Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha rendes vagy nem kellesz, miért is van ez?
Előre is köszi aki ezt végig fogja olvasni viszont tanulságos lesz :)
Először is azzal kezdeném hogy 37 leszek és elég sokmindenen átmentem így amit felvázolok azok tények nem pedig elintézhető azzal hogy "te az ilyeneket vonzod" duma.
Önmagában az életem egy sz.rhalmaz mert apám bűnöző volt nem is ismertem anyám meg mentálisan 0 így 3 évesen már egy nevelőotthonba találtam magam ami 21 éves koromig (utógondozó) el is kisért így az önmagában egy törékeny jó lelkú srác aki vagyok vagy lehettem volna 100%ban egy skizofrén jellemet is felszedett magára mint önvédelmi mechanizmus hogy túl tudjam élni bent az életet. Azért írom ezt le hogy tiszta legyen a kép.
A csajozásaim nagyon korán kezdődtek (10) mivel bent a lányok 15 évesen már kő keményen meg vannak csinálva és jópárnak már gyereke is van így 12 évesen már én is voltam korombeli lányal bent. Olyan szinten csináltam és olyan szintű tapasztalatom volt ami abnormális ilyen időssen így 18-19 éves koromra webcam studiokba dolgoztam lányokkal persze emellet neten állandoan csajoztam és jo voltam benne de egy igazi patkány voltam mintha egy lélektelen ember lennék (ami nem volt igaz de a gyerekkoromnak köszönhetően és a lelkisérült oldalamnak is simán ment ez a rész)
Ebben az időben ami 18tól egésszen 30 ig elkisért mondhatjuk úgy hogy bárkit megkaphattam költői túlzással mert nyilván egzisztenciális kérdés vagyis aki akkor már várkonyi andit játszott azokat természetsen nem de rengeteg lány összejött és egyenesen élvezték hogy egy féreg vagyok...
30 évesen történt valami apa lettem és a gyerek teljesen megváltoztatott, elő jött belőlem az az oldal aki igazából vagyok egy törékeny normális srác aki elkezdte lesni a gyereke anyja minden kivánságát csajozás??? abszolút beszüntettem és egy unalmas de jó életet kezdtem élni. Úgy jártam haza munkából hogy alig vártam hogy a gyerekkel és a barátnőmmel lehessek már és ami egy szűk két éven belül lett a kapcsolatból az leírhatattlan. A barátnőm elkezdett nem közeledni hozzám ,kb egy megtűrt személy lettem otthon érződött hogy unalmas ember lettem és Ő átment csőlátású anyává ezzel pedig megszüntünk férfi és nőnek lenni bárhogy is próbálkoztam.
Beleuntam és kiléptem mert évek alatt nem lehetett javítani ezen viszont aszemélyiségemen nem változtattam, kulturált stilusú srác vagyok és így is kezdtem el ismerkedni de amit tapasztalok az kegyetlen mert ez kb nem kell senkinek (pedig mindenki a normálisért siránkozik és itt most nem rám hanem általában kell érteni)
Ezt is csináltam egy ideig de semmi nem jött össze szürke unalmasnak tituláltak erre ÉN elkezdtem visszaépíteni a régi énemet így is kezdtem viselkedni és kommunikálni és beszarás ... a korombeli vagy kicsit fiatalabb lányok elkezdtek érdeklődni amint egy beszélgetés elindult :O Na itt úgy kell elképzelni hogy eléggé belementünk mindenféle témába és ezzel nincs is baj de az hogylekezelő vagyok és ghostingolok (ami szerintem 20 évesen is gáz már nemhogy most) de basszs újra felkeltettem az érdeklődésüket.
Az egész tőrténetnek az a lényege hogy a normális tervezhető jellemű ember egy nő számára kortól függetlenül annyira unalmas hogy nem kell nekik pedig mindig ezért sirdogálnak de amint lekezelő vagy velük elkezdenek jönni :O ... Rá kellet jönnöm hogy ha olyan akarok lenni amilyen igazából nevelőotthon nélkül lennék akkor kb szinte biztosan senkim sem lenne de ha átkapcsolom magam lesz.rok mindent és tiszteletudóan lealázom akkor minden rendbe jön.
Kicsit érdekes ez és nyilván tisztába vagyok vele hogy ez régen is így volt és így is lesz de idegesít is ez a képmutatás.
Mondom ezt úgy hogy már az évek alapján és az életem alapján a GYk-s közönség 90% nál egésszen biztosan nagyobb tapasztalattal rendelkezek nyilván mindent én sem próbáltam de elégsokat és sokszor hogy ez a kép kirajzolódjon bennem.





Hát igen, ismerős. Én nőként tapasztalom, hogy az exbarátnő egy hisztérika, mégis ő van kitüntetve nagyobb figyelemmel...
Senkinek nem kell a jó. Unalmas.








































9/ :( lehetek én bármi ez maximalisan tükrözik a női dumát és azt amire igazán vágynak.
Amúgy lehet hogy kamuzok és incelek közé tartozok, de az is lehet hogy nem és minden szavam igaz volt akkor viszont kellemetlen mert vagy te vagy az vagy csak magadra ismertél
: s
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!