Nőktől kérdem: alakult már párkapcsolat - akár több is - úgy, hogy a férfiú a mostanában kőbe vésett módon elvárt önbizalommal, kisugárzással, vagy rendkívül intelligens + jó humorú beszélgetések nélkül is valami módon szimpatikussá vált számotokra?

Nem volt csúnya, nem volt pocakos, nem volt igénytelen, nem volt büdös szájú, nem volt szegény, nem volt agresszív, nem volt alkoholista, nem dohányzott, nem részesítette előnyben a haverokat - rengeteg mindent szoktatok felhozni, hogy mi baj van a férfiakkal (vagyis jelen esetben csupán férfiúval).

De nem volt az a ma szinte már kőkeményen elvárt önbizalom bomba, kisugárzás bajnok, nem rendelkezett hihetetlen humorérzékkel, nem volt társaság közepe, nem volt az a kacérkodó/csibészes mosolyú sármőr amorózó.

Vagyis: csupán beszélgettetek vele és valahogy megkedveltétek.

Hogy aztán ebből lett-e házasság, vagy nem lett, lett-e hosszabb távú párkapcsolat, vagy nem lett, itt most huszadrangú és teljesen lényegtelen.

Csak az a fontos hogy egyszerű hétköznapi beszélgetésekből alakult-e párkapcsolat?

Alakult-e úgy kapcsolat, hogy bár távolról sem volt az illető a legrosszabb, de messze a legjobb sem?

(Nem hiszem, hogy ez érdekelne bárkit is, talán még a kutyát sem, de kérésre idővel leírhatom ebbe a topic-ba, hogy miért oly fontos ez a kiírás. Legtöbbőtöknek semmi, nekem sajnos nagyon is fontos.

Illetve az én esetemben teljesen átlagos nőkről van szó!

Az ezen az oldalon szünet nélkül vágyott agyonsminkelt nők, meg az Ittasgramm elvárásbajnok magamutogató likevadász cicái engem megmosolyogtatnak. Nekem a hétköznapi, normál nő az ideálom!

Nem érdekel mit eszik vacsorára, vagy, hogy tökéletes-e a frizurája, vagy mit vezet, meg hol nyaral... Nőkről van szó, nem színlelt, megjátszott álomképekről.)