Tényleg reménytelen a helyzet?

21 éves fiú vagyok, nincsenek barátaim, sose volt még barátnőm. Mikor elkezdtem az egyetemet azt hittem, hogy ez majd megváltozik, hogy hasonló gondolkodású és érdeklődésű emberek között majd tudok barátokat szerezni, illetve talán egy barátnőt is.

Közép suliban és technikumban se volt lány osztálytársam és még az iskolában is eléggé reménytelen volt a fiú-lány arány (kb. 5x annyi fiú volt, mint lány) így annyira nem is meglepő hogy nem tudtam becsajozni.

De az a helyzet hogy barátokat se tudok szerezni, pedig kedves, segítőkész vagyok, nem vagyok köcsög vagy bunkó.

Akiket az előző sulikban barátaimnak tartottam azután, hogy nem voltunk osztálytársak vissza se köszöntek ha találkoztunk az utcán. És amit nem gondoltam volna, hogy ez ennél még lehet rosszabb.

Az egyetemen azt vettem észre hogy az emberek nem akarnak barátkozni, vagy egyáltalán jóban lenni másokkal. Azt hogy az előadásokon nem akarnak haverkodni meg dumálni megértem, elvégre ott van több száz ember.De a gyakorlatokon ahol csak 20-30 ember van, vagy fél órával a gyak. előtt mikor csak 3-4en vagyunk ott akkor se akar senki beszélni a másikkal. Csak olyanok beszélnek egymással akik korábbról már ismerik egymást.

Először annyiban hagytam hogy biztos csak nehezen indul, meg majd megváltozik, hát nem... Na de kár ezen aggódni gondoltam eddig se voltak barátaim, mint ahogy utólag rájöttem, majd megleszek valahogy, meg itt már vannak csajok és majdcsak lesz valahogy. És hát itt már előjön a probléma hogy nem nagyon van tapasztalatom csajozás területén, úgy minimum 5 évvel a kortársaim mögött járok, ekkorra már mindenkinek volt több barátnője meg minden, én meg most jutottam el addig hogy most már van esélyem hogy beszéljek egy lánnyal.

De mégis hogy menjek oda bárkihez is? Vagy mit mondjak?

Úgy értem beszéltem már lányokkal, de akkor mindég volt valaki közös ismerős vagy hasonló aki szintén ott volt és részt vett a beszélgetésben, de csak úgy odamenni egy vadidegen lányhoz, tuti elküld a fenébe...

Kézenfekvő volna hogy járjak el egyetemi bulikba, majd ott lehet ismerkedni, de igen ám, 50km-ről vagyok bejárós, mégis hova mennék buli után kijózanodni? vagy egyáltalán miért akarnák elmenni egy olyan helyre "bulizni" ahol az égvilágon senkit nem ismerek? sőt de még csak bulizni se voltam életemben...

Így hát se barátok se semmi, eléggé depressziós vagyok, vagyis voltam mikor még középsulis voltam, ez azóta annyival rosszabb hogy erre már egy külön fogalmat kellene kitalálni. Hiába gondolkozok hogyan hozhatom rendbe ezt az eléggé elrontott helyzetet nem nagyon látok kiutat, és még csak olyan sincs akivel ezt megbeszélhetném. Édesapám meghalt, anyám meg csak annyit mond hogy tanulj inkább ne ilyen hülyeségeken járjon az agyam...

Végképp nem tudom mit csinálhatnék, nem akarok öngyilkos lenni, mert nem meghalni akarok hanem azt hogy jobb legyen, és avval hogy meghalok nem lesz jobb de eléggé el vagyok keseredve hogy biztos velem van a baj, és nem tudok rájönni hogy pontosan miért utál meg mindenki, hogy min kellene pontosan változtatnom hogy normális életem legyen...