Hogy álljak talpra, és hogy álljak legközelebb a pár kereséshez? Részletek lentebb!

Az a nagy helyzet, hogy még sosem volt barátnőm. Először még a gimiben lettem szerelmes egy lány osztálytársamba, sajnos csalódás lett a vége, ami annyira megviselt, hogy olyan másfél-két évig nem is tudtam a csajozásra gondolni. Majd az egyetemen ismét megtetszett egy lány, ő nagyon csúnyán átvert, ez is megviselt, de itt már csak pár hónapot bánkódtam.

Az igazi probléma most tavasszal jött. Megismertem egy lányt, aki (legalábbis úgy tűnt) viszonozza az érdeklődésemet. Bő két és fél hónapig ismerkedtünk, randiztunk, és egyre jobban megerősödött bennem az az érzés, hogy ez a hölgy tökéletesen illik hozzám, egy ilyen nőre vágytam egész eddig életemben. Szégyen - nem szégyen, beleszerettem, de sajnos túl korán. Egy nap beszélgettünk, és megmondta, h nem akar tőlem semmi komolyabbat, de azért barátok még lehetünk. Gondolom mondani sem kell, h ez volt az utolsó beszélgetésünk.

És itt jött a baj. Az első pár nap érthető módon pokoli volt, senkinek sem kívánom ezt az érzést. De ami utána jött, talán még rosszabb volt. Dekoncentrálttá váltam, hangulatingadozás jellemezte minden napomat, semmi sem érdekelt, semminek sem örültem, a legtöbbször szúró fájdalmat éreztem a mellkasomban. Szakembert csak egyszer kerestem meg (ennyire volt pénzem), és a neurológus azt állapította meg, h mélydepresszióban szenvedek, amit az elutasításból fakadó trauma váltott ki. Most kezdek kilábalni a dologból, de még közel sem vagyok az út végén, és nem is lesz könnyű eljutni oda.

A kérdésem hozzátok a következő lenne: hogyan tudnám elejét venni annak, hogy egy esetleges következő elutasításnál ne omoljak ennyire össze? Most abszolút nem tudom, h mihez kezdjek magammal. Fáj a magány, de attól is tartok, h megint tönkremegyek, ha próbálok közelebb kerülni vkihez. Kérlek benneteket, segítsetek!