Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiúk volt már részetek szemét módon való elutasítban mikor közeledtetek egy kiszemelet hölgy felé?
ÉN csak 170 centi felett ismerekedek
(gondolom a magasságomra gondolt.)
ne mmondott semmit egyszerűen ellökött magától
szép volt meg minden, de nekem a belső is számít, így ha így viselkedik ez nekem nem kell szóval nem is volt bennem az, hogy "jajj"
éted
hogyne!
beszéltünk párszor, kedves volt, érdeklődő mire megkérdeztem, hogy lenne-e kedve eljönni valahova.
azt mondta, hogy most nem lenne jó. ezután jóban maradtunk, keresett és én is őt. aztán megint elhívtam mire azt mondta, hogy most nem jó mert felújítás van! valamint most mennie kell, de majd beszélünk legközelebb. a legközelebb abból állt, hogy soha napja kiskedd!
így összességében nézve ezt egy nagyobb zakónak lehet értékelni. nem utolsó sorban felmerül a jogos kérdés, hogy nem lett volna egyszerűbb, de legfőképp humánusabb dolog azt mondani, hogy "kedves, de nem szeretnék veled..."
nem volt bunkó duma, semmi ilyesmi. ez az a kategória mint amikor valaki odasz*arik az ajtód elé és illedelmesen bekopog, hogy toalett papírra lenne szüksége...
Igen. Utolsónak!
Szerintem ez a fajta játszadozás még jobban tud fájni, ha ezt csinálja egy nő, mintha csak bunkón elutasított volna,
Én lány vagyok, és volt rá példa, hogy közeledett felém egy srác, aki szó mi szó, nem volt az esetem.. =/ de kedveltem mint barátot, eltudtunk hülyéskedni, nevetni, de többet nem akartam, viszont éreztem rajta, hogy többet akar, akár lehet belém is szeretett, és önkéntelenül is folyamatosan bunkóságokat montam neki.. sértegettem.. persze mindig nevettem utána, mintha csak vicc lenne, de az egészen érződött hogy nem.. aztán nem is találkoztunk utána és beszélni se beszéltünk nagyon többet.
Nem tudom miért tettem. Féltem a szemébe mondani, nem akartam megbántani, helyette inkább beállítottam magam egy ilyen csajnak.. úgy fogalmaznék, hogy minden porcikám ösztönösen ezt diktálta, még ha nem is volt a legjobb megoldás, persze azóta megint elkezdtünk dumálni és megbeszéltük és bocsánatot is kértem tőle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!