Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Belerohantunk, de nem gondolko...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Belerohantunk, de nem gondolkodtunk?

Figyelt kérdés

Szilveszterkor ismertem meg, nem sokkal több mint egy hete. Azóta találkoztunk kétszer, de folyton rajta járt az eszem és hiányzott, mikor nem lehettem vele...

Elég sok kérdést tettem is fel róla itt, mert folyton ezzel foglalkoztam.


Most este beszéltünk neten és valami megfordult bennem teljesen. Eddig is volt bennem aggodalom, mert nem mindig mentek a közös témák, meg kicsit csendesek voltunk időnként, de ráfogtam arra, hogy majd megjön az összhang...


Most viszont, kiderült, hogy kb. nem is figyel rám. Olyan dolgon lepődött meg ma, amit élőben is elmondtam már neki 3szor legalább. Még a barátnői is tudják és kérdezgettek róla, tehát ők is tudták. Ő meg annyival letudta, hogy "bocs, nem figyeltem".


Azt hiszem most döbbentem rá, hogy tényleg túl könnyen jött ez az ismerkedés aznap, szilveszterkor... Ő egy két hónapja történt szakításon van túl én meg még nem voltam komoly kapcsolatban és hiányzott a dolog.


Azt hiszem mindketten azért mentünk bele, mert akartunk valakit magunk mellé, de közben nem is vagyunk megfelelőek egymásnak...


Bezzeg mikor elköszöntem tőle, akkor azt mondta nagyon jó lenne, ha megölelhetne. Tény, hogy jó lenne, de ezek után rádöbbentem, hogy ez szerintem nem fog menni. Szombaton megyünk bulizni, ez még tervben van, szerintem utána letudom a dolgot és elmondom neki, hogy fejezzük be, nem fog menni így...


Nem tudom mondjuk, hogy tudom-e majd élvezni a bulit vele így már... lehet ez szemétség is, hogy kivárom a végét?



2013. jan. 9. 21:41
 1/6 anonim ***** válasza:
Tehát még megdugnád, mielőtt közlöd vele? Igen, ez szemétség.
2013. jan. 9. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

Nincs semmi ilyesmiről szó. Amúgy se lenne mivel megdugnom...


Nem erről szól az egész.

2013. jan. 9. 21:46
 3/6 A kérdező kommentje:
Igazából csak a vélemények érdekelnének erről a helyzetről...
2013. jan. 9. 21:48
 4/6 anonim ***** válasza:
huhh... én szerintem ha adódna harabb egy megfelelőbb alkalom, én akkor mondanám el. Nem hiszem hogy így nagyon élveznéd a bulit : hogy úr isten hogy fog reagálni. Szerintem tisztában van azzal hogy magasról le sz@r.És én minnél hamarabb inkább át esnék rajta. Bár ha a buli végén mondanád neki miközben ő hulla részeg, nem biztos hogy zavarná :D remélem segíthettem...
2013. jan. 9. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Szerintem ő nem direkt szar le, csak valahogy ilyen személyiség, hogy nem érdeklődik annyira. Nem nagyon kérdezgetett rólam, mindig nekem kellett megtörni a csendet is meg kérdezgetnem, de a válaszai se voltak hosszúak...


Igazából jó fej ő, csak valahogy nem vagyunk egy hullámhosszon. Bár ez, hogy tökre nem emlékezett arra amit mondtam kb. összetört valamit bennem, már amennyire lehetséges. Én nem felejtettem el semmit, amit mondott...

2013. jan. 9. 21:52
 6/6 anonim ***** válasza:
a 4.ik vagyok . Hát akkor meg:)
2013. jan. 10. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!