnem idegennek, hogy persze elmegyek veled.
Élőben szerintem próbálj meg vele beszélgetni,arra nincs konkrét tippem,miről.
2. vagyok, 30 éves és nő :)
Én először még nem mennék oda hozzá, nem szólítanám meg, mert talán neki ez túl nyomulós volt az elején is, lehet, hogy ő először szereti látni egy férfin azt, hogy tetszik neki, nem kell ezt rögtön szavakba is önteni.
Az pedig tényleg kicsit bunkóság, hogy még csak annyit sem válaszolt, hogy bocs, de nem érdekel a lehetőség, mert ennyi a minimum, ha már valaki összeszedi a bátorságát és kezdeményez nála, hogy megtisztel a válasszal, még ha az elutasító is.
Szerintem most helyezkedj várakozó álláspontra, ha már ennyi ideig "vártál" pár hét már igazán nem számít!
Köszönöm a válaszokat! Teljesen megilletődtem, kik vagytok, hogy így "normálisként" válaszoltok nekem? :)
ÉS mi az, hogy "aranyos lehetsz" ? :)
Nem csodálkozom a megilletődöttségeden... ebben a topikban manapság egyre ritkább a normális válasz :D
Szerintem nem kell semmi extra dologra gondolni, mi csupán (ha beszélhetek egy másik válaszadó nevében is) normális emberek vagyunk. Ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!