Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi történt? Ez most szerelem, vagy hipnotizáltak engemet?
Igazából lányoktól kérdezném.
Szombaton Budapesten voltam egy üzleti megbeszélésen, ebéden. Ott mellém került egy férfi. A beszélgetés során kiderült, hogy 5 évvel idősebb, mint én. Én 19 múltam. Ő 25 éves. Beszélgettünk, és én egyre többet néztem rá és nagyon megfogott a szép barna szeme. Az egész ottlétem alatt mellettem maradt és igazából kellemes jó humorú és olyan férfias volt. A rendezvény végén megkérdezte elvihet e valameddig, de mondtam, hogy én is kocsival vagyok. Elkísér a kocsiig, mondta. És amikor át kellett menni az úton, megfogta a kezemet, és úgy kísért át az úttesten. A túloldalon sem engedte el a kezem, csak a kocsinál. elbúcsúztunk és eljöttem haza. Már út közben is sokat gondoltam rá, de aztán másnap, vasárnap felhívott. máig titok, hogy miként tudta meg a telefonszámomat. Elnézést kért, hogy rám telepedett a bemutatón, de nem volt senki akit ismert volna és mivel mellette ültem, hát velem kezdett beszélgetni. És nagyon kedves lánynak ismert meg. Terhemre lenne e, hogy a héten valamelyik nap felhívna és beszélgetnénk egy kicsit. Én valahogy olyan izgatott lettem. Természetesen mondtam, hogy igen, az esti órákban valószínű tudunk beszélgetni. Én voltam már szerelmes, de ez valahogy más. Ha rá gondolok, hogy fogta a kezem, szinte süt az érzés. És azok a szép tiszta szemei is olyan vonzóak. Egy hétvége alatt az ember két órai találkozás és egy telefonbeszélgetés után beleszerethetek valakibe. aki tőlem 190 kilométerre lakik? Egyszerűen olyan nehéz a légzésem, ha rá gondolok, és itt van a szemem előtt minden mozdulata. Nem csak valami hülye lányos hipnózis ez?
Alig várom a telefonját. Ha így vissza olvasom, amit leírtam lehet, hogy nem is kérdés, csak valakinek el kellett mondanom? Lányok,volt valaki már így?
Xenophilius. Légyszíves nézd el nekem ezt az ENGEMET.
Bizonyára Te sem vagy egy Lőrince Lajos. Leírom neked külön helyesen nagy betűkkel: ENGEM
1 biztos: tudja mit csinál...
taktikus és módszeres. Én nem csípem az ilyesmit, de ez nem jelenti azt hogy gáz a dolog. De légy óvatos! F
Köszönöm a válaszokat, és azt is, hogy óvatosságra intetek. Tudom, hogy kívülállóként én is hasonló választ írnák egy hasonló kérdésre. De ez nem olyan. Ő kedves, humoros, nem egy nyomulós, és minden téren olyan Jó, butaságnak hangzik, de egy úriember. Elegáns, szépen illő nyakkendőt viselt, szép tiszta cipőben volt, tehát ápolt is és udvarias.
És ugyan nem egy Adonisz, de ápolt, és olyan szép értelmes szemei vannak. Ő biztos nem egy csalfa valaki.
Vásároltam! 18 éves korom óta van egy vállalkozásom, ami megtermeli a pénzt rá. Egy Ford Fusion autóm van.
Ugye nem irigységből kérdezted? Előre is mondom, hogy nem apuci vásárolta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!