Hogy lehetséges hogy nőgyülölet mellett pont az frusztrál hogy nincs nőm?

Ez nem ellentmondásos? Amikor sétálok az utcán és látom hogy jönnek szembe lányok nem tudom hova tekintsek, ideges leszek, szitkozódok magamban hogy miért jönnek pont most itt szembe. Amikor meg kinevetnek akkor legszívesebben odamondanék valami csúnyát, esetleg fizikailag is bántalmaznám őket. Hogyan alakulhat ki ilyesmi szerintetek, amikor tisztában vagyok azzal hogy ez az egyedüli dolog ami hiányzik az életemből, vagyis a nő. Éppen ez a gyűlölet akadályoz meg engem abban hogy esetleg még meg is kapjak egy lányt, ellenségesen viszonyulok alapból a lányokhoz, felsőbbrendűséget mutatok feléjük, egyszerűen nem tudok kedves lenni velük, nem tudok mosolyogni rájuk, mind olyan szívtelennek és ésszerűtlennek tűnik. Nem hiszek abban hogy valamelyikük is meg tudná adni azt amire belül szükségem lenne. Emiatt zárkozott vagyok feléjük, nem mutatok érdeklődést. Mi lenne a megoldás, érzem hogy elég ellentmondásosak az érzések bennem?