Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerelem. Most akkor ne görcsöljek rajta, vagy ne várjam a sült galambot?
Mindenki azt mondja, hogy majd akkor jön amikor nem számítok rá. De addig mi lesz azzal a kínzö ürességgel ami előbb-utóbb szétmarcangol itt bent?
16/F
Nem értem miért mondja mindenki, hogy keressen mást, meg próbálkozzon másnál. Sehol nem írta a kérdező, hogy kikosarazták volna. Bocs ha félreértettem volna és mégis.
A kérdésedre válaszolva, nem tudom. Én is így voltam vele ahogy már írtak. Kb 13 éves korom óta vágyakozok, hogy milyen jó lenne ha lenne valakim, de úgy voltam vele, majd a gimiben, új arcok meg több ember aztán hátha. Volt 1-2 alkalom mikor tetszett egy fiú, de nem mertem kezdeményezni, aztán egyszer mikor rászántam magam hogy na neki bevallom hogy tetszik és többet akarok tőle mint haverkodás, akkor kiderült hogy becsajozott. Nagyon rosszul esett. Aztán nem erőltettem a dolgot. Befejeztük a sulit. Találkoztam egy sráccal. Komolyan akkor már ott tartottam, hogy én senkit nem fogok soha érdekelni. Randira hívott, igent mondtam, egyszer randiztunk. Aztán rájöttem, nem akarok tőle semmit. Azóta mégcsak nem is mondhatom hogy nem volt lehetőségem, mert volt, de nem éltem vele. Úgy döntöttem ne görcsölök rajta, ha jön valaki jön, ha nem hát nem. Hiszem, hogy mindennek megvan a maga ideje. talán én még nem is készültem fel rá. Hiába hiszem azt már évek óta hogy igen, mostanában kezd leesni, hogy akárhányszor van vmi alakuló dolog(1-2 ilyen volt csak, nem sok), mindig kifogást keresek, hogy miért nem működne, szal lehet hogy mégse vagyok én erre felkészülve még. Mondjuk kicsit szánalmasnak érzem, hogy 19 évesen ott tatok, hogy mégcsak nem is csókolóztam soha, nemhogy mást csináltam volna. De ez tulajdonképpen olyasmi amire mindenkinek máskor jön el az idő, és talán okkal.
Mindenesetre, amióta elhatároztam, hogy nem görcsölök rajta, lesz ami lesz, igaz hogy még nem lett semmi, de nem érzem magam annyira szarul, amiért egyedül vagyok:) próbálok úgy gondolni erre mint önálló döntésre, pl ha folytatom azzal a sráccal akivel randiztam 1X tuti h már kb fél éve járnánk, de emellett biztos, hogy lecsúsznék valaki másról, akivel nekem találkoznom kell a sorsom szerint. Talán épp a nagy Ő kerülne el emiatt. Tudom ez most nagyon hókuszpókusznak hangzott, és talán csak egy szerencsétlen magányos lány nyugtatgatja magát ezzel, de nekem ettől jobb.
jaj kissrác figyi, ha 4 év mulva is még 0 kapcsolattal állsz majd, akkor kezdj el gondolkodni ezen, addig meg szórakozz meg akármi.
én is szerettem volna barátnőt akkor is, de találtam más elfoglaltságot, nemérdemes siettetni. aztán 20 körül jött rám hogy na ezmár több a soknál nekem nő kell, és 21 évesen lett először barátnőm.
nemvagy lemaradva semmiről
23:39 vagyok
Ennél a srácnál volt oka, hogy miért nem akartam tőle végül semmit. jó oka. De ez most mindegy, lényeg, hogy nemcsak úgy elhajtottam.
Am csak azt akartam mondani, hogy én hiszem, hogy mindennek oka van, és nem kell csak azért belemenni egy kapcsolatba, mert magányosak vagyunk, ha közbe tudjuk, hogy nem ő kell nekünk. Szal hogy összejöhettem volna vele, hogy ne legyek magányos, de annak meg úgy mi értelme van?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!