Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek mit kéne tennem? (Fontos! )
Ez tisztára olyan, mintha virtuálisan semmiféle kapcsolat nem lenne köztetek. Bár a kommunikációt nem feltétlen ezen keresztül részesítem előnyben, jelen esetben a FB kiváló lehetőség lenne arra, hogy beszélgess vele. Gondolom vagytok már annyira modernek, hogy mindkettőtöknek van, sőt, előszeretettel használjátok is, ráadásul talán még abban a kiváltságos helyzetben is lehetsz, hogy az ismerőseid között tudhatod. Ergo innentől már egyenes út vezet a kezdésig.
Utána csak puhatolózz egy kicsit, ha ezt még az elmúlt két év során, azokban a tíz percekben nem tetted meg. Ellenben akkor gyanús, hogy minek kísérted el a buszmegállóba, és közben egyáltalán miről beszélgettetek. Mert gondolom csak nem néma csendben lépkedtetek egymás mellett. De ez most mindegy végső soron. Kérdezd meg, hogy mit szokott csinálni, miket szokott nézni a tévében, mi a hobbija, sportol-e valamit, add alá a lovat, legyél figyelmes, és csinálj úgy, mintha iszonyatosan érdekelne mindaz, amit megtudsz. Aztán egy oldottabb pillanatban említsd meg neki, hogy szívesen elmennél vele sétálni, vagy beülni egy sütire. (Mozit nem ajánlom első körben) Ha te is bejössz neki, innentől valószínűleg sínen vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!