Van egy nagyon jó barátom (lány), elég jóba vagyunk és nagyon de nagyon tetszik nekem. Nagyon bizonytalan vagyok hogy hogyan mondjam meg neki hogy mit érzek?

ha félted a barátságod inkább hagyd. de ha próbálnál vele egy kapcsolatot akkor valahogy így:figyu már régóta nagyon jó barátok vagyunk és én már egy ideje többet is érzek a barátságnál.te hogy érzel? vagy nemtudom.

Ha nem mondod el neki mit érzel,egész életedben bánni fogod...ne ess az én hibámba....Tizenévesek voltunk..rettentő szerelmes voltam belé,ő volt minden,miatta volt érdemes felkelni.Legjobb barátom lett,és ahogy elröppent a nyár rájöttem h beleszerettem.Elváltak útjaink.Ő vissza ment a városba ahol lakott,és én is az enyémbe.(nyári táboron ismerkedtünk meg) az utolsó éjszaka el akartam mondani neki mit érzek,de nem volt elég bátorságom.Hagytam elmenni,pedig legbelül tudtam h ő is ezt érzi.Levelezésbe kezdtünk,iszonyatosan hiányzott.Találkoztam a szüleivel,rokonaival,tartottuk a kapcsolatot.Amikor lehetett én utaztam le hozzá,amikor tudott ő jött fel.Egyszer csörgött a telefon,az édesanya volt.Elmondta,hogy a lánya autóbalesetben meghalt,és van valami amit adni szeretne.Visszaadta a nyakláncot amit a lányának adtam,és egy könyvet,ami tele volt irva az érzéseivel,a nyárral kapcsolatos emlékekkel,egyszóval a naplóját.Elkezdtem olvasni,de nem jutottam a végére,egy fiúról szólt akinek "tenger kék szeme,és búzakalász színű haja van,akinek a mosolya miatt ragyog fel a nap,a nevetése hallatán egy percre megáll a világ"a lényege az volt,h ő is szerelmes volt belém,de nem léptem,és mostmár nem mondhatom el neki mit éreztem...Ennek a történetnek,már több éve...azóta gyermekeim lettek,és feleségem,de ne tudd meg milyen pokolian fájt,és reggel mikor ránézek a feleségemre,az az iszonyú bűntudat,hogy azt a lányt sosem fogom elfelejteni,és ha itt lenne én kérdés nélkül itt hagynám az egész családot,csak hogy vele lehessek...Az élet kegyetlen,ne hagyd hogy ez történjen veled is!!!