Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Valaki segítsen, könyörgöm mit csináljak?
Randiztam egy sráccal, szuperül ment. Nekem életem első randija volt, ezt amúgy ő nem tudja, de nem is ez a lényeg. 3 problémám van:
1. Akkor nagyon tetszett, jó volt a randi is, azóta eltelt másfél hét és bár állandóan kapok tőle üzeneteket h mennyire szeretne megint látni, de nem tudtunk összehozni egy második randit, aztán végre sikerült és akkor meg lemondta.
2. Aztán ott van az is hogy én nem bulizok, ő meg igen, erről beszéltünk, de megnyugodtam mert azt mondta ő nagyon ritkán jár, aztán kiderült h miközben randizni nem volt ideje, arra volt h valami undorítóan részegre igya magát a haverjaival egy discóban. És ráadásul még el is mesélte:S Majd azt mondta szilveszterkor tuti nem megy sehova, kibulizta magát egy időre. Erre ma lemondja a randit, mondván h fáradt, de közbe már holnapra szervezi a bulit a haverokkal.
3. Ráadásul én közben kezdtem elbizonytalanodni, mielőtt ez a szilveszteri buli dolog kiderült. Nem vagyok benne biztos, hogy én képes vagyok egy ilyen komoly kapcsolatra. Azt hittem majd randizgatunk párszor, járogatunk, jól érezzük magunkat együtt stb, szóval olyan tapasztalatszerzés félének képzeltem részemről a dolgot, amiből ha jól sül el akár vmi kis szerelemféle is lehetne. Viszont ő nagyon komolyan veszi, legalábbis az üzenetekből ez jön le. Tervez a jövőre, velem, és ezt le is írta, 1 randi után. És én most nagyon beijedtem. nem akarom kihasználni, vagy megbántani. De nem feltételeztem, hogy ha egy 20 éves sráccal kezdek az iylen szintű elkötelezettséget kíván. Most nem azt mondom h a 20 éves srácok csak kihasználják a lányokat, de azt hittem majd elleszünk, gondtalanul élvezzük egymás társaságát, és ő meg egyből tervezgetni kezdett. Ami tulajdonképpen nem is lenne akkora gáz, de ha nagyon magamba nézek azt kell mondjam nekem semmi hasonló nem jutott eszembe vele kapcsolatban. kedvelem, tetszik, de ennyi, semmi szerelem vagy ilyesmi.
Szóval ez a gond. És az első két dolog miatt nem vagyok benne biztos h ennek van értelme egyáltalán. A 3. dolog meg ugye megint csak nem okés. Lépjek ki a dologból? Vagy várjak még pár randit hátha kialakul vmi?
19/L
Hosszútávra tervez, de a barátai mégis fontosabbak???
Hagyd a francba, jobbat érdemelsz!!!
szerintem mondd meg neki h ez igy nem mehet tovább és döntse el mit akar jobban
1.foglalkozni veled és nem annyi h 1 találka aztán le vagy szarva
2.vagy orrba, szájba buli és akk téged el is felejthet ha örökre nem is de jópár ideig igen
remélem tudtam segíteni
Ne folytasd a dolgot, hiszen te is tisztán látsz!
Jogosan ijedtél meg.
Ami érdekes, az az, hogy nagyobb a srác füstje mint a lángja :D
Bombáz sms-ekkel(ez nem udvarlás, ez 0), közben meg le sem szR. Hogy is van ez?
Te látod jól a dolgokat, ne elégedj meg olyannak, aki a 2. vagy 3. randit lemondja egy kis fáradtság miatt.
Fél napig gondolkodnék, de akkor sem mondanám le, hanem áttenném más időpontra. Ő nem képes erre sem.
Az elsőre visszatérve: ha valakinek a másik tényleg bejön, akkor az meg van veszve azért, hogy láthassa. Nem irogat minden nap neki, hogy így-úgy találkozzunk már, hanem fogja magát és elmegy a leányzóhoz.
Nehogy már 20-30km nagy táv legyen?! Sokan 200-at is megtennének egy kapcsolatért.
Ne várj a dologgal. Mondd el szerintem neki ezt amit leírtál, vagy élőben, vagy üziben. Mondd meg neki, hogy neked mások a játékszabályaid ezen a téren, és ő ennek nem felelt meg. Nem kell túlbonyolítani. Sokkal többet érdemelsz annál, minthogy ő kihasználjon téged. Ne hagyd magad.
25F
Figyelj nagyon bejön ez a kis irományod látszik hogy őszintén leírtad a szituációt , a véleményem pedig az hogy nagyon ellentmondásos dolgokat csinál a srác,próbál taktikázni ami nem szúrja ki a szemed pedig szerintem egyértelmű hogy nem gondolja komolyan , de hogy ne veszítsen el küldözgeti a sokat mondó üzeneteket amit szerintem meg o sem gondol komolyan de a saját tapasztalatából ítélve a csajok erre vágynak,a biztos kapcsolatra,de egy dolog szavakban a toppon lenni és más az ha mindig csak veled akar lenni és minden perc nélküled egy szenvedés.
Konklúzió? Szerintem hanyagold elég komolytalan tudja hogy nincs tapasztalatod és ezt nagyon jól ki is használja.
Ha gondolod írj Privát üzenetet más kérdésekben is szívesen segítek.
20/F
00:57-nek ment a privát mail
Köszönöm a válaszokat. Azt hiszem hanyagolom a srácot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!