Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lesz nekem egyszer barátom?
Figyelt kérdés
16 éves vagyok, és még sose volt barátom. Akik nekem tetszettek, azokhoz nem mertem odamenni, akiknek meg én tetszettem, az vagy nem volt kölcsönös (ugye részemről), vagy szimpatikus is volt, sms-eztünk is, meg minden, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy ez nekem így nem jó, és nem válaszoltam az sms-eire, meg msn-en sem. (Bár tudom, hogy ez így nagy szemétség volt a részemről.) Nem is tudom miért. Nem voltam szerelmes belé, és nem azt éreztem, amit gondoltam, hogy ha majd én egyszer úgy isten igazából szerelmes leszek, hanem csak úgy elvoltunk msn-en. A másik meg hogy zavart, hogy mindennap írt sms-t, hogy mikor leszek msn-en, ő már fent van, vár, stb. Zavart, nem vagyok hozzászokva, hogy ennyire hiányol valaki. Egy ismerősöm azt mondta, hogy ha csak olyanokkal próbálkozok, akikbe "szerelmes" vagyok már, akkor sose találok fiút magamnak. Igaz lehet? És nem lehet, hogy csak attól ijedtem meg, hogy törődött velem? Tanácstalan vagyok, magam sem tudom, hogy mit akarok igazán. :/2009. jún. 5. 19:32
1/8 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az ismerősödnek alighanem igaza van, Ha megpróbálod, attól nem lesz semmi bajod, legfeljebb nem sikerül.
2/8 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Teljesen megértem a problémádat,de 16 évesen nem kell kétségbe esni,ilyen idős koromban ugyan ez volt a bajom, hogy jajj mindenkinek van pasija és tök boldogok,nekem meg nincs.Voltak nekem is ilyen párhetes barátaim,és én sem éreztem semmit irántuk, és már-már úgy éreztem hogy én nem tudok senkibe beleszeretni...aztán végül megismertem egy olyan pasit,aki teljesen elvarázsolt,őt úgy tudom szeretni ahogy van,nem érzem furcsának és idegesítőnek h keres és nyálas dolgokat mond nekem :) de végülis próbálkozhatsz olyannal is,aki nem varázsolt el elsőre, hátha. ha meg nem,akkor meg dobd ki a pitsába,senki nem fog belehalni :) szép estét!
3/8 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
az emberek jobban becsülik azt akiért harcolni,küzdeni kell mint ami készen az ölükbe hull
5/8 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Természetesen lesz barátod! :)
Nekem 19 éves koromig nem volt senki, szintén azok miatt, amiket leírtál, de én eleve nem is beszélgettem velük túl sokáig, miután nem keltették fel kellőképpen az érdeklődésemet.
Lehet, hogy lesz szerelem első látásra is, de inkább azokat keresd, akik érdekelnek! Csak épp nem mertél odamenni hozzájuk...
Az meg teljesen normális, hogy ha némi beszélgetés után mégsem tudja felkelteni az érdeklődésed a srác, akkor nem vagytok egymásnak valók.
6/8 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
hát biztos lesz barátod :D de szerintem ha ilyen jól kijössz egy pasival hogy enniyre hiányol ne menekülj el... lehet hogy ha kicsit többet tudtál volna beszélni vele akkor beleszerettél volna. :) és ha össze is jössz vele de nem tetszik akkor ne áltatsd szegényt, akkor legyen inkább vége... :D de nyugi :D lesz barátod !!!!:D
7/8 anonim válasza:
nekem egy hosszabb kapcsolatom van, az a férjem. és vele 26 évesen találkoztam... és addig minden ismerősöm úgy gondolta, hogy nem vagyok normális. csináld úgy, ahogy neked jó, egyszer eljön valaki, akinek úgy leszel jó, ahogy vagy.
8/8 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
mintha csak én írtam volna ezt a kérdést!:) (2 évvel ezelőtt) nyugi, nem vagy egyedül! szerintem nem baj, ha nem szeretsz bele fűbe-fába. a legfontosabb hogy ne keseredj el és higgy továbbra is abban az igazi lángoló első-látásra szerelemben, és akkor rád talál:)
18/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!