Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hülyeség volt a kistanárnőmmel kezdeni? Ő 23 én 18. Most berágott rám.
Szóval van egy angol kistanár, iszonyat jó csaj, és hát egy 3-4 hete volt egy buli, ahol ő is ott volt, és ott egy csomót dumáltunk és mikor kimentünk a levegőre, akkor megcsókoltam. Úgy vettem észre tetszett neki a dolog, mármint nem tiltakozott, sőőt. Aztán még egy randit is megbeszéltünk. Amire én hülye totál jó kedvvel mentem, és erre közölte velem, hogy ez nem fog menni, mert idősebb, és a tanárom, mit szólnának, stb...
Akkor kicsit kiakadtam, dehát ez van, mondtam. Na de itt jön a bökkenő. Én túltettem magam az egészen (pedig baromi sz*r volt h tulajdonképpen átvert), erre a suliban elkezdett szivatni. Pl. nem csináltam házit, és kaptam egy karót, úgy h kistanár kb sose szokott karót osztogatni. Aztán meg dumáltam a csaj padtársammal, erre ő (a kistanárnő) megszégyenített a többiek előtt. Múlt héten kihívott felelni (soha nem szokta) és megint megszégyenített. Most ott tartok, hogy 3-ast akar adni, pedig világéletemben 5ös voltam angolból. Már gondoltam h szólok az igazi tanárnak, de á nem szivatom magam. Asszem már a többiek is sejtenek valamit, folyton összenéznek, pedig csak a legjobb barátomnak árultam el a dolgot, ő nem hiszem, hogy továbbadta.
Most mondjátok meg, mivan ezzel a csajjal? Bekattant egy smárolás miatt??? Vagy így akarja elérni hogy megint próbálkozzak nála? Mert akkor elég rossz úton jár...
Ja én se akartam annyira szólni más tanárnak. Egyrészt gyerekes reakció lenne, az osztálytársaim még inkább erről csámcsognának, és még az is lehet, hogy ezzel beismerném a vereségemet (már ha ő erre megy egyáltalán).
Inkább már azon gondolkoztam, hogyan szivassam vissza, hogy lássa, hogy én is játékban vagyok, nem csak ő. Mármint sztem amúgy ezt még élvezi is hogy az összes fiú a nyálát csorgatja érte és most egyet még jól be is szivatott.
Ha ő 23 lenne te meg 20-21-22 még oké
De 5 öt korkülönbség sok. Nem agyilag mondom, hanem egyébként is. Az ilyen korú csajok nagyon beképeltek, főleg a fiatalabbakkal szemben. Mert ők ugye nagyon érettek, meg hasonló...
Ha annyira érett lenne, akkor nem csinálna ilyet, hanem megbeszélnétek a problémát. Hogy ne mert így, úgy lesz...
Egyébként nem vagyok benne biztos, hogy akarta dolgot, csak nem számított rá...
Még hogy tanár, Jó vicc, a tanárok fele alkalmatlan arra, hogy iskolában tanítson.. Az már másik kérdés, a papír ott an a kezében..
hogy lehetsz ötös , ha nem írsz házit? XD
Meg 1-esre felelsz , amikor 5-ös vagy? ÉRDEKES
Azért szívat, mert azt akarja mutatni, hogy nem kivételez veled. Eltúlozta, de az van. Jogosan kaptad az egyeseket.
Sokat kockáztat egy ilyen kapcsolattal. Érthető, hogy a buli után meggondolta magát. Ha 18 éves vagy, akkor hamarosan vége a sulinak. Ha e-mail-t írsz, akkor mondd el benne, hogy megérted a problémáját. (Ha tényleg megérted.) Ha 18 éves vagy, akkor hamarosan vége a sulinak.
en is azt mondanam neki a helyedben, hogy megerted hogy nem kivetelezik veled, meg egy dolog ami az iskolan kivul tortenik, de iskolan belul o a tanar, es ezt tiszteletben tartod. sajnalod hogy igy esett hogy tanar-diak viszony van koztetek, de te ott es akkor azon a bulin egy olyan embert ismertel meg aki felkeltette az erdeklodesedet.
nem all szandekodban zaklatni, ugyhogy annyit tegyen csak meg, hogy egy kerdesre valaszol: azon kivul, hogy egyebkent jogosan zavarja a tanar-diak felallas, van-e veled konkretan mint emberrel barmi problemaja, ami miatt lehetetlennek tartja hogy tobbmint baratilag ujra talalkozzatok?
mert ha erre nemleges a valasz, akkor kar volna rogton lezarni ezt a dolgot, te kesz vagy visszaterni ra nehany honap mulva..
köszönöm a válaszokat! nem tudom mi a fenét csináljak vele, kikészít a csaj teljesen. próbálom összeszedni a gondolataimat, és írni neki egy normális emailt, mert ha csak azt kérdezem, h mi történt vele, mi a baja? (amit megkérdeztem élőben is) akkor elküld a fenébe. cska elég nehéz így egy normális emailt írni, h egyrészt abban reménykedek, hogy hátha csak így mutatja ki, h ő is érez vmit irántam, csak úgy kezeli mint egy 5 éves. közben meg, többször is megalázott az osztály előtt és ez iszonyatosan felidegesít.
már azon is gondolkoztam, h ha a suliban megint szivat, vmi olyat vágok vissza neki, amitől nem fogja úgy érezni, hogy ő nyert...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!