Ha lehetőség adódik mindig bepánikolok, pedig amúgy sóvárgok utána, de ha jön elfog a félelem, miért?

A 22:30-as vagyok. Az egykék esetében ez gyakran előfordul, féltik a lányukat, bár a fiúknál is megesik. Pl. velem, nekem még egyetemista koromban is minden este haza kellett telefonálnom, hogy még élek. :S Igazából az elég nagy probléma, ha a szüleiddel nem tudsz beszélni. Mert normális esetben a család lenne az, akire/amire támaszkodhatsz, ahonnan gyerekkorban a szeretetet, a törődést kapod. Ha ez kimarad, a későbbiekben sokkal nehezebb lesz. Persze ez jó esetben "okos" szeretet, vagyis nem viszik túlzásba a féltést, a családtagok tudnak beszélgetni stb. Elmondanám, hogy a családban mi sem ültünk le soha komolyan beszélgetni, én is elhallgatok egy csomó dolgot. Ha a családon belül sem érzed "biztonságban" magad, akkor a világban még kevésbé fogod. Ezért lenne jó, ha valamivel javítani lehetne a kapcsolatotokat.

Nem biztos, hogy nincs apakomplexusod. A lányoknak is szükségük van férfimintára, mint a fiúknak, csak más formában. Nem tudom, apukád milyen ember, mennyire t_ökös. Én az én apámtól semmilyen férfimintát sem tanulhattam el, soha nem is foglalkozott velem ilyen szempontból, a mai napig sem tudok tőle pl. tanácsot kérni. Egyébként a korodbeliek között is akadhat olyan gondolkodású, mint amilyen te vagy. Én már tinikoromban is sokkal komolyabb voltam az átlagnál, sokak szerint túl komoly is. Engem sem érdekelt soha az, hogy részegen fetrengjek valahol, "szórakozás" címszó alatt. Persze a fiatalok nagy többsége azt hiszi, ha nem "éli ki" magát ilyesmivel, akkor a későbbiek során kevesebbet fog érni. Szóval ha alaposabban szétnézel, akkor találhatsz olyan fiút, aki korodbeli, mégis megfontolt.

A pszichóról meg csak annyit, hogy vannak ingyenesek is, a környéketeken is biztosan találsz. Szétnézhetsz a neten, de beszélhetsz a háziorvosotokkal is. Az egyik előttem szólónak részben igaza van, kellenek a barátok, de ha mondjuk gyerekkori lelki sérüléseid vannak, és ezeket nem beszéled ki (márpedig nem biztos, hogy egy akármennyire is közeli barátnak ezeket elmondod), akkor az tovább mérgezi a lelked. Egy pszichó jó esetben tovább lát, mint egy "egyszerű ember", néha egy idegennek könnyebb is elmondani dolgokat, mint egy ismerősnek, barátnak. Ráadásul egy szakember könnyebben fel tudja tárni az okokat, jobban látja az összefüggéseket, hiszen neki ez a feladata. Nem azt mondom, hogy a barátaidnak ne mondj el semmit, mert nyilvánvalóan sokszor az is segít, ha valakinek elpanaszolhatod a bajodat. De ők gyakran a saját problémáikkal vannak elfoglalva, meghallgatnak ugyan, de lehet, hogy csak felszínesen, valójában oda sem figyelnek. Vagy ha igen, sokszor akkor is túllépnek rajta, mert őket is rengeteg gond emészti. Nem szeretnélek rábeszélni semmire, de a problémáid mélyebb okai csak akkor jönnek felszínre, ha őszintén tudsz beszélni róluk valakinek, még arról is, amit egyébként szégyellsz. Remélem, azért mielőbb rendeződik a helyzeted, és a szüleiddel próbálj leülni megbeszélni a dolgaidat, hátha megértőbbek lesznek.

Még mindig a 22:30-as vagyok. :)) Na ja, rákattantam a témára, de sebaj. Az élet nem fekete-fehér, nem gondolkozhatsz "szélsőségekben". Ha behódolsz a szüleidnek, azzal egyrészt feladod önmagad, másrészt ők is joggal kezelhetnek gyerekként. Ha lázadsz, akkor megvalósíthatod önmagad, de tévútra is mehetsz, és elveszítheted a szüleid szeretetét is. Talán hallottál az önérvényesítés (asszertivitás) fogalmáról. Ennek az a lényege, hogy úgy tudod érvényesíteni a saját érdekeidet, hogy másnak nem okozol kárt. Az általad vázolt két lehetőségben ez nem menne, hiszen nem egyenrangú felek állnának egymással szemben, márpedig egy családban a családtagok bizonyos szempontból egyenrangúak (oké, vannak szülők és vannak gyerekek, de a felnőttek normális esetben egymással egyenrangúak). Az lenne a lényeg, hogy ezt a fajta önérvényesítést megtanuljátok, ne "ellenségeskedés", "hatalmi harc" legyen, hogy ki az erősebb, ki "hódoljon be". Normális esetben senkinek sem kell meghódolnia, nem kell letojnia a másikat. Ehhez viszont beszélgetnetek kell, ami néha nagyon nehéz. Meg kell találnotok azt a megoldást, ami mindenkinek jó, vagy ha nem is jó egyformán mindenkinek, de el tudjátok fogadni. Sok szülővel azért nem könnyű, mert esetleg ők is elrontották az életüket, jönnek sorra a problémák, és a gyerekben remélik megvalósítani azt a céljukat, amit nekik nem sikerült. Az ilyen szülők a gyerek életét akarják igazgatni, mert a sajátjukkal sokszor nem tudnak mit kezdeni. Lehet, hogy ők sem tehetnek erről. Ezért is jó lenne, ha tudnátok beszélgetni, talán kiderülne, hogy miért olyanok, amilyenek.

Egyébként az tényleg igaz, hogy anonim módon, pl. fórumokban sokszor könnyebb elmondani bizonyos dolgokat. De nem ez az igazi megoldás, tapasztalatból tudom. Első lépésnek jó, hiszen valamilyen formában megnyílsz, legalább odáig eljutsz, hogy egyáltalán megfogalmazod azt, ami nyomaszt. Viszont belefuthatsz olyan emberekbe, akik szándékosan rosszat akarnak, visszaélhetnek a jóindulatoddal. Ráadásul egy ilyen fórumos kibeszélés általában nem oldja meg a problémák valódi okait, csak nyugtatólag hat, de attól a problémák később újra jelentkezhetnek. Én ezen már végigmentem, tudom, miről beszélek. Hiába írtam le ezerszer is, ami nyomasztott, egy ideig jó volt, de a problémák megmaradtak, mert ez csak "tüneti kezelés" volt. Megváltozni csak te magad tudsz, és lehet, hogy ehhez szükséged van személyes segítőkre, nem elég az anonim támogatás. Fel kell tudnod tárni a problémáid gyökerét, anélkül semmit nem ér az egész. Azt tanácsolom, mindenféleképpen keress olyan embert a környezetedben, akiben feltétel nélkül megbízol, akinek mindent (tényleg mindent!) elmondhatsz, és nem kell előtte szégyenkezned. Ez már egy nagy lépés lesz előre. A személyes kontaktus sokat segíthet, nagyon jó érzés pl. az, ha szomorú vagy, és odamegy valaki, és megölel, és mond néhány jó szót. Csak ennyi, de ez óriási dolog, és semmivel sem pótolható. Azt mondom, jó dolog ez a fórumosdi, de próbálj meg kilépni az életbe, picit nyiss az emberek felé, és legfőképpen te magad igyekezz változni, apró lépésekben.