Miért ennyire nehéz velem?

Ma találkozom egy sráccal, de semmi kedvem sincs hozzá. Pedig nagyon jó fej, kedvelem, igaz hogy élőben még nem találkoztunk. Szóval belementem, de abszolút nem várom, sőt, egyenesen túl akarom élni. A probléma, hogy nincs olyan srác, aki olyan szinten megérintene, hogy kíváncsi legyek rá. Visszautasítok mindenkit, általában őszintén megmondom, hogy magamnak való vagyok és nincs szükségem senkire. Nem is tudom minek mondtam igent a mai találkára. Csak már kezd kellemetlen lenni, a rokonok is állandóan kérdezik, hogy "nincs még barátod"? Mintha 19 évesen lekéstem volna valamiről. Azt tudom, hogy nem vagyok leszbi, a fiúk érdekelnek csak nem olyan szinten hogy randizzak velük. Hogy lehetnék nyitottabb picit? Én nem bírom elviselni az állandó társaságot, szükségem van a magányra. Próbáltam már erőltetni a dolgokat (mint ahogy ma is megteszem), de nem tudok felszabadultan viselkedni. Barátnőm már szeretne barátot, de nincs jelentkező, én meg folyamatosan visszautasítok mindenkit, kész röhej az egész. Valaki esetleg tapasztalt már ilyet? Valami tanács? Szegény srácot sem szeretném megbántani, akivel ma találkozom, mit tegyek hogy jól érezzem magam vele? 19/L