Túl nagyok az elvárásaim?

Elsősorban Pendulum92-nek szeretnék válaszolni, aztán csak szépen, sorjában. Azt hiszem, a te kommenteted volt a legkülönösebb olvasni. Lehetek egyszerre mindaz, amit leírtál? Egyszerre magabiztos ugyanakkor teljesen bizonytalan? Tudom, hogy furcsán hangzik, de csak a legközelebbi barátaim tudják megmondani rólam, hogy valójában az önbizalmam szinte semmi és úgy vágok bele határozottan minden új dologba, hogy félek, mi lesz a vége. Viszont céltudatos vagyok, tudom, hogy mit akarok, és hogy azt hogyan érhetem el. Ez így azt hiszem, kissé különös együttes...

Egyébként mások számára (és legtöbbször számomra is) úgy tűnhet, hogy borzasztó unalmas életet élek. Az elmúlt évem tényleg csak a tanulás körül forgott ami egyben azt is jelentette, hogy szinte sosem találkoztam a barátaimmal. Vagy bárki mással. Még a családommal se. A közösségi oldalakat csak ritkán használom, szóval maradt az sms és néhány rövid telefon. Ez így tényleg kicsit unalmas, nem igaz?

#11-esnek üzenem, hogy egy szóval sem állítottam magamról, hogy olyan nagyon intelligens lennék. Azt mondtam, vonz másokban az intelligencia. Megesett velem nem is olyan rég, hogy találkoztam valakivel. Mikor először megláttam semmilyen érzést nem váltott ki belőlem, egy kicsit csúnyácska fiú, átlagos testtel. De mivel sosem szoktam a látszat alapján ítélni (amit néha megbánok), természetesen elkezdtünk beszélgetni, egyébként sem külső alapján választok barátokat. Szóval beszélgettünk. Sokáig. És... okos volt. Nem tudom pontosan megfogalmazni, benne volt a szavaiban, a gesztusaiban, a látásmódjában, ahogyan érvelt, és mikor én elmondtam a saját véleményem meghallgatott, végiggondolta és csak azután kezdett hozzá megint. És hirtelen azon kaptam magam, hogy azon gondolkodom, valójában nem is olyan körbe az orra, és igazán kedves az arca amikor mosolyog. Két óra beszélgetés után pedig már kifejezetten vonzónak találtam. Aztán persze hazamentem. És ő is - Amerikába.

Egyszóval nem egy mesebeli alakot keresek (mint valamelyik előző hozzászóló írta) aki jóképű és szerény, na meg kedves, romantikus és érzékeny.

Megint #11-eshez: lehet, hogy olyan vagyok, mint minden 2. lány. Csak azt remélem, hogy körülötted másmilyenek élnek, mint akik engem körülvesznek.

Oh és még valami. Tudom, hogy lehet egyedül élni. Hogy a teljesség érzését magamban kell megtalálnom. De mindezt olyasvalakinek mondjátok, akinek soha(!) nem volt még normális kapcsolata (néhány randi még nem kapcsolat) és aki 10-11 évesen volt utoljára szerelmes. Először ki akarom próbálni, milyen együtt lenni valakivel, megismerni a hibáit és erényeit, és ha legalább 1 évig együtt leszünk el fogok gondolkozni, hogy kell-e ez nekem.

Mint már említettem középiskolás vagyok. Valószínű, hogy az egyetemen bővebben akadnak olyan fiúk, akikkel normálisan tudok beszélgetni. Még van két évem a középiskolában. És akárki mondja, hogy még igazán ráérek attól még ebben a 2 évben ugyanúgy magányosnak fogom érezni magam.