Ti megtudnátok valaha is bocsájtani a szüleiteknek, akik miatt sosem lehet boldog párkapcsolati életben részetek és sosem tapasztalhattok meg semmi jót, ami másoknál már 14 éves kortól természetes manapság?

Nem, anyám igen is szép asszony, ráadásul 10 évet simán letagadhat a korából, apám tényleg ronda ember. A húgomék mázlisták, mert ők szépek lettek mindketten és persze sosem volt gondjuk a fiúkkal sem. Jönnek azok maguktól is a facebookon. Szóval csak én a bátyus lettem egy mutáns, csúfság, külsőre félresikerült senki, annyi előnyöm van, hogy én vagyok a legintelligensebb, de már nem érdekel, ilyen előnynek én nem örülök, inkább lettem volna helyes és magas, de butább ember. Sokkal boldogabb lehetnék ma!

Amúgy is ma már lenéznek itthon is, nem látják az értelmes, intelligens srácot benne, anyám már azzal is vádolt, hogy drogozom, pedig csak abbana depis időmben voltam, amikor nem érdekelt semmi, mert nem kellek egy lánynak sem és ha nem is a drogokhoz, de az alkoholzhoz nyúltam hétvégente. Leittam magam, lementem és elfelejtettem milyen rossza az életem, de mióta pénzem sincs, azóta ez sincs már nekem, de nem is bánom, az alkohol nem megoldás. Haverok meg könnyenb beszélnek, ők magasak és jóképűek, így nem nehéz boldognak lenni, miindig van szép lány, akinek bejönnek. Szóval ne hazudjon senki sem arról, hogy nem a külső számít! Csak is ez számít, ez a legfontosabb! Inkább lettem volna egy érzéketlen, tudatlan, durva, izomállat, akkor biztos lett volna már nőm. Mert a külső számít igazán. Nem a lélek és a jellem. Hosszabb távon senki sem bírná egy ronda emberrel együtt, amikor kaphat jobbat is külsőre, a jellem meg úgysem olyan fontos, ha szép, akkor biztos belül is az. Az emberek így gondolkodnak. Engem csúnya fiúként folyton támadnak, nem is gondolják, hogy nagyobb szívem van, mint a sok szép fiúnak, de mindegy. Utálom, hogy jó vagyok, bár rossz fiú lehetnék és jóképű, magas.

ma 21:32

Anyámat majdnem megerőszakolák még tiniként és utána nagyon kevés fiúnak adott esélyt. Azóta sem szeret még csókolózni sem, nicns mit irigyelni az ilyen kapcsolatom, amilyen az övék. Főleg, ha megtudjátok a továbbiakat. Apám egy nagydumás, tipikus bunkó, agresszív típus jellemre, anyámat és minket is rendszeresen bántalmazott gyerekkorunkban. Én meg mindig is más voltam, már akkor láttam, hogy én érzelmesebb jellem vagyok és nem akarok ilyen állattá válni. Ezért jó fiúként viselkedtem mindekivel, még, aki meg sem érdemelte volna a suliban és persze, hogy egy lánynak sem jött be ez, hiszen nekik is, ahogy anyámnak és minden nőnek ezek a nagydumás, tahó, bunkó állatok kellenek, ugye milyen érdekes?

Egy ideje már őszintén szólva, érzem, hogy kezdek átalakulni én is ilyen állattá, gyűlök mindenkit és ölni is tudnék időnként. Kezdem belátni, apám nem volt olyan hülye, mint amilyennek látszik, ezzel a stílussal sokkal jobban lehet nőt szerezni, mint a rendes, romantikus, érzelmessel. Csak ő így született, ilyen állatnak, én meg az ellentétjének. Emiatt inkább anyámmal voltam jóban, de egy jó ideje ugye már, ahogy fentebb olvashattátok anyám is csak a rosszat látja bennem. Nics már nagy jó viszony vele sem, néha dumálunk normálisan, de inkább csak szemrehány nekem, meg lenéz. Azt nem bírja megérteni, hogy ha helyes és magas lennék, vagyis jó külsőm lenne, ma már nem itt tartanék, hanem húgomhoz hasonlóan egyetemre járhatnék, mert ő bizony könnyen tud boldog lenni, ha jól néz ki külsőre és minden fiú őt akarja, úgy könnyű boldognak, önbizalommal átitatva a tanulmányokra koncentrálni és közben szerelmeskedni. De szerintem ti sem értetek meg, ahogy senki sem ért meg. Már megszoktam.